Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 12. részének 28-31. versei:

„28, Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?
29, Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: Halljad Izrael, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr,
30, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes erődből.
31, A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”

dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:

Jézus korában az írástudók egy része megkísérelte a Tízparancsolatot a lehető legapróbb részletekre felbontani a Talmudban és a Misnában. Tehát az egyik csoport differenciálta, felaprózta, hogy véletlenül se szegjék meg, ezért a legkisebb mozzanatra is utasítást adott. Az írástudók másik csoportja, valamint a zsoltárosok, próféták megkísérelték az ősi Igét integrálni, a lényeget minél rövidebben tömöríteni, hogy áttekinthető legyen. A 15. zsoltár tizenegy, Ézsaiás hat, Mikeás három pontban foglalja össze a parancsolatokat, Jézus pedig egyben és ezt egyszerre mondja ki: „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Mind a kettő megtalálható az Ótestamentumban, de külön-külön. Mi itt mégis az a vadonatúj, amit csak Jézus fogalmazott meg ezen a földön? Hiszen a nagy görög bölcsek beszéltek már erről Jézus előtt is, de külön Isten szeretetéről, és külön az ember szeretetéről. Mi az, ami még nem volt, ami még soha nem hangzott el? Az, hogy a kettőből Jézus egyetlen-egy parancsolatot alkot. A Nagy Parancsolat a kettő együtt: Szeresd az Istent és az embert.
Az Isten szeretete ember-szeretet nélkül előbb-utóbb vallásos fanatizmushoz vezethet: így született az inkvizíció, ebből lettek a keresztes háborúk és a többi embertelenség.
Az ember szeretete Isten nélkül – csak afféle humanizmus. Az pedig vagy túl szűk vagy túl tág. Jézus korában a pogányt gyűlölni kellett: eltaposni való kígyó volt. A felebarát, a fajtestvér az izraelitáknak csak az izraelita volt.
A „szeresd felebarátodat” egy fajra, egy klikkre vonatkozik, gyakran ma is! Mi különbek vagyunk, a másikat már nem szabad szeretni, sőt; az bizonyos fokig már árulásnak tekintendő. De a „szeresd felebarátodat” fogalom ki is tágult. Az egyik kegyes társaságban egy lelkendező férfi (mellette ült a felesége) széttárta karjait és így kiáltott fel: – Én az égvilágon minden embert szeretek! Az asszony szeme könnybe borult. – Igen, ha az eszkimókat szeretjük, sőt a tűzföldi indiánokig mindenkit, az már oly tág szeretet, hogy a feleségünk vagy a gyerekünk vagy aki mellettünk ül, éppen csak az maradhat ki belőle.
Csak Jézust követve tudjuk az embert leszűkítés vagy kitágítás nélkül szeretni. És Ő ezt a kettős parancsot meg is élte. Bemutatta az Isten szeretetét, ami nem szentimentális érzelemhullámzás, nem romantika, hanem tett volt. És a kereszthalálig szerette az embert, mert nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja a barátaiért.
A mi szívünkben egybeesik-e az Isten szeretete az ember szeretetével? Az ember érték-piramisokat állít magának. Jézus a Nagy Parancsolatot teszi érték-piramisunk csúcsára. Minden egyebet ehhez kell igazítanunk.

15. zsoltár: Uram, ki lészen lakója a te felséged sátorának?…

Korábbi igék

2024. augusztus 06

Áldás, békesség! Mai igénk: János 11, 25-26„Jézus ekkor azt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él;és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” Horváth Loránd lelkipásztor

Tovább olvasom »

2024. augusztus 05

Áldás, békesség! Mai igénk: Jelenések 3, 8 „Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” Charles Haddon Spurgeon gondolatai:

Tovább olvasom »

2024. augusztus 3.

Mai igénk: János 17, 6 „Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet.” Nagy Erika lelkipásztor (Sárközújlak) gondolatai: A mi Urunk Jézus Krisztus megismertette

Tovább olvasom »

2024. augusztus 2.

Mai igénk: Róma 8, 1-2 „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Mary Pierce lelkipásztor (Wisconsin, USA) gondolatai: Amióta

Tovább olvasom »

2024. augusztus 1

Mai igénk: Márk 6, 49-52 ” Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak.Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba,

Tovább olvasom »

2024. július 31.

Mai igénk: Máté 7, 1 „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” Karácsony Sándor gondolatai: Sokáig nem értettem a Bibliának azt a kijelentését, hogy az ítéletet az Atya átadta a Fiúnak. Most már értem. Értem, hogy ha az Atya maga ítélne, akkor

Tovább olvasom »