Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 11. részének 28. verse:
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Ki hív? Jézus Krisztus. Mint követ, aki avégre küldetett az Atyától. „Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nékem adtál: tieid valának és nékem adtad őket. Igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem”. Őt küldte, aki éppen alapigénk előtt ujjongott fel: „Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni”. Ő tehát mindent tudott az Atyáról, s azért jött, hogy elmondja nekünk: ha ti azt tudnátok, hogy milyen Istenetek van! Milyen nagy a hatalma, jósága, szentsége, igazsága és milyen nagy a szeretete! Nem csak mondta. Meg is mutatta. Hulló vérével kiengesztelődött szívét; engedelmességével királyi méltóságát; feltámadásával hatalmát; közbenjárásával örök szeretetét. Ez az Isten szán, szeret és hív.
Hív azért, hogy ne legyünk megfáradtak, hanem erőnk minden felkelő nappal újuljon meg; hogy vegye le rólunk a holnapi nap gondját, s mi olyan bizalommal pihenjünk meg az Ő kezében, mint a fiókák a fecskefészekben; hogy ha halottunk van, ne bánkódjunk, mint akiknek reménységük sincs, hanem az odafelvalókkal törődjünk, ahol a mi életünk el van rejtve a Krisztusban. Hív azért, hogy a bűn zsoldját lefizesse helyettünk, s minket felöltöztessen az Ő érdemének fehér ruhájába, hogy hittel megragadjuk a nagy üzenetet: „Én élek, és ti is élni fogtok!” Teljünk meg az Ő örömével, erejével és Szentlelkével, Ővele magával. Azért megyünk hozzá, hogy mindig vele és benne éljünk, és tőle soha el ne szakadjunk.
Még egyet. Most gondolj arra, mennyit hívott téged magához az Úr, és te nem jöttél. Nem jöttél úgy, ahogy Ő hív: bűnbánattal és hittel, döntéssel, hozzá megtérve. Mindig volt fontosabb dolgod, amit nem tudtál félbeszakítani ezért az egyért, halaszthatatlanért és legszükségesebbért. Most megint hív. Talán utoljára, mert az ajtó bezárul, mint a bolond szűzek előtt.
Jöjj!
És mennyit hívta Krisztus ezt a népet: a magyar munkásságot, parasztságot, értelmiséget, ifjúságot, és hiába hívta. Nem állana-e másképp az ügyünk, ha mint nép is hallgattunk volna rá, s hozzá tértünk volna a magyar lélekkel, a magyar sorssal, a magyar jövendő nagy kérdéseivel? De mi nem mentünk. Itt maradtunk a „nagy omladékon”.
Most újra hívja a magyar népet: jöjj! „Ma, ha az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket”. (95. zsoltár 7-8)
95. zsoltár: Jertek, örvendjünk mindnyájan…
