Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: A királyok első könyve 19. részének 14. verse:
„Ő (Illés) így felelt: Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Illés a tett prófétájaként halálos ítélet özön végrehajtója, halálos számkivetettség isteni megtartottja és örök életes égbe-ragadottság kegyeltje.
Illés népe halálos erkölcsi-vallási fertőjében nem gondolhatott reálteológiai-igei megoldásra, mint azt Mózestől elvártuk volna az aranyborjú egyszeri szörnyű szertartás-jelenete alkalmával. „A Baálok férfi és Aserák női nemi szervvel ábrázolt parázna termékenységi pogány istenei” betetőzték az egyetlen Isten szellemi uralmát valló hívő nép romlását. Már nem politikai behódoltatás, gazdasági kifosztatás, társadalmi káosz, morális romlás rontotta csupán a népet, hanem a teljes szellemi-lelki rothadás. Itt – Isten-ember szerint – teljes történelmi kioperálási műveletre volt és lehet csupán szükség, mint a Királyok első könyvének 18. fejezete a Bibliában és Mendelssohn Éliás oratóriuma ezt elmondja. A Baál-papok gyilkos és öngyilkos fanatizmusa nem engedett semmilyen kíméletnek és ragályként fertőzte az egész népet. A megmentéshez itt nem figyelmes felvilágosítás, de teljes front-áttörés kellett: Mire a nép egyöntetűen felkiáltott: Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!
De a történelmi ítélet halálos végrehajtásában Illés próféta teljes Isten- és emberek előtti felelősséggel és végső, végleges megrendüléssel vett részt, ami őt halálos számkivetettség részesévé tette. Őszinte, Isten előtti imában kéri a halált a maga számára, mert kifoszttatásában elalél, egyedül van és mindenki halálra keresi. Pedig amit tett, nem önkényből, de életmentő prófétai megbízatásból tette. – Isten ezért küld hozzá angyalt, égi szózatot, hollókat, ételt, remény-szózatot. „Erőd felett való utad van!” (1Kir 19,7). De legnagyobb ajándék számára: Isten maga, a Hóreb hegyi barlang bejáratánál. Nem szélvészben, földindulásban, tűzben, de a „halk és szelíd hang” (1Kir 19,12) igéjében, ahol kijelentik: Illés nem pokoli Gondolkodó volt, hanem az ítéletesen életmentő Isten Gondolatának szenvedő, hatalmas prófétája. Ezért ragadja magához Isten:
„Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sújt és szeret.
Tüzes, gyors szíveket ad nekik:
Ezek a tüzes szekerek.”
„szívük izzik, agyuk jégcsapos
A föld reájuk felkacag
S jégútjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.”
(Ady)
68. zsoltár: Hogyha felindul az Isten…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/hogyha-felindul-az-isten
