Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Márk evangéliuma 10. részének 46-52. versei
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 10. részének 51-52. versei:
„51, Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak.
52, Jézus ekkor így szólt hozzá: Menj el, a hited megtartott téged. És azonnal újra látott, és követte őt az úton.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Bartimeus az a jerikói vak koldus, aki bibliai párhuzam szerint túlhaladja a honfoglaló Józsuénak meteorológiai Nap-megállítási csodáját, miszerint: egy döntő csatában az esti sötét beállta ellehetetlenítette volna a honfoglalók győzelmét, de Józsué imádságos szavára: „Nap, állj meg Gibeonban!” – a nappal meghosszabodott az ún. Halo-jelenség által: a kitörő szubtrópusi jégeső sűrű függönye a láthatár fölé sugározta továbbra is a lemenő nap egyébként eltűnő fényét.
– Ámde Bartimeus, történetünk szerint nem a Napot állította meg, hanem a Golgota felé tartó, Jézusban testet öltött Istent!
– Istent megállítani? – Lehetetlen, mondja még a filozófiai logika is, – hát még a pokoli Gondolkodó! – De mennyire és mily csodásan lehetséges – mondja az égi Gondolat.
– Hogyan állította meg Bartimeus az Istent?
– Mindenek előtt: mondhatatlan nyomorúságával, melynek mélyéről Hozzá kiáltott – mint vak, mint koldus, mint az irgalom nélkül feltétlenül egy egész életen át kilátástalan nyomorék. Biztosak lehetünk benne, hogy ha kis emberi bajban, az élet-halál kérdésekhez képest luxus-problémákban kérte volna bárki a segítségét, nem állt volna meg a Megváltó a Kálvária felé vezető útszakaszon. Nem „bíróvá és osztóvá” rendelte őt mennyei Atyja, de örök Szabadítóvá azoknak, akiken már senki nem segít. Betegségeinket – fájdalmainkat hordozni jött s a szenvedőkön segít a szenvedő Megváltó. Jézus azonnal hallja, hogy a legmélyebben szenvedő szívből tör fel a segélykérés. És ebben minden szenvedő imádkozó biztos lehet.
– Másodszor: segélykiáltásával állította meg Bartimeus a Jézusban testet öltött Istent. Nem csak szólt, de kiáltott. Mikor feddették, hogy hallgasson, még erőteljesebben emelte fel kiáltó szavát. Egyszerre használta a sztentori hangerőt (hogy túlkiáltsa a lármázó tömeget), és a szívszakajtó életerőt, kifejezve, hogy neki nincs több lehetősége a gyógyulásra, ha Jézus továbbment innen. – Tartalmilag még fontosabb, hogy néven szólítja Jézust – a Szabadítót! És! Messiási címét idézi: „Dávidnak Fia”, akinek nevében, nemzedékei során át, az Isten Fia eljön hozzánk, megígért Messiásként! – Nem egyszerű csodadoktort lát Jézusban, hanem a mindenható Isten emberi életét, aki előtt nincs lehetetlen és akinek gyógyítása bűnbocsátó kegyelemből támad és üdvvel koronáztatik.
– Harmadszor: Jézus elé járulásával állítja meg Istenét. Eldobja futásban akadályt jelentő felső ruháját (pedig több nem volt neki) és a segítő útmutatók révén siet, fut, robog Jézus elé. Neki nem „ráérős” a csoda. Ez az egyedül sürgős aktus számára. Érte érdemes, érte meg kell állni.
– Negyedszer: lehető legegyszerűbb kérésével állította meg Istent, melyet a jézusi felszólításra adott: „Mester, hogy újra lássak!” – Ezután még jézusi érintés se kell a szemközti jelenlét mellé: „azonnal újra látott, és követte őt az úton.”
Tehát feltekintve azonnal a Jézus szemébe és arcába nézett (Ó, csodák csodája), majd mögötte és körötte meglátta az egész világot! Mi más ez, mint a keresztyén életszemlélet?! Aztán követte Jézust az úton – keresztyén élet-gyakorlattal, hogy a Megváltó ne csak dicsértessék, de követtessék is!
465. dicséret: Úr Jézus, hozzád kiáltok… (a régi énekeskönyvben: 239. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/ur-jezus-hozzad-kialtok?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing