Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 2. részének 25-32. versei
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 2. részének 29-30. versei:
„29, Most bocsátod el, Uram, szolgádat, beszéded szerint békességgel,
30, mert meglátták szemeim üdvösségedet.”
Szarka László lelkipásztor (Nagyhalász) gondolatai:
A tovatűnő földi élet egyetlen igazi célja, hogy egyszer csak beteljesedjék benne a kegyelem ígérete; a Megváltóval való találkozás szemeket nyitó csodája. Csak az olyan ember tud megbékélt örömmel továbbhaladni az örökkévalóság felé vezető úton, aki találkozott a világ Világosságával, kapcsolatba jutott az élet Fejedelmével, s gyönyörködött benne a megnyílt szemek hívő látásával.
Simeon karácsonya boldogabb, mint akár a pásztoroké, akár a bölcseké. Ugyanis, ha elolvassuk a keleti bölcsek, betlehemi pásztorok útját; ők a maguk nevében mentek, a maguk nevében vitték ajándékaikat. Simeonról pedig ezt olvashatjuk: Várta Izrael vigasztalását. Annak a szerencsétlen nemzetnek vigasztalását, amelyet belső viszályok téptek, amelynek földjét még külső hatalom katonái is tapodták. Az egész nemzet ott állott a létnek és nem-létnek mérlegén. Azt várta Simeon, hogy ez a nép legyen újra egységes, szabad és legyen virágzó annak az uralkodása alatt, akit az Úr küld az ő népének dicsőségére. Azt mutatja Simeonnak ez a várakozása, hogy minél jobban egybeforr azzal a nemzettel, amelynek gyermeke, minél önzetlenebbül kívánja népének egységét, boldogulását, annál tisztább egyéni életének öröme is akkor, mikor reménységét valóra váltja az Úr.
Félre ne értsen senki, én nem politizálni akarok a szószéken, de igenis nekünk, magyar református lelkipásztoroknak szükséges figyelemmel lenni arra, hogy a liberalizmus zászlajának lobogtatásával egy jól átgondolt aknamunka folyik a történelmi egyházak ellen. Én merek erről karácsonykor szólni, mert szükséges, hogy Simeonnal együtt kérjük a vigasztalást népünknek és az elnyert szabadságért adjunk is hálát Istenünknek. Nekem boldog karácsonyom akkor lenne, ha nem egyháztól elidegenedett korosztályokkal lenne tele népünk.
Simeon története leméri hitünket. Még el sem jött Krisztus, de számára örömnek, bizalomnak forrása, vigasztalás és életcél volt, mert Isten Igéje, melyet bizonyára sokat hallgatott, olvasott és nagyon szeretett: félreérthetetlenül megmondta, hogy eljön a Szabadító. Ezért nem ejtette kétségbe, hogy öreg már. Ezért nem tartotta lehetetlennek, hogy vaksága ellenére is látni fog, amikor az Úr elhozza ígéreteinek beteljesedését.
Simeon tiszta, egészséges hitével szemben nekünk sokszor egészen pogányos elképzeléseink vannak Istenről. Nekünk olyan Isten kellene, aki nem várat magára. Sőt, aki azonnal ad, mindent ad. Sajnos egy olyan nemzedéknek prédikálunk, amelyik az Isten kijelentései, ígéretei helyett vaskos, kézzel foghatóságot vár. Sőt sokszor mi magunk is szeretnénk, ha imáink varázsigék módjára hatnának. Sokaknak kellene az Isten, ha a belé vetett hit gombnyomásra azonnali sikert, előnyt, kevés munkával elérhető eredményeket jelentene. De nekünk várni kell, megadással kell lenni, a láthatatlan Isten csodálatos ígéreteiben kell hinni. Próbáljuk csak ki Simeon útját, hitét, reménységét, s meglátjuk, hogy nem szégyenül meg várakozásunk.
715. dicséret: Lelki próbáimban, Jézus légy velem… (a régi énekeskönyvben: 338. dicséret)