Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Ézsaiás könyve 49. részének 15. verse:
„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Első olvasásra az lep meg ebben a zsoltárban, hogy viharos, jajgató kitöréssel kezdődik, és az utolsó versben tükörsima és mély békességben pihen el. Olyan, mint amikor a delejtűt kimozdítják az állásából: minél nagyobb erővel mozdítják ki, annál riadtabban csapódik jobbra meg balra, de aztán belefogódzik a rááradó óriási erőbe, a Föld mágneses erejébe, és csendesen elpihen. Azt hiszem, hogy minden imádkozásnak, minden istentiszteletnek ez a rendeltetése és legszebb gyümölcse.
Közelebb térve a zsoltárhoz, az tűnik fel, hogy zordon, türelmetlen, dörömbölő kérdés uralkodik benne: Meddig, Uram, meddig? A „meddig” tragikus szó, a szabadulás, a váltság vágya ostromolja benne az eget. Olyankor szokott feljajdulni az ember ajkán, amikor valami ígéret beteljesedését várja, ami nem akar eljönni, egy reménység megvalósulását várja, ami nélkül nem lehet meglenni. Meddig? Mindenki megérti ezt az Igét, ha várt egy orvosra olyan betege mellett, akiről azt hitte, elvérzik. Emlékszünk erre a kérdésre, amikor ostrom alatt a pincében voltunk. Emlékszünk mit jelent az, amikor valaki a Dunára fürödni ment gyermekét várja túl a köteles időn, talán a lehetséges hazaérkezési időn. Meddig? Ez a kérdés lüktet a szívben, ha valaki egy idegen erdőben eltévedt, a leszálló alkonyatban egyre nehezebben látja az útjelzést.
Nem lehet csodálkozni, hogy ilyen körülmények között az ember az élet-harcban elesik, amit a zsoltáríró így fogalmaz: „Meddig kerekedhetik fölém ellenségem?” Az ellenség szó a zsoltár nyelvén sokfélét jelent. Valójában mindent, ami az én életemet fenyegeti, pusztítja, ami egzisztenciámnak lelki-testi halálos fenyegetettsége. Lehet egy hódító hatalom, lehet a bűn, lehet a betegség, lehet a halál, lehet a felfordult világnak a vége, mindegy: az a nálamnál százszor nagyobb hatalom, amellyel küzdve elveszíthetem az élet-csatát.
És erre Isten felel. Nagyon sajátságos feleletet ad, amit az igén kívüli Igékből vonunk össze, de következik az Ige eddig mondott dolgaiból. Isten visszakérdezi: meddig? Ő kérdezi tőlem, Ő kérdezi tőled: meddig képzeled még, hogy én elfelejtkezem terólad, s eközben meddig feledkezel el te énrólam? Hát elképzeled azt, hogy elfeledkezhetett rólad az az Isten, aki szabadon, szuverén szeretetből feléd fordult? Aki kiengesztelődött velünk, és teremtő, megváltó Istennek mutatta magát? Hát érezzük Ézsaiás próféciájának a forróságát: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be.” Ez a jegye annak, hogy egészen az enyém vagy. Csak te ne felejtkezz el arról, hogy Isten megemlékezett rólad!
Igen Istennek erre a kérdésére, hogy meddig tesszük fel ezeket a hitetlen kérdéseket, azt feleljük; nem tesszük fel többet. Mi tudjuk, hogy Ő megemlékezett rólunk, látjuk, hogy kijelentette magát nekünk, láttuk az Ő egyszülött Fiának a dicsőségét, tapasztaljuk, hogy sasszárnyakon hordoz minket mélységek és magasságok felett, és bizonyosak vagyunk abban, hogy Ővele és Általa az élet és a győzelem a miénk. Tovább nem kérdezünk, mi Isten mellé állunk. Mikor? Most!
13. zsoltár: Míglen felejtesz el Uram…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/miglen-felejtesz-uram
