Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 16. verse:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:

Mit jelent a testi halálra nézve Jézus szava; „egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” A középkorban talán leghitelesebben Francois Villon mondta el, hogy mit jelent a halálnak arcába nézni krisztusi lelkülettel. Csodálatos pl. az „Akasztófavirágok balladája”, amelyet akkor írt, amikor a halálos ítéletet kimondták felette. Ő pedig kérte azokat, akik látják őt két cimborájával együtt az akasztófán függeni, hogy imádkozzanak érte:

Hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra
Vegye magához e három gonoszt,
S vad vágtában vihesse a magasba,
Hozzá, ki már csupán kegyelmet oszt!
És kérd reánk az Ő szerelmét,
Hogy a bitóról hófehéren
Megoldja Villon árva lelkét,
Krisztus nevében. Ámen, ámen.

Aztán a „Haláltánc balladá”-ban minden egyetemessé válik: minden embernek meg kell hallania ennek a haláltánc balladának csodálatos érzelmi hullámain, művészi ihletésű lelkületén át, hogy „kufárok voltunk…, hogy tunyán henyéltünk, hogy buján fetrengtünk, hogy balgán játszottunk, hogy a titkot űztük mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek…” És utána jön a nagy irgalomért való esdeklés! A legutolsó versszak – a császárnak, az orvosnak, a bankárnak, s a dámának a versszakai után – elér a legnagyobb bölcsességhez:

A vén paraszt már tudta, s várta
Alkonytájt kinn az udvaron:
Görnyedt testünknek nincsen ára.
És meghalunk, mint a barom.
Kaszás testvér, sovány a földünk,
könyörgök, egyet tégy nekem:
Ha vinned kell, szórd szét trágyának
E testet künn a réteken!
Ő rábólintott, s vitte lassan.
S úgy szórta, szórta, szórta szét,
Mint magvető keze a búzát
Vagy pipacsot az őszi szél.
A földbe térünk mindahányan,
S az évek szállnak mint a percek,
Véred kiontott harmatával
Irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A középkori embert az evangélium lelkületével és ugyanakkor az evilági reménytelenség és egy „csak túlvilági” reménység kényszerű állapotával legalább a halálnak lehelete – még ha Francois Villon-fajta rablógyilkos volt is – odakényszerítette hirtelen Istennek a trónusa elé. Természetesen ez nem mindenkire érvényes végső megoldás. Ennek alapján nem lehet azt mondani, hogy éljünk csak egy földi élet múlandóságának abban a mámorában, amikor embereken átgázolva embertelenül is boldogok leszünk és majd a végén megtérünk. A lator nem azért üdvözült, mert élete utolsó pillanatában megtért Krisztushoz, hanem azért, mert Krisztussal való találkozásának első pillanatában Őhozzá tért. És nyilvánvaló, hogy nem lehet egy gyertyát a Sátán szolgálatában elégetni és azután a füstjét Istennek az arcába fújni. Talleyrand, Napóleonnak oly sokszori minisztere egész életében mindenkit eladott – mondják, az édesanyján kívül, de őt csak azért nem, mert nem volt rá vevő. És amikor elérkezett életének az utolsó pillanata, futárokat menesztett papokért, hogy gyónjon, áldozzon, utolsó kenetet akart felvenni. És erre mondták életrajz-írói: Talleyrand egész életében becsapta Istent, de halálakor még a Sátánt is! Természetesen ezt az az ige cáfolja meg – bármily szellemes mondás is -, hogy: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is.” (Gal 6,7) De nyilvánvaló, hogy az élet utolsó pillanatában való megtérés, ami a középkorban élő embernek magától értetődő volt, a felvilágosodott és megvilágosodott 20. századi ember számára már rendkívül gyanús és nem magától értetődő útlevél az örökkévaló Isten szívébe, az Ő örökkévaló életébe. Mi már sokkal kritikusabbak, életünket és a világ életét sokkal inkább Isten irgalmára bízók vagyunk. Annyira, hogy ha mi nem is tudunk talán Benne hinni, nem is tudunk talán Előtte a megtérésnek örömével hódolatot bemutatni és üdvösséget találni az Ő színe előtt, tudjuk, egyedül Isten irgalmától függ, hogy halálunk szép halál és az örökkévalóságba való bemenetel legyen.

728. dicséret: Rád tekint már hitem… (a régi énekeskönyvben: 466. dicséret)

Korábbi igék

2025. október 16

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: A királyok első könyve 19. részének 14. verse: „Ő (Illés) így felelt: Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg,

Tovább olvasom »

2025. október 15

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 10. részének 5. verse: „Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot.” dr. Ecsedy Aladár lelkipásztor (Tahitótfalu) gondolatai: Olyan helyen lakom, ahol a talaj erősen kötött. Ha

Tovább olvasom »

2025. október 14

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 12. részének 14b. verse: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Az, ami Jézus és a farizeusok között lejátszódott, csak megismétlése Jézus első megkísértésének (Máté 4,1-11), melyben az

Tovább olvasom »

2025. október 13

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Máté evangéliuma 6. részének 19-34 versei Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 6. részének 34. verse: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Karácsony Sándor gondolatai:

Tovább olvasom »

2025. október 11

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Filippibeliekhez írt levele 2. részének 5. verse: „Az az indulat legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt.” dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai: Milyen indulat volt a Jézus Krisztusban? Ez az egyik legnehezebb

Tovább olvasom »

2025. október 10

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol zsidókhoz írt levele 12. részének 7. verse: „Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?” Joó Sándor lelkipásztor (Budapest, Pasarét)

Tovább olvasom »