Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 8. részének 15. verse:

„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba, Atyánk!”

Alfred Christlieb lelkipásztor (Heidberg, Németország) gondolatai:

Nagyon fontos , hogy a Szentlélek ismertetőjegyeit alaposan megvizsgáljuk. Napjainkban sokakat becsap a rajongás lelke.
Miről ismeri fel az ember a Szentlelket? Ő a fiúság Lelke. Lutherről jegyzi meg egyik életrajzírója, hogy benne egyszerre lakott az erőnek és a gyermeki egyszerűségnek a Lelke. Ez teljesen érthető. Mivel Szentlélekkel teljes ember volt; telve volt szent természetességgel és egyszerűséggel is, mint az az igazi gyermekeknél látható.
Jó lesz itt még a következőket kiemelnünk:
– a fiúság Lelke az alárendeltség Lelke. Egy gyermek – minden szeretet mellett amit élvez, a szülei vezetése alatt él; őket kell követnie. Így a fiúság Lelke sohasem a fennhéjázás, az arcátlanság lelke, aki helyzeténél fogva azt hihetné, hogy neki mindent szabad, hanem olyan Lélek, amely mindig érzi a mennyei Atyától való függőséget.
– A fiúság Lelke azonban a bizalomnak a Lelke is, aki mindig bizalommal veti magát Atyja karjaiba, tudván, hogy az Atya szereti őt, s mindig bízhat a Ő közelségében.
– Végül a fiúság Lelke azt is jelenti, hogy Atyánk gazdagon gondoskodott rólunk. Ez a Lélek boldogan elhiszi amit az Atyáról szóló példázat tanít Lukács evangéliuma 15.31-ben: „Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd”(31.). Pál így mer írni erről: „Ha pedig gyermekek vagyunk, örökösök is vagyunk, örökösei Istennek, Krisztusnak pedig örökös-társai” (Róma 8;17).
Micsoda gazdagság!


231. dicséret: Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének… (a régi énekeskönyvben: 372. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/koenyoeroegjuenk-az-istennek?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Korábbi igék

2025. január 18

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Apostolok cselekedetei 4. részének 5-10. versei: „5, Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók;6, Annás a főpap, Kajafás, János, Sándor és a főpapi család valamennyi tagja.7, Középre állították és vallatták őket: Milyen

Tovább olvasom »

2025. január 17

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 46-48. versei: „46, Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?47, És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többek másoknál? Nem ugyanezt teszik-e

Tovább olvasom »

2025. január 16

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Mózes első könyve 1. részének 1. verse: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Felmerül a kettős kérdés: ez a kezdet Isten kezdete, vagy Isten kezdete a világgal? Azonban már

Tovább olvasom »

2025. január 15

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Filippiekhez írt levele 2. részének 4-5. versei: 4, „és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. 5, Az az indulat legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt.” Rick Warren

Tovább olvasom »

2025. január 14

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 4. részének 17-18. versei: „17, Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva:18, Az Úr lelke van énrajtam, mivel felkent engem…” Horváth

Tovább olvasom »

2025. január 13

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 1. részének 19-20. versei: „19, Ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra,20, Mégpedig úgy, hogy ami nem látható belőle: örök hatalma és istensége, az

Tovább olvasom »