Lelkész és presbitérium

Lelkipásztor 1990. október 1. óta: Dr. Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna

Életem és elhívásom fontos Igéje:
„Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből.”

1966-ban születtem dr. Hegedűs Loránt lelkész, későbbi püspök és dr. Illés Zsuzsa orvos négy gyermeke közül elsőként.  A Baranya megyei Hidason nőttem fel, ahol édesapám az oda telepített andrásfalvi bukovinai székelyek lelkésze volt 20 éven keresztül. Iskoláimat Hidason és a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban végeztem. A Veres Pálné Gimnáziumban érettségiztem immáron Budapesten, mivel 1983-ban édesapámat a Szabadság téri gyülekezet lelkipásztorává választotta. Identitásomat meghatározza eme kettősség: székely-sváb falu közössége és a budapesti világvárosi lét.

A Budapesti Teológiai Akadémiára 1985-ben nyertem felvételt, ezzel párhuzamosan a Bartók Béla Konzervatórium szólóének-szakát is elvégeztem.

A Teológiai Akadémián 1989-ben abszolváltam. Utána 1989/90-ben a Bécsi Konzervatóriumban tanultam szólóéneket, és szintén az ottani Teológia Ószövetség Tanszékén voltam kurzushallgató.

Hazatérve 1990 szeptemberében tettem le a II. Lelkészképesítő Vizsgát, majd felszentelésem után 1990 októbere óta vagyok a Cimbalom utcai református közösség lelkipásztora.

1995 márciusában már lelkészként másoddiplomáztam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Szakán ének-kamaraművész és énektanár végzettséggel.

2015-ben abszolváltam doktoranduszként a Károli Egyetem Hittudományi Karán.

A Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet elnökeként egyesületet vezetek, mely kulturális programokkal és konferenciákkal, kiadványok megjelentetésével igyekszik kulturális missziót folytatni nemzeti sorskérdéseinkben keresztyénségért és magyarságért. Édesapám, dr. Hegedűs Loránt püspök szellemi hagyatékának ápolását egyesületünkkel és családommal együtt igyekszem végezni.

1999/2000-ben a Duna TV kuratóriumi elnökségének MIÉP által delegált tagja voltam. 

A legendás Pannon Rádióban – éveken keresztül a megszüntetéséig – a vallási és az egyik hétköznap felelős szerkesztője voltam.

Több, mint száz alkalommal jártam a Bocskai Színpad tagjaként a Kárpát-medencét a „Trianon a magyar költészetben” műsorral énekesként, s a Bocskai Szabadegyetem előadójaként „Keresztyénség és magyarság” címmel történelmi, illetve a szektákról ismeretterjesztő előadásokat tartottam.

2006-ban mentem férjhez dr.Mészáros István sebészhez, volt egyházmegyei főgondnokhoz. Isten egy fiúgyermekkel áldott meg minket, aki most 15 éves. Férjemet, aki egyházkerületi főjegyzőhelyettes is volt, 2023 februárjában szólította magához Teremtőnk.

Gyülekezetünkben családias, szeretetteljes légkör fogadja az érkezőt. Fontos számomra a családok-gyermekek-ifjak elérése, az Ige tiszta, igazságban és szeretetben való magyarázása, a keresztyén kultúrateremtés bemutatása kiállításoknak, zenei és irodalmi esteknek megtartásával, s főleg az éneklésre való buzdítással, hiszen aki énekel, kétszer imádkozik és mert ahogy Németh László írja: „A minőség az által, hogy van, győz.”

Főgondnok: Dr. Nagy Zsolt

Presbiterek:

  • Czaller Ibolya
  • Nagy Katalin
  • Szabó Győző
  • Dr.Szabó Rózsa Veronika
  • Tímáry Tamás
  • Törökné Farkas Zsuzsa
  • Varga Zoltán

Pótpresbiterek:

  • Dr. Benedek Szabolcs
  • Fröhlich Rudolf
  • Gyárfás Nóra
  • Hegyi Péter
  • Pál Kata Klára