Konfirmáció

Mi a konfirmáció?

Református egyházunkban a keresztség annak a mozzanata, amikor azt ünnepeljük, hogy Isten igent mondott ránk. Ennek párja a konfirmáció, amikor mi is igent mondunk Istenre. Gyermekkeresztségnél a hitben járó szülők, keresztszülők és a gyülekezet közösen fogadja meg, hogy ott áll a gyermek mellett hitbeli növekedése folyamán, hogy a gyermek felnőve majd maga is vallást tehessen hitéről. A még nem megkeresztelt konfirmandusok a felkészítés folyamán keresztelésükre is készülnek, számukra Isten igenjét és az ő igenjüket egy ünnepi istentisztelet keretén belül ünnepeljük meg.

Fiatalok konfirmációja:

Az iskolás korban történő konfirmációra való felkészítés gyülekezetünkben egy éves, minden év szeptemberében indul. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre, a gyülekezeti integrációra és arra, hogy a hetedik–nyolcadikos fiatalok ne csak tárgyi tudást szerezzenek, hanem életük fontos kérdésein keresztül is közeledjenek Istenhez. Az elmúlt évek fontos megtapasztalása: a konfirmációs ünnepség a felkészítés után nem valaminek a lezárulása, hanem annak kezdete, hogy hitvalló tagként léphessünk be egy élő közösségbe.

Jelentkezés gyermek konfirmáció felkészítésre itt!

Hogyan jellemeznéd az egyházat?

Konfirmációs csoport az ifi részeként:

Gyülekezetünkben egyházunk gyakorlatának megfelelően a lelkipásztor foglalkozik a konfirmandusokkal. Időpontja: vasárnap 16 óra, mely után 17 órakor rövid fél órás családos-konfis-ifis gitáros istentiszteletet tartunk a már korábban konfirmáltakkal együtt. Erre az alkalomra kiemelten várjuk a konfirmálni akarók szüleit is, mert nem csak a gyermek, hanem a család konfirmál.

Minden évben szervezünk kirándulásokat, intézménylátogatásokat, részt veszünk karitatív tevékenységekben, nyaranta táborozunk stb.

Felnőttkonfirmáció:

A felnőttek felkészítése konfirmációra (és keresztelésre annak, aki még nincs megkeresztelve) ősztől tavasz végéig tart. A csoportban megismerkedünk a keresztyén hit alapvető igazságaival és üzenetével. A konfirmációra való végleges jelentkezést csak a csoportos
felkészítés végén kell eldönteni. A csoportba azokat is várjuk, aki már konfirmáltak, de szeretnék újra átgondolni és rendszerezni a hitről szóló ismereteiket. 

Kapcsolatfelvétel: