Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 16. részének 24. verse:
„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Jákob – Ézsauval szemben – nem az elsőszülöttségi jog semmibe vételével és eljátszásával vétkezik Gondolkodó és Cselekvő emberként, hiszen annak nem is volt birtokában. Őt e jog mindenáron való megszerzésének vétkes gondolata és akciója terheli. Pedig csak egyetlen áron, (mely később Krisztusban testesül) kegyelemből nyert javak építik egész valónkat az örök életre.
Már anyja méhétől küzd egész élettani valója azért, hogy Isten megengedő akaratát kihasználva, közülük „a nagyobbik szolgáljon a kisebbnek”. Az ember zsigeri akarnoksága szembeszállás Isten teremtő, gondviselő, megváltó akaratával. „Istent nem lehet meghódítani, Istennek csak hódolni lehet” (Ravasz László). Csak az Isten akaratába szervesen betagolódó emberi akarat lehet üdvösséges. Ebben megjelenik az emberi akarat csődje, a tehetetlenség lélekformáló ereje és a kegyelem csodája.
Egyébként csak az a képtelenség jut érvényre, mely szerint: el kell már, hogy dőljön, itt e föld kerekén:
„Ki légyen a vajda: én-e vagy pedig én?” (Arany János: Nagyidai cigányok)
Mindez, édesanyai segédlettel való csaláshoz, apai félrevezetéshez és becsapáshoz, testvére kijátszásához vezet. Eszeveszett menekülés, örök rettenet a kijelentés éjjelén is, ugyanaz a becsapatás neki Lábánnál, amit ő okozott övéinek: megérdemelt sorsává lesz.
De ő nem vetette meg a Krisztusig érő elsőszülöttségi jogot, azt halálos vétek és kockázatok árán is vállalta, hozzá képest mindent semmibe vett. – Így Isten bűnbocsánatosan megmentő, átalakító szeretet-akarata mégis angyalian kezébe vette őt – egy döntő hajnali tusakodás élet-halál órájában és egy életre megsebezve őt a Jabbók folyó partján: Jákób = csalóból Isten harcosává tette.
Ez régi életének nyomorúságosan fájdalmas halála és csak így, új életének feltámadása. „Látám az Istent színről színre és megszabadult az én lelkem” (1Mózes 32,30), azaz „mégis életben maradtam”. Csak ha saját akarnokságának számára végleg meghal, akkor élhet Istennek. Mert ha Isten megelevenít, megölve cselekszi azt.
Halálnál olcsóbb áron nem adja az életét, saját Isten-emberi életében: Krisztusban sem a minket újjáteremtő Isten. De így: örökre üdvözít.
712. dicséret: Istenem, én, nagy bűnös ember… (a régi énekeskönyvben: 223. dicséret)
