Napi ige

Áldás, békesség!

Mai ószövetségi igénk: Habakuk próféta könyve 2. részének 3. verse:

„Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”

Charles Haddon Spurgeon gondolatai:

Lehet, hogy az irgalom várat magára, de bizonyosan eljön. Az Úr tévedhetetlen bölcsességgel pontosan tudja, mikor kell kegyelme erejét megmutatnia. Az Őáltala kijelölt idő pedig mindig a legalkalmasabb idő. Nekünk minden sürgős. Isten ránk vonatkozó ígérete nagyon foglalkoztat bennünket, vágyunk mielőbbi beteljesedésére, és ez csak növeli türelmetlenségünket. Az Úr azonban ismeri az alkalmas időt; Ő soha nem késik, de nem is siet.
Isten Igéjéről mint élő valóságról szól ez az igerész. Az Ige itt beszél és cselekszik. Sohasem halott betű, még ha túlságosan sokáig is kell várnunk beteljesülésére. Az élő Ige az élő Istentől jön ki, és beteljesedése csak látszólag késlekedik. Isten vonata sohasem késik. Csak még egy kis türelem, és nemsokára tulajdon szemünkkel győződhetünk meg az Úr hűségéről. Egyetlen ígérete sem marad beteljesületlenül: „nem csal meg”. Egyetlen ígérete sem vész el a semmiben: „célhoz ér”. Micsoda nagy vigasztalás ez a hívőknek! Egyetlen ígéretét sem kell megújítani, mint valami váltót, amelyet nem tudnak kiegyenlíteni a lejárat napján; Isten ígérete „biztosan bekövetkezik, nem marad el”.
Én lelkem, hát nem tudsz várni Istenedre? Nyugodj meg benne, légy csendben, és kimondhatatlan békességet találsz, meglátod.


449. dicséret: Jézus, vigasságom… (a régi énekeskönyvben: 294. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/jezus-vigassagom?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Korábbi igék

2025. november 05

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Márk evangéliuma 10. részének 17-27. versei Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 10. részének 22. verse: „Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala.” Joó Sándor lelkipásztor (Budapest, Pasarét) gondolatai: Ez az ifjú

Tovább olvasom »

2025. november 04

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: A krónikák második könyve 16. részének 12b. verse: „…betegsége egyre súlyosbodott, de betegségében sem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz.” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Különös ez az Ige. Egy istenfélő emberről szól, akiről a Biblia

Tovább olvasom »

2025. november 03

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Máté evangéliuma 4. részének 1-11. versei Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 4. részének 11. verse: „Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda és szolgáltak neki.” Karácsony Sándor gondolatai: Jézus Krisztus úgy gyógyítja

Tovább olvasom »

2025. november 02

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 11. részének 25-26. versei: „25, Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él; 26, és aki él, és hisz énbennem az nem

Tovább olvasom »

2025. november 01

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Ézsaiás könyve 55. részének 8. verse: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szólt az Úr.” dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:

Tovább olvasom »

2025. október 31

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol efezusiakhoz írt levele 3. részének 16-17. versei: „16, Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az Ő Lelke által;17, hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által,

Tovább olvasom »