Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 17. részének 11-19. versei
Mai ószövetségi igénk: 103. zsoltár 1-2. versei:
„1, Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!
2, Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”
dr. Joó Sándor lelkipásztor (Budapest, Pasarét) gondolatai:
Most olyan valamiről szeretnék beszélni, amiből mindannyiunk szívében kevés van: a háláról.
Turgenyevnek egy rövid példabeszédét olvastam a múltkor, amelyben le van írva, hogy egyszer nagy ünnepet rendeztek az angyalok a mennyben, amelyre meghívták a különböző erényeket. Meg is jelentek mindnyájan, a nagyok is, a kicsik is, ünnepi öltözetben, kedvesen, barátságosan, mint akik jól ismerik egymást, hiszen mind egy nagy családnak a tagjai. Egyszer azonban az egyik angyal észrevett két nagyon szép erényt, akik, úgy látszik, egyáltalán nem ismerték egymást. Rögtön kézen fogta az egyiket, és odavezette a másikhoz, hogy bemutassa őket egymásnak. Jótétemény – mondta és rámutatott az egyikre. Hála – mondotta és rámutatott a másikra. A két erény kimondhatatlanul megdöbbent: a világ fennállása óta most találkoztak először.
Ha ezt a kis mesét összevetjük a tíz bélpoklos meggyógyításáról szóló történettel, akkor látjuk, hogy nincs is olyan nagyon eltúlozva, amit Turgenyev mondani akart általa az emberi hálátlanságról. Íme az evangéliumi történet szerint is tíz közül csak egynek jutott eszébe a kapott jótéteményért dicsőséget adni Istennek. Itt a hála úgy viszonylik a jótéteményhez, mint egy a tízhez.
Az ember észre sem veszi, hogy milyen hamar megfeledkezik a háláról. Azt gondolnánk, hogy az csak természetes, hogy ha valaki valami jót kapott, akkor azt megköszöni. Pedig nem, de nem is azért nem köszöni meg, mert nem akarja. Meg vagyok győződve: a történetben szereplő kilenc gyógyult nem azért nem ment vissza Jézushoz, mert haragudott rá, ellensége volt neki. Nem szándékosan bántotta meg Jézust, hanem meggyógyult, és az élet megy tovább, újabb és újabb problémák háttérbe nyomják a régieket; az ember észre sem veszi, hogy megfeledkezett valamiről; nem is olyan nagy dologról, ‘”csak” a háláról.
Érdekes, hogy különösen Istennel szemben szoktunk erről a legkönnyebben megfeledkezni. Pedig Istennek azután igazán semmi egyebet nem tudunk adni, „csak” hálát. És még ezt is olyan nagyon ritkán adjuk. Ezért is van talán a Bibliában olyan nagyon sokszor felszólítás a hálaadásra. Nagyon sok olyan ige van, mint a mai igénk is, ami biztat, serkent, nógat a hálaadásra
103. zsoltár: Áldjad lelkem Uradat, Istenedet….
