Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 9. részének 8. verse:
„És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
A hit, amely Isten és ember közötti kapcsolat a mi Urunk Jézus Krisztus által, Krisztusban, a Bibliának teljes tanúságtétele szerint: ismeret, bizalom, engedelmesség.
Ez a hit mindenekelőtt ismeret. Megismerem a mi Urunk Jézus Krisztusban az Istennek világot megváltó akaratát, örökre bölcs üdvösséget adó gondolatát, szeretetét, amelyről az az Ige szól: „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta…!” Ez az ismeret ma kissé másképp néz ki, mint a középkorban, mint ezelőtt kétezer esztendővel. Éspedig a mai hit-ismeretek lényegét abban tudom összefoglalni, hogy a mai hit-ismeret együtt hordozza magában a felvilágosodást és a megvilágosodást. Régen lehetett felvilágosodás nélkül is megvilágosodni, ma már csak a felvilágosodással együtt lehet megvilágosodni úgy, hogy a Krisztusban, Akiben a világ valósága és Isten valósága együtt van, világismeretet is kapok és világos Isten-ismeretet is kapok.
Mi a felvilágosodás? Még a felvilágosodás korának gyermeke, Immanuel Kant határozta meg: „A felvilágosodás nem más, mint az emberiségnek kilépése a saját maga által okozott kiskorúságból!” Kiskorúan hinni manapság, a nagykorú világban egyre inkább lehetetlen. Természetesen nem azért vagyunk mi emberek, hogy ne próbáljuk meg a lehetetlent is, ne próbáljunk mindig fejjel a falnak menni, a gyorsvonattal szembe sétálni, szeretet nélkül szeretet-munkát végezni: nem hinni, csak azt hinni, hogy hiszünk és az isteni értelemfölöttiséget értelem-ellenességnek és értelmetlenségnek érteni. De igaz és nyilvánvaló, hogy a hit mindig kegyelmi időben adatik és nem úgy általános, elvont eszmei igazságként, mint pl. 2×2=4. Ezt meg lehet tanulni. Meg lehetett 500 évvel ezelőtt is és – ha él az emberiség – meg lehet tanulni jó lelkiállapotban, rossz lelkiállapotban. Hitre azonban csak a kegyelmi időben lehet jutni, amikor Pál apostollal elmondhatjuk: „Ímé, itt a kellemes idő, ímé itt az üdvösség napja!” (2Kor 6,2) Nos itt most a kellemes időben, az üdvösség napján csak felvilágosodással együtt világosodhatunk meg! Isten nem csak a tegnapi világot szerette, nem csak a „régi jó világot” – amely annyira el kellett, hogy múljon Isten ítélete nyomán – szerette az Isten, hanem a mai világot, a mai olyan világot, amelyben a jövő már elkezdődött, amíg ég és föld el nem múlik, szereti, hogy aztán megdicsőítse azt a világot ítéleten, krízisen, de megszentelésen és megdicsőítésen át is. Nos, testvéreim, ebben az értelemben mondja Barth Károly, a nagy teológus: „Egyik kezedben legyen a Biblia, a másik kezedben az újság, a rádiónak a híre, hogy ne egy múlt korszakban légy hívő ember, hanem a mai korszakban”, és a mai világ emberét jobban értsd a Jézus szeretete által, mint ahogy ő tudja érteni önmagát. Ma ennek a világnak gyermekeiként és nem egy elmúlt kornak gyermekeiként akarunk hinni. Ma ennek a világnak a gyermekeiként, nem egy eljövendőnek álomhőseiként akarunk hinni. Ez a jövő a korszerűség és a hit felvilágosodása, a bajokat is látva, minden illúzió nélkül.
A hitnek mégsem az a lényege, ez csak a környezete, a perifériája, az élethelyzete a hitnek, amelyben ma mindnyájan benne vagyunk. De a hit lényege mégis egy megvilágosodás, éspedig az a megvilágosodás, hogy ebben a világban addig mindent láttunk, csak Jézust nem, egy pillanatban pedig, mikor feltekintünk, senkit sem látunk, csak Jézust egyedül, hogy aztán Krisztussal együtt, Krisztus mögött és Krisztus szívében megszentelve lássuk az egész világot. Ezt a megvilágosodást fejezi ki Ady Endre így:
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött a néma igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon,
De háborús éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De Őt, a fényest, nagyszerűt
Mindörökre látom.
Nos, ebben a felvilágosodásban és megvilágosodásban van együtt a hitnek igazi ismerete. A megrendíthetetlen isten-ismerettel szeretni, ha a szívünk beleszakad is, ha mindhalálig szenvedjük is ezt az egész világot, ezzel az isteni szeretettel Jézushoz, az üdvösséghez, az örökkévalósághoz viszonyulni, ezt jelenti: „Harcold meg a hitnek szép harcát!” (1Tim 6,12)
825. dicséret: Hinni taníts, Uram… (a régi énekeskönyvben: 479. dicséret)
