Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 51. zsoltár 12. verse:
„Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten!”
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Veszedelmes, félelmetes és aggasztó tünet a szív betegségénél az érzéketlenség. Nevezzük így: közöny.
Ennek a kis öklömnyi húsdarabnak, a testi szívnek az a fő szolgálata, legfőbb szerepe az ember életében, hogy összegyűjtse az elhasználódott vért a szervezetből, átpréselje a tüdőn; ott a vér feltöltődik oxigénnel, utána visszakerül a szívbe a kis vérkörön keresztül, majd a friss, oxigénnel teli vér (a vivő-ereken át) bekerül a szervezetbe, és a legapróbb kisujjunkig terjedő hajszálereken friss életet sugároz a testbe. Tehát gyűjt, megtisztít és küld. És ezáltal éltet. Ez a szív szolgálata. A belső szívnek, életünk középpontjának is ez a szolgálata. Összegyűjti a benyomásokat a világból, embertársainktól. Összegyűjti a hozzá érkező hatásokat, az emberek felől érkező hatásokat, emberi sorsokat, emberi panaszokat. Azután önmagában átdolgozza, mintegy gyógyító, megtisztító munkának veti alá; és akkor kisugározza magából mint éltető, gyógyító erőt: mások felé! Ez belső énünknek a szolgálata.
Hazajön a házastársad, fáradtan, kedvetlenül vagy rosszkedvűen. Megérkezik feléd az ő fáradtságának, kedvetlenségének hatása; te azt befogadod, magadban, belső énedben feldolgozod, és az ő fáradt és rosszkedvű életére a te belső derűdnek, belső békességednek a gyógyító hatását sugárzod. Ez az egészséges szolgálata a belső énnek!
Vagy egy csomó ideges, nyugtalan, türelmetlen, fáradt és kedvetlen ember között kell dolgoznod; érkeznek hozzád a benyomások; mindezeket átdolgozod és megpróbálod magadból a békesség, a szeretet, a türelem lelkét kisugározni…
Lehet, testvéreim, lehet! Ó néha láthatjuk. hogy lehet! Olykor észrevesszük, milyen jó hatással lehet egy jókedvű buszvezető a préselődő tömegre. Ma este például, ahogy jöttem a tömött buszon, a jókedvű, derűs sofőr nemcsak a megállókat mondta be a mikrofonba, hanem volt egy-két szívderítő mondata is. És a tolongó tömegben, a tülekedő emberek között egy rossz szó sem hangzott el; az emberek vidáman nyomakodtak odébb, öregek és fiatalok egyaránt. Miért? Azért, mert annak a vezetőnek a középpontja remekül teljesítette feladatát.
Ám ha ez a központ rosszul működik, akkor nem hajlandó feldolgozni, átalakítani azt, ami hozzá érkezik, és nem hajlandó visszasugározni a jót, hanem például ezt mondja fáradt házastársának: – Már megint fanyar a képed! Már megint savanyúan jöttél haza! Ó. miért kell nekem egy „ilyen” mellett élnem!? – Mi ez, ha nem tünet? Veszedelmes tünete annak, hogy NEMet mondtunk embertársainkra!
Figyeljük csak meg; ez egyre inkább így van. Ahogy szaporodik az ember, és ahogy egyre inkább hangoztatják a világ-testvériség, az emberiség testvériességének nagy, drága és értékes jelszavait; a színesek és fehérbőrűek testvériségét, s az egész világon minden ember testvériségét – egyre inkább az történik, hogy az egyén legbensőbb énjében NEMet mond a másik egyénre. Ezért történik, hogy az egy házban lakók képesek összeveszni például a lifthasználaton; egy leszakadt inggombért súlyos veszekedéssel kezdődik a nap; egy rosszul sikerült ebéd vagy vacsora, ötperces késés a moziból, és máris ingerült a hangulat, s utána is, még napokon keresztül…
Miért? Rohanunk? Sietünk? Sürgős az életünk? Dehogy! Belül, a szív mélyén van a hiba: ott, ahol NEMet mondtunk embertársainkra.
A Heidelbergi Káté ezt így mondja ki: „Szív szerint hajlandóak vagyunk (így, szív szerint) embertársaink gyűlölésére.”
A zsoltáríró ezért így imádkozik: „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten!” (51,12).
51. zsoltár: Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem…
