Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 8. részének 29-30. versei:
„29, Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.
30, Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
A vadember, ha fétise nem teljesíti amit kér tőle, megfenyegeti vagy éppen meg is fenyíti azt. Szegény, balga ember azt hiszi, hogy Istentől üdvét kikényszerítheti. De lehet-e kényszeríteni Istent, aki egyetlen szavával világokat teremt? Voltak és vannak olyan vallások, amelyeknek hívői azt hitték, hogy Istentől üdvösségüket megvásárolhatják; hekatombák vére csorgott, molochjaik emberek százait emésztették föl, ajándékaik elborították az oltárt. De meg lehet-e vásárolni valamit Attól, akinek föld és ég örök tulajdona? A keresztyénségnek egyik óriási ága vallja azt, hogy az üdvösségét kiérdemelheti; szertartásokat vagy jó cselekedeteket hajt végre, imákat morzsol le, javallott és kipróbált módszereket követ s ha mindez nem elég, ugyanez áron szerez érdemet azoktól, akiknek feleslegük van. Balgatag ember, melyik gyümölcsfa nemesítheti meg magát önnön termésével s nemessé válik-e a vad fa, ha idegen fának gyümölcsét akasztják reá? Almafa lesz-e a fenyőfa, ha karácsonykor aranyalmákkal tele rakják is?
A református vallás alaptétele: Isten felségéből következik, hogy az üdvösséget sem kikényszeríteni, sem kiérdemelni nem lehet, azt ingyen adja Isten, örök kegyelméből, királyi jókedvéből s azt hitünkkel alázatosan elfogadjuk.
Sőt maga a hit is Isten ajándéka; nem az én akaratomnak, erőfeszítésemnek, öntudatomnak, szorgalmamnak az eredménye, hanem Isten kivételes és drága ajándéka.
Református vallásunk még vakmerőbben s egyben alázatosan tovább megy az Isten törvényének felismerésében. Azt mondja: a hit Istennek nem véletlen ajándéka, amit Ő szétszór a világba és belőle egy parányi az én szívembe hull. Nem lehet az, hogy hitem véletlenül gyúljon fel és véletlenül kialudjon; nem lehet az, hogy idői találkozásom legyen Istennel: elhaladjunk egymás mellett, én kigyúljak s aztán a láng ellobogjon. Hanem Isten időtlen idő előtt kiválasztott némelyeket arra, hogy a hit bennük lángot vessen, másokat, hogy hit nélkül éljék le életüket. Ezt az Ő eleve-elrendelését beleépítette a világba. Még világ sem volt és Isten eldöntötte kik lesznek az övéi, kik fogják látni az Ő irgalmát, kik fognak hinni Benne, és kiket fog megáldani. Dekrétumát lezárta és megkezdődött a világ teremtése.
A dekrétum akkor bontatik fel, amikor a hívő Jézus Krisztusban megismeri az ő Atyját. Megérkeznek és kitündökölnek Isten gondolatai, végbemegy az eleve-elrendelés: akiket eleve ismert, eleve el is rendelte; akiket eleve elrendelt, azokat el is hívta; akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette. Lehetetlen, hogy Pál ne érjen Damaszkuszba, lehetetlen, hogy foglya ne legyen Krisztusnak, lehetetlen, hogy újjá ne szülessék és lehetetlen, hogy a dicsőségbe meg ne érkezzen. El sem lehet képzelni, hogy Szent Ágoston megmaradjon pogány ügyvédnek, Assisi Ferenc világfinak, Luther barátnak és Kálvin jószág-igazgatónak. Ki az, aki rózsalevéllel, vagy egy tőrrel megakaszthatja a Duna folyását, aki egy seprűvel kisöpörheti a Csendes-Óceán vizét?
A dekrétum a mi életünkben bontatik fel; azért alázatosan várjunk és figyelmezzünk. Ha látunk hitetlen embert, ne vessük meg: Pál üldözte a keresztyéneket és nemsokára a legnagyobb apostol lőn; vajon ez a hitetlen nem közeledik-e Damaszkusz felé? Ha látunk külsőleg Krisztushoz közel álló embereket, ne gondoljuk, hogy üdvösségük örökre bizonyos: Júdás közelebb állt Krisztushoz, mint a pogány százados, ki a keresztrefeszítésnél asszisztált; és íme Júdás eltűnik a kárhozat tornácaiban, a pogány százados pedig felzokog: Bizony Isten fia ez az ember! Júdás nem volt a Fiú öröksége, de a centurio az volt. Azért ha hitében elbizakodott embert látunk: várjunk és remegjünk; élete gyümölcsei még beszélhetnek arról, hogy a kegyelemből kiesett.
A hit nem egyéb, mint felismerése annak, hogy mi Krisztuséi vagyunk. Bizalom és bizonyság arról, hogy Isten minket az Ő örök szövetségében a Fiúnak ajándékozott.
Az eleve-elrendelés bizonyság arról, hogy Isten mellettünk van, tudata annak a szövetségnek, amit kötött velünk és bizonyság afelől, hogy Ő ezt nem ronthatja meg. Knox azt mondta: Én egyedül is Istennel mindig többségben vagyok; Bethlen Gábor jelmondata ez volt: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
A hívő ember predesztináltsága boldog tudatában végzi, ami rábízatott és neveti az ördögöt és a halált.
223. dicséret: Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség… (a régi énekeskönyvben: 251. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/meghodol-lelkem?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing