Napi ige

Áldás, békesség!

Mai ószövetségi igénk: A Tízparancsolat harmadik parancsolata (2 Mózes 20:7)

„Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!”

John R. W. Stott gondolatai:

Isten neve Isten lényegét jelenti. A Bibliában igen sok felszólítást találunk arra, hogy tartsuk tiszteletben Isten nevét. Az Úrtól tanult imádságban talán vasárnapról vasárnapra elmondjuk, hogy „szenteltessék meg a Te neved”. Isten nevét azonban megszentségtelenítheti a fegyelmezetlen beszédstílus, és bizony nem ártana, ha időnként leltárt tartanánk szókincsünkben, és kiselejteznénk ami nem oda való.
Mindenesetre nem csupán szavak kérdése, hogy Isten nevét hiába vesszük-e ajkunkra, hanem gondolataink és tetteink is közrejátszanak ebben. Ha magatartásunk nem áll összhangban hitünkkel, ha „vizet prédikálunk és bort iszunk”, akkor hiába vesszük ajkunkra Isten nevét. Ha Istent Urunknak nevezzük, de nem engedelmeskedünk neki; visszaélünk a nevével. Ha Istent „Atyánk”-nak szólítjuk, ugyanakkor tele vagyunk aggodalommal és kétségekkel, akkor megtagadjuk az ő nevét. Vagyis, ha szavaink és tetteink nem állnak összhangban egymással, hiába mondjuk ki Isten nevét. Ez nem más, mint képmutatás, álszenteskedés.

237. dicséret: Teremtő Istenünk, Édes Atyánk nékünk… (a régi énekeskönyvben: 238. dicséret)
Teremtő Istenünk by Magyarországi Református Egyház (soundcloud.com)

Korábbi igék

2025. augusztus 08

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Efézusbeliekhez írt levele 6. részének 17. verse: „Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.” dr. Carl Eichhorn lelkipásztor gondolatai: Az üdvösség sisakját más helyen a reménység

Tovább olvasom »

2025. augusztus 07

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 16. részének 24. verse: „Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:

Tovább olvasom »

2025. augusztus 06

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 24. részének 49. verse: „És ímé, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Szarka László lelkipásztor (Nagyhalász) gondolatai: Amikor Jézus a Szentlélek ajándékáról

Tovább olvasom »

2025. augusztus 05

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 84. zsoltár 6. verse: „Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. (Károli Biblia)Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. (Revideált

Tovább olvasom »

2025. augusztus 04

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 12. részének 9-10. versei: „9, A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz,10, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők.” Rick Warren lelkipásztor (Lake

Tovább olvasom »

2025. augusztus 02

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 15. részének 5-6. versei: „5, A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint,6, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a

Tovább olvasom »