Napi ige

Áldás, békesség!

Mai ószövetségi igénk: Ézsaiás könyve 40. részének 3. verse:

„Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!”

dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:

Keresztelő János fellépése megelőzte Jézusét, mintegy előhírnöke volt a Megváltónak; mint kiáltó szó a pusztában készítette az Úrnak útját. Ő adta meg a Krisztus evangéliumának előhangját: a megtérés feltétlen megtisztulási követelményének meghirdetésével, amely nélkül senki nem közeledhet Istenhez a „mérges kígyók fajzataivá züllött nemzedékből”. De ez csak előhang és nem alaphang volt, mely utóbbit Jézus mondta ki, szintén a megtérés hirdetésével – a kegyelem hangszerelésében. Elő- és alaphang együttes tanúsága világossá teszi az üzenetet az ellentét kategóriája szerint is. Összecserélésük azonban pokoli zűrzavarhoz vezet: zordon próféciákhoz, de nem Isten, hanem a Sátán szándéka szerint! Két igazán tiszta forrásból származó igei üzenet árnyalati felcserélése: tartalmi meghamisításhoz, világteremtések helyett világomlásokhoz vezet – a pokoli Gondolkodó szándéka szerint.
– Pedig Keresztelő János maga az égi Gondolat képviselőjeként indul hatalmasan, s csak a végső halálos szenvedései közepette szorul végső sötétséget oszlató jézusi üzenet égi fényére. – Ő Jézus első, döntő tanúságtevője: „Ímé az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (János 1,29). Ő Jézus megkeresztelője a teljes tanítványi alázat jegyében: „Neki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom” (János 3,30). A legnagyobb Krisztus-igék prófétai kimondója ő.
És ő kapja a legnagyobb kísértést és megpróbáltatást Krisztus személyével kapcsolatban. – Heródes tömlöcbe veti. Börtönélete egyre szigorodik. Közeleg az emberi szörnyű vég órája: Salome hétfátyol-tánca és anyja bosszúálló kívánsága szerinti követelése: „Add nekem ide egy tálon a Keresztelő János fejét!” – A világ bűneinek elvétele helyett azok megsokasodása és minőségi aljasodása, épp az ő feje fölött és alatt összecsapva, minden képzeletet felülmúl. A Megváltó pedig mindent hallgatva hagyja! – És megszületik a Keresztelőben a pokolian sötét kétség mondata, amely éppen az ő szájából már végleg kétségbeejtő: „Te vagy-e, aki eljövendő, vagy mást várjunk?” E kérdés tőle volt legkevésbé várható, de épp az ő telitalálatos kísértése nyomán, mégis a leginkább érthető. A legmennyeibb tanúkat keríti személyes ördögi ihletésre, leginkább hatalmába a legpokolibb örvény.
De Krisztus élő és összpontosított igével mond ellene az örvénylő mélység-hatalomnak és menti meg a Keresztelő lelkét, Benne: a Krisztusban való hitet s az egész világ előtt a Keresztelő páratlan hitelét, mikor visszaüzen hozzá és róla szól.
– Élő igéje szerint: a messiási munka páratlan intenzitással folyik, s annak ellenére, hogy ezt nem említi ő: Jézus áll mögötte. „A vakok látnak, süketek hallanak, holtak feltámadnak és a szegényeknek az evangélium hirdettetik”.
– Összpontosított igéje szerint: „Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik” (Máté 11,6). Mert Ő a megtartó örök Kőszál s Benne nem lehet csalódni! – Ha minden más összeomlana is!
– Végső igéje szerint „Keresztelő János a legnagyobb az asszonytól születettek közt” a földön, a megígért Illés, nem reinkarnációsan, de az ő lelkének és erejének mértéke szerint.
Üzenete megáll örökké!


757. dicséret: Aki értem megnyíltál… (a régi énekeskönyvben: 458. dicséret)

Korábbi igék

2025. január 08

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Apostolok cselekedetei 15. részének 38-39. versei: „38, Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfiliánál, és nem ment velük együtt a munkába.39, Emiatt meghasonlás támadt köztük, és ezért különváltak

Tovább olvasom »

2025. január 07

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 6. részének 31-34. versei: „31, Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra?32, Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy

Tovább olvasom »

2025. január 06

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 2. részének 6-7. versei: „6, Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.7, Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amit tanultatok, és

Tovább olvasom »

2025. január 04

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 43-44. versei: „43, Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.44, Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.” Karácsony Sándor gondolatai: Mióta a világ világ,

Tovább olvasom »

2025. január 03

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: 51. zsoltár 9-10. versei: „9, Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.10, Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.” Rick Warren lelkipásztor (Lake

Tovább olvasom »

2025. január 02

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Ézsaiás könyve 50. részének 4. verse: „Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként.” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Minden új

Tovább olvasom »