Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 7. részének 7-8. versei:
„7, Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
8, Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Egy fiatal idegenvezető nem kis csodálkozással meséli: – Képzeld, még arra is megkértek, hogy vasárnap vigyem el őket templomba! És tudod, mi tűnt fel? Hogy milyen sokat beszéltek Istenről! Hát még mindig vannak emberek, akik Istenről beszélnek?
Nos, vannak. Egy híres vallás-pszichológus mondta, hogy az ember gyógyíthatatlanul vallásos. Sokan beszélnek Istenről, kételkedve vagy örömmel, kutatva vagy megkérdőjelezve, esetleg hálát adva, de beszélnek Istenről. Egy pszichiáter barátom, aki hívő ember, mondta, hogy nem egyszer ültek le vele szemben ezzel a kéréssel: – Doktor úr, ne beszéljen nekünk Istenről, mi az orvoshoz jöttünk. – Mindig megígérte, de azt tapasztalta, mint én is gyakran, hogy húsz-huszonöt perc múlva, aki ezt kérte, maga kezdett kérdéseket feltenni. Ilyenkor lehet nagyon jól bizonyságot tenni, anélkül, hogy túlontúl bizonygatni próbálgatnánk Istent. Ha például csak annyit mondunk, hogy „engem ez tesz boldoggá”, gyakran kapunk ilyen választ: Irigylem a hitéért.
Igen, vannak még, akik Istenről beszélnek, sőt, nagyon sokan vannak, akik Istennel beszélnek! Nemcsak keresztyének, hanem szerte a világon imádkoznak: térdelve, összetett kézzel, fekve vagy ülve, vagy imaszőnyegre borulva, Isten, Allah vagy Buddha nevét hívva. Ha elhagynák az Istennel való beszélgetést, amit mi imádságnak nevezünk, akkor talán rosszul éreznék magukat. De az is igaz, sokszor van ebben az imádságban valami gépies: valamit adnak Istennek, hogy kapjanak Tőle. Nem várnak választ, eleget tesznek valaminek, mert megszokták gyermekkoruktól kezdve.
És vannak, nem sokan, de vannak „zörgetők”, akik a Végtelen Nagy Más – ahogy Karl Barth nevezte Istent – láthatatlan ajtaján zörgetnek, mert beljebb szeretnének kerülni a titokba, a misztériumba. Vannak ilyen nagy zörgetők. A költők közül például Rainer Maria Rilke és Ady Endre. Szeretem ezt a pár sorát:
„Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
a sorsom: menni, menni, menni, S álmom: az Isten.
Vele szeretnék találkozni
az álmommal, nagy bolond hitben
S csak annyit szólni: Isten, Isten,
S újból imádkozni.”
Mennyi őszinte vágy, hogy zörgessen és belépjen Isten misztériumába! Mennyi őszinte, becsületes vágy! Makkai Sándor a legvallásosabb magyar költőnek nevezte Adyt, minden tusakodása és kérdőjelei ellenére, mert valóban zörgetett.
202. dicséret: Kegyes Jézus, itt vagyunk… (a régi énekeskönyvben: 164. dicséret)
