Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 17. részének 11-19. versei
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 17. részének 15-16. versei:
„15, Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent.
16, Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt.”
Alfred Christlieb lelkipásztor (Heidberg, Németország) gondolatai:
A tíz bélpoklos közül – kiket Jézus meggyógyított, egy jött vissza, hogy hálát adjon neki. Három körülmény teszi ezt a hálaadást különösen értékessé. – Ez az ember jött, pedig a szükség már nem kényszerítette. Első jövetelét az Úrhoz betegség okozta. Ez azonban már megszünt. Ő mégis visszajött Jézushoz. – Hányan vannak akik nem keresik már a magányos és a közös imádságot, mihelyt a baj elmúlt. Az első világháború kezdetén tódultak az imaórákra. Mikor az első győzelmi hírek megérkeztek, sokan távolmaradtak.
Ez a samaritánus visszajött; társai mind más utat jártak, egyetlenegy sem tért vissza a Megváltóhoz. Ő is azt mondhatta volna: ha a többiek nem mennek, nekem sem szükséges. Ez az ember azonban nem a tömeget követte, hanem saját szíve tanácsát. Így indult el a Jézushoz vezető úton, noha senki sem ment vele. – Kérjük Istentől azt a szent, szívbeli önállóságot, hogy akkor is tudjunk az Úr útján járni, ha senki nem jön velünk.
Végül ő Jézushoz ment, noha samaritánus volt. A zsidók nem tartottak kapcsolatot a samaritánusokkal. (lásd János 4,9). A samaritánusok nem adtak szállást Jézusnak, mivel Jeruzsálembe ment. Ha a meggyógyultnak is olyan előítéletei lettek volna, mint kortársainak, akkor távol maradt volna Jézustól. Családunk, munkatársaink előítélete nem tart-e vissza az imádkozástól, vagy nem fojtja-e el hálánkat? Hasonlítsunk az egy hálás samáriaihoz és ne a kilenc hálátlanhoz!
208. dicséret: Jöjj, mondjunk hálaszót… (a régi énekeskönyvben: 167. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/joejj-mondjunk-halaszot
