Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Márk evangéliuma 8. részének 22-26. versei
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 8. részének 22-23a. verse:
„22, Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg.
23, Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból…”
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
A gyógyulások gyakran csöndben, Jézussal való bizalmas együttlét közben történnek. Igazi, mély gyógyulás gyakran történik úgy, hogy egyszer négyszemközt maradunk Jézussal.
Jézus a vakot kiviszi a falun kívülre. Kettesben marad vele, de a beteg még nem lát. „Azután szemére köpve rátette kezét”. – Jézus közvetlen kapcsolatot vesz fel a beteggel: érezze azt, hogy Ő jelen van.
A gyógyulás második mozzanata gyakran az, hogy egyszer csak érzed: most megérintett! Lehet egy Igén keresztül, lehet, hogy lényed gyökerében. Szinte összerándulsz tőle. Megérint. Szíven talál. Azután Jézus „megkérdezte tőle…” – Kérdez is! Jézus kérdez. Sokszor kérdezett már tőled is valamit. Lehet, hogy emberen keresztül. „Látsz-e valamit? – Az felnézett és így szólt: Úgy látom az embereket, mintha fákat látnék, amint járkálnak.” Íme, valami megkezdődik. Meggyógyul egy vaknak a szeme: látásra. Ez az első fajta látás. Meggyógyítja Jézus egy vaknak a szemét fizikailag, s már lát. Úgy lát, mint a modern emberek. Az embert tárgyaknak látja… Hát mi nem annak látjuk? – A múltkor az egyik újságban ez állt: Lelőttek ennyi és ennyi repülőgépet, s meghalt ennyi és ennyi ember. X repülő, X ember… Kis híján így írták: ennyi darab ember.
Látjuk az embert: fáknak, tárgyaknak. Olykor meg nem is látjuk, csak átnézünk egymáson. Sokszor az orvosok alig látják a beteget, csak a betegséget keresik, arra futja az idejükből, türelmükből. De ne bántsuk szegény orvosokat! Magunkról is beszéljünk egy kicsit. Mi például azt mondjuk: „A beosztottam!” Nem Kovács János! A beosztottam. Úgy látjuk az embereket, mintha fákat látnánk, amik járkálnak…
Nekünk nincs szükségünk arra, hogy Jézus meggyógyítsa a testi szemünket, mert látunk. Legfeljebb úgy látjuk az embereket, mint járkáló fákat. Elmegyünk emberek mellett, mintha erdőben járnánk, s ahogy nem szólítunk meg egy fenyőfát: Hogy vagy, fenyőfa? – úgy nem szólítjuk meg embertársunkat: Hogy vagy, kedves barátom vagy testvérem vagy munkatársam… Mert: erdőben járunk, ember-erdőben. De: akkor Jézus ismét megérinti a szemünket – s itt kezdődik a gyógyulásunk. Most kezdődik a titok!
Ismét rátette a kezét a szemére, és az, aki az embereket eddig járókelő fáknak, tehát tárgyaknak tekintette, világosan látott! Meggyógyult. Egy titokzatos szó áll itt: diaplepó. Szóról szóra azt jelenti: átlátni a fátyolon. A leeresztett fátyolon is át tudok látni. Belelátok a misztériumba, a titkot is látom. A müsztérion azt jelenti: nyílt titok. Amikor egy titok megnyílik, amikor a fátyol, a hetedik fátyol is meglebben, és átlátok rajta. Az az ember eddig tárgyaknak látta embertársait, és abban a pillanatban, amikor Jézus második érintéssel meggyógyítja: világosan lát mindent. Azaz: átlát a fátyolon! A titkokon! „Ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent”.
774. dicséret: Csak vezess, Uram végig és fogd kezem… (a régi énekeskönyvben: 462. dicséret)