Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Thessalonikabeliekhez írt első levele 5. részének 23. verse:
„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.”
Joó Sándor lelkipásztor (Budapest, Pasarét) gondolatai:
Érdekes egy nagyhírű kultúrtörténésznek a második világháborút pár évvel megelőzően tett kijelentése: „Megszállott világban élünk. És mi tudjuk ezt. Senkit nem érintene váratlanul, ha az őrület egy nap őrjöngésbe váltana, melyből a szegény európai emberiség eltompultságba és megzavarodottságba hullana vissza, miközben még dübörögnek a gépek, de a szellem elköltözött. A jólét növelése, még nagyobb haladás, még több kultúra, technika, műveltség nem segíthet rajtunk. Ami igazán szükséges az egy belső megtisztulás. Az ember szellemi alkata kell, hogy megváltozzék. Új lelkiségre van szükség”. (Huizinga: A holnap árnyékában). Pedig akkor még nem volt atomkorszak.
Amíg két jó barát ellenséggé tud válni, amíg férj és feleség nem tud egymás mellett élni, addig egy-ugyanazon népen belül nem szűnik meg a fúrás, acsarkodás, gyűlölködés, rosszindulat egymás iránt. Addig a háború lelki puskapora mindig robbanásra kész állapotban veszélyezteti az emberiség életét. Ezért fontos, hogy a békesség Istene maga szenteljen meg bennünket mindenestül, és a mi egész valónk, mind testünk, mind lelkünk, tisztán, feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Azzal járulsz hozzá legeredményesebben a háború elleni küzdelemhez, ha kiszolgáltatod magad Isten Lelkének, hogy mosson át, itasson át, szenteljen meg, telítsen meg téged, meg a környezetedet – durch und durch! Mindenestül!
És még valami egészen speciálisan keresztyén feladatunk van ebben az ügyben. Ugyanezt az áldást, a békesség Istenének ezt a megszentelő áldását kérni a többi emberre is; az egész világra! Az imádság nem csak áhítatossági gyakorlata a hívő embernek, hanem komoly szolgálata kell, hogy legyen; elszánt szellemi küzdelem. Pál apostol azt írja az efezusi levélben: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak”. (Efézus 6,12).
A háborút előidéző eme erők ellen szellemi harcot folytat Krisztus népe. Ebben az imaharcban igazán remélem, hogy mindnyájan, akik csak imádkozni szoktunk, naponként kiveszitek a részeteket. Mert ha nem, akkor mit ér egyáltalán az imádságotok, akkor mi a csudáért szoktatok egyáltalán könyörögni? Ma, ha valaki nem vállalja ezt a szellemi küzdelmet a világ rontó erőivel szemben a maga rendszeres ima-szolgálatával, az jobban teszi, ha többet nem is imádkozik. Nem használni ma ezt a leghatalmasabb fegyvert, amivel a lelkület fertőzése ellen a lelki atmoszféra tisztaságáért harcolni lehet; bűn. Könyörögni, könyörögni, könyörögni azért, hogy a békesség Istene szentelje meg ezt az egész világot – durch und durch!
Ugye mennyire aktuális ez az áldás? Rajtunk áll, hogy valóban áldássá váljék Istennek ez az igéje mindnyájunk életében, ennek a világnak a javára.
831. dicséret: Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt… (a régi énekeskönyvben: 471. dicséret)
