Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: A prédikátor könyve 4. részének 4. és 6. verse:
„4, És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés!
6, Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Az irigység , amely a másik ember életének azért akar rosszat, hogy neki jobb legyen: halálos bűn. Ha valaki szomszédjának két kecskéje van, őneki pedig csak egy, akkor Isten szerint való, ha megfeszíti körömszakadtáig maradék erejét és addig dolgozik, amíg neki is két kecskéje nem lesz és ezáltal egy bizonyos kielégületlenségi állapot benne megszűnik: élete megkönnyebbedik. De ha valakinek ez az egyenlőség oly módon tűnik elérhetővé, hogy mindent megtesz azért, hogy dögöljön meg a másiknak az egyik kecskéje, hogy neki is csak egy legyen – ez a halálos bűnnek a legapróbb pénzre váltása. A kettő között, az Isten-gyilkosság és a kecske-pusztítás között az irigység teremt közös nevezőt, pedig – ó, milyen hatalmas távlata van a szenvedés-okozás különböző irigység-kiadásainak! Amikor irigyeljük a másik ember gyermekének a tehetségét. Nem tudom, de úgy tűnik előttem, hogy ha sok vétek van is dicsőségvágyból, az olimpiai aranyérmek doppingszedési nyomorúságai körül most már úgy tűnik: a sikert, a dobogót, a magyar himnuszt és a dicsőséget irigylik attól, aki megdolgozik érte. És alázzák, letaposva őt, nem a sárga földig, hanem a sírgödörnek a mélyéig. Itt valóban vigyék a hiú dicsőséget, ha valóban nem tisztelik, hogyha nem tisztelik az emberi méltóságot. Ahogyan a témájában giccses, de megfogalmazásában gyönyörű Cyrano de Bergerac végső szavai, haldoklása közepette, elmondják az őt irigységből támadóknak, itt is el lehet mondani: „Kitéptétek kezemből a babért, a rózsát s mindent, ami kincset ért. Vigyétek hát! De valamim maradt, amit irigység, csúf, rossz akarat nem vehetett el: ezt ma este még, ha majd előttem feltárul az ég, s jó Istenemhez felszállok a mennybe, magammal tisztán, tündöklőn viszem be, mert foltja nem volt egy parányi sem. És ez, gazok: ez a becsületem.”
Való igaz, az irigység elvehet tőlünk mindent. De nem veheti el Isten előtti megvesztegethetetlen tisztaságunkat, amit Tőle kegyelemből kaptunk és amit semmiért ezen a világon áruba bocsátani hajlandók nem vagyunk. Igen, a legnagyobb nyomorúságnak leghalálosabb okozója az istentelen és embertelen irigység. Azért, hogy mást felülmúljunk, azért, hogy másnak a sikerét, kegyelmi állapotát leromboljuk, azért, hogy másban megöljük az Istent. Ez menthetetlen. Az ilyen baj-okozások csíragondolatát is azonnal vigyük Isten elé, hogy bele ne essünk abba a kárhozati sírverembe, ahonnan nincs feljövetel. Ha ezen innen, idegzetünk fáradtsága, lelkünknek tépettsége, vigyázatlanságunk emberi gyöngesége okoz bajt: ne dramatizáljuk, ne halálos bűn kisérteteivel kísértsük ilyenkor magunkat. Járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez, a golgotai kereszthez, hogy irgalmasságot nyerjünk és megbékélést találjunk alkalmas időben való segítségül. Mert a legnagyobb nyomorúság, leghalálosabb bűn okozója nyilvánvaló az Írásból, ezért nekünk meg kell járni a lélek hosszát, országok útjait, de a halálos bűnt el kell kerülni. A nem halálos bűnöket megbocsátásért Isten elé kell vinni és nyomorúság okozói helyett enyhülésnek szerzői leszünk.
„…minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” (1 Timóteus 6,10). Ennek a leglehetetlenebb vívmánya az, amikor egy tökéletesen magányos valaki a senkinek gyűjti, gyűjti a fogához vert pénzt, ő maga még jóllakni sem mer, nemhogy vidámulni egy nektárnyi korttyal, nemhogy áldozni a mindenható Isten dicsőségére, a szegények nyomorúságának enyhítésére. A leginkább szánalomra méltó zsugori a magányos fösvény. Ez a magányos fösvény, aki Moliere halhatatlan darabjában is előttünk áll: a semminek gyűjt és kénytelen megtapasztalni: amikor azt hiszi, hogy vagyonáért fogják ápolni, akkor bekövetkezik, hogy vagyonáért pusztítják el, hogy mihamarabb annak a birtokába juthassanak irigy ellenségei. Úgysem lesz zseb koporsóbéli ruhádon – mondja egy népi közmondás. És Isten Igéje ettől a leglehetetlenebb helyzettől, a magányos fösvénység pénz- és mammonimádatától óv bennünket. Ehelyett kövessük az önfeláldozó isteni szeretet jézusi Megváltóját. S „Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad” – ahogyan 397. énekünk 4. versében ezt énekeljük.
Így szabadulunk meg a leglehetetlenebb élethelyzettől.
832. dicséret: Ó, Sion ébredj, töltsd be küldetésed… (a régi énekeskönyvben: 397. dicséret)
