Napi ige

Áldás, békesség!

Mai ószövetségi igénk: A 23. zsoltár 1. verse:

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.”

dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:

„Az Úr az én pásztorom”. Ez a kép visszavisz minket az emberiség gyermekkorába, a pátriárkák világába. A törzs vagyona a nyáj, a zsidóknál a juhnyáj. Ezt terelgetik jó legelőkre, friss forrásokra. Keleten ez nagyon nehéz dolog, kivált, ha az ország köves, sivatagos. Ilyen helyeken csak az oázisok mellett terem fű és fakad fel forrás. De az oázisokról tovább kell menni, mert vagy elfogyott a fű, vagy más törzseknek is hagyni kell belőle. Az oázisok között nagy közbevettetések vannak: sivatagfoltok halálos terméketlenséggel. Ott leselkedik mindenféle veszedelem: rabló-törzsek, vadállatok. Mindez a pásztornak a gondja és felelőssége, akinek a kezére van bízva a közösség vagyona; a nyáj. Foglalkozása nem idilli, mint a görög pásztoroké, hanem hősies életforma, amely a halál szakadatlan kockázatával jár. Maga Dávid is suhanc bojtár korában oroszlánokkal viaskodott, s így ért meg a Góliáttal való viadalra. A nyájnak a pásztor a sorsa. Tőle függ élete és halála, úgyis, mint nyájnak, közösségnek, úgyis, mint egyénnek. Az Úr az én pásztorom. Bíznom kell benne, s engedelmeskednem kell neki. A többi az Ő gondja. Ő tudja, hol a jó legelő és a friss forrásvíz. Gondviselő keze minden szükségletünket kielégíti.
És ha a nyáj egyik tagja eltéved, lemarad? Ha személyes tragédiává válik, hogy elszakadunk a pásztortól, a nyájtól: Istentől és az Ő népétől? Ha körülvesz a magányosság, mint egy kőfal, s reánk ront a mi ősi ellenségünk, mint az ordító oroszlán? Ismered az elveszett juhról szóló példázatot? Utánad indult, keres – adj jelt! Kiáltsd el az Ő nevét életed nagy pusztaságában.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a pásztor társalkodik a nyájjal. Értik egymás beszédét. Mikor tehát azt mondja a zsoltáríró: az igazság törvényén vezet engem az Ő nevéért, ez azt jelenti, hogy nem csak táplál minket az Ő Igéjével, hanem vezérel az Ő Szentlelkével. Tanácsol, nevel, történelmet csinál belőlünk és nekünk, egyéni és közösségi életünk elé eszményeket tűz, normákat ad, és felépíti közöttünk az Ő országát. Mindezt nem miérettünk cselekszi, hanem az Ő nevéért, hogy e földön az Ő bölcsességének, jóságának, igazságának ismerete és bizonysága megszaporodjék, s nevének dicsősége betöltse az eget és a földet, főképpen a mi szívünket.
„Az Úr az én pásztorom.”


23. zsoltár: Az Úr énnékem őriző pásztorom…

Korábbi igék

2024. szeptember 2

Mai igénk: Máté 3, 16-17 „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben

Tovább olvasom »

2024. augusztus 31

Áldás, békesség! Mai igénk: János 1, 38-39 „Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: Mit kerestek? Ők pedig ezt válaszolták: Rabbi – ami azt jelenti: Mester – hol van a lakásod? Ő így szólt: Jöjjetek és meglátjátok.

Tovább olvasom »

2024. augusztus 30

Áldás, békesség!   Mai igénk: Zsoltárok 16, 11 „Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” Martha P. Giles lelkipásztor (New Jersey, USA) gondolatai: Szerető barátaim voltak, sokféle elfoglaltságom, mégis özvegységemben sokszor magányos és

Tovább olvasom »

2024. augusztus 29

Áldás, békesség!   Mai igénk: Zsoltárok 18, 29 „Mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben.” Református énekeskönyv, a 18. zsoltár 6. verse: Szent vagy és jóltevő a jóltevőkkel, és igazat téssz igazán élőkkel,Tiszta vagy azokhoz,

Tovább olvasom »

2024. augusztus 28

Áldás, békesség!   Mai igénk: János 20, 8 „Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát, és hisz vala.” Fodor Lajos lelkipásztor (Halmi) gondolatai: A húsvéti sírhoz mindenki viszi a maga természetét és temperamentumát.

Tovább olvasom »

2024. augusztus 27

Áldás, békesség!   Mai igénk: Máté 6, 24 „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Karácsony Sándor gondolatai: Az

Tovább olvasom »