Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 15. részének 11-32. versei
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 15. részének 20. verse:
„És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.”
dr. Ecsedy Aladár lelkipásztor (Tahitótfalu) gondolatai:
Szebb és gyönyörűségesebb példázatot soha senki sem mondott a megbocsátásról, a megbocsátó atyai szívről, mint Jézus.
A tékozló fiú, mi vagyunk, mi, emberek. Mi, akik visszaéltünk és visszaélünk mennyei Atyánk szeretetével és jóságával.
A mi mennyei Atyánk fájó szívvel, de eltűrte, hogy atyai javainkat eltékozoljuk. Fájt és fáj a szíve, de hagy magunkra. Vár. Az Úr vár, hogy könyörülhessen.
Az Úr nem a mi bűneink szerint bánik velünk, hanem hosszan tűrve vár, míg egyszer összetörten és szegényen visszatérünk Őhozzá. Vár arra, hogy el tudjuk mondani azt, amit a tékozló fiú elmondott: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. Nem vagyok méltó arra, hogy a te fiadnak neveztessem. Tégy olyanná engem, mint a te béreseid közül egy.
És mi történt? Az atya eléje futott. Egy szemrehányó szót sem szólt. Átölelte fiát, és megcsókolgatta. És mindent, mindent megbocsátott annak, aki mindent, mindent szívből megbánt, és el tudta mondani: vétkeztem az ég ellen és te ellened; nem vagyok méltó.
Az egész emberi világ örök példázata ez, a mennyei édesatyánk örök, igaz, megbocsátó szeretetéről.
462. dicséret: Bocsásd meg Úr Isten… (a régi énekeskönyvben: 220. dicséret)
