Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 12. részének 28-31. versei:

„28, Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?
29, Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: Halljad Izrael, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr,
30, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes erődből.
31, A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”

dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:

Jézus korában az írástudók egy része megkísérelte a Tízparancsolatot a lehető legapróbb részletekre felbontani a Talmudban és a Misnában. Tehát az egyik csoport differenciálta, felaprózta, hogy véletlenül se szegjék meg, ezért a legkisebb mozzanatra is utasítást adott. Az írástudók másik csoportja, valamint a zsoltárosok, próféták megkísérelték az ősi Igét integrálni, a lényeget minél rövidebben tömöríteni, hogy áttekinthető legyen. A 15. zsoltár tizenegy, Ézsaiás hat, Mikeás három pontban foglalja össze a parancsolatokat, Jézus pedig egyben és ezt egyszerre mondja ki: „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Mind a kettő megtalálható az Ótestamentumban, de külön-külön. Mi itt mégis az a vadonatúj, amit csak Jézus fogalmazott meg ezen a földön? Hiszen a nagy görög bölcsek beszéltek már erről Jézus előtt is, de külön Isten szeretetéről, és külön az ember szeretetéről. Mi az, ami még nem volt, ami még soha nem hangzott el? Az, hogy a kettőből Jézus egyetlen-egy parancsolatot alkot. A Nagy Parancsolat a kettő együtt: Szeresd az Istent és az embert.
Az Isten szeretete ember-szeretet nélkül előbb-utóbb vallásos fanatizmushoz vezethet: így született az inkvizíció, ebből lettek a keresztes háborúk és a többi embertelenség.
Az ember szeretete Isten nélkül – csak afféle humanizmus. Az pedig vagy túl szűk vagy túl tág. Jézus korában a pogányt gyűlölni kellett: eltaposni való kígyó volt. A felebarát, a fajtestvér az izraelitáknak csak az izraelita volt.
A „szeresd felebarátodat” egy fajra, egy klikkre vonatkozik, gyakran ma is! Mi különbek vagyunk, a másikat már nem szabad szeretni, sőt; az bizonyos fokig már árulásnak tekintendő. De a „szeresd felebarátodat” fogalom ki is tágult. Az egyik kegyes társaságban egy lelkendező férfi (mellette ült a felesége) széttárta karjait és így kiáltott fel: – Én az égvilágon minden embert szeretek! Az asszony szeme könnybe borult. – Igen, ha az eszkimókat szeretjük, sőt a tűzföldi indiánokig mindenkit, az már oly tág szeretet, hogy a feleségünk vagy a gyerekünk vagy aki mellettünk ül, éppen csak az maradhat ki belőle.
Csak Jézust követve tudjuk az embert leszűkítés vagy kitágítás nélkül szeretni. És Ő ezt a kettős parancsot meg is élte. Bemutatta az Isten szeretetét, ami nem szentimentális érzelemhullámzás, nem romantika, hanem tett volt. És a kereszthalálig szerette az embert, mert nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja a barátaiért.
A mi szívünkben egybeesik-e az Isten szeretete az ember szeretetével? Az ember érték-piramisokat állít magának. Jézus a Nagy Parancsolatot teszi érték-piramisunk csúcsára. Minden egyebet ehhez kell igazítanunk.

15. zsoltár: Uram, ki lészen lakója a te felséged sátorának?…

Korábbi igék

2024. június 25.

Mai igénk: Zsolt 141, 3 „Őrizettel tartsd meg én szájam, amely gondot tartson arra; závárt szerezz ajakimra, hogy tőlük ne légyen nyavalyám!” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Minden szó egy meghatározott körben él, abban otthonos. A szó más a családban, mint

Tovább olvasom »

2024. június 24.

Mai igénk: Máté 5, 10-12 „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is,

Tovább olvasom »

2024. június 22.

Mai igénk: Máté 6, 9a „Ti azért így imádkozzatok:” Karácsony Sándor gondolatai: „Ti azért így imádkozzatok:”. Ezekkel a szavakkal vezette be az Úr Jézus Krisztus „példa”-imádságát. És e szavak után következett a Miatyánk.Azóta nagyon sok millió ajak még több milliószor

Tovább olvasom »

2024. június 21.

Mai igénk: János 6, 9 „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?” Marie F. Corcoran lelkipásztor (Illinois, USA) gondolatai: Olyan nagy a szegénység, az éhség a világon, hogy kétségbeeshetnénk, mert segítésünk hiábavalónak

Tovább olvasom »

2024. június 20.

Mai igénk: Máté 6, 19 és 21 „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják.Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Hargita Pál lelkipásztor (Pápa)

Tovább olvasom »

2024. június 19.

Mai igénk: 2 Korinthus 5, 15 „és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Ha Isten Jézus Krisztusban teret igényel ebben a világban – legyen

Tovább olvasom »