Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Mózes első könyve 3. részének 8-9. versei:
„8, Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkort járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és felesége az Úristen elől a kert fái között.
9, De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Hűvös alkonyatkor nyomorult emberek felé közelget az Úr. Hiába próbálnak elrejtőzni, mezítelenségüket betakarni, minden lépéssel közelebb jő a megsértett és elárult Felség. Fenyegetően zúg a számonkérő kiáltás: „Hol vagy”?
Van-e ennél szörnyűbb vád? Ráolvassa az emberre: nincs ott, ahol lennie kellene. Elébe tárja rettentő állapotát: hát ide jutottál? Hol voltál, honnan estél ki? Zokogva döbbenünk rá, hogy életünket eltékozoltuk. Lehet ezt a kérdést egy darabig hallatlanná tenni, nevetni rá, vagy túlkiabálni; egyszer utólér, körülfog, mellen ragad. Elő kell bújnunk, mezítelenül, szégyenben égve, az áruló bokrok közül. Hová búvunk, mivel takarjuk el magunkat, a közelgő ítéletet hogyan távoztatjuk el, midőn az utolsó ítéletkor a Székenülő ajkáról hangzik el: Hol vagy, állj elő, felelj!
Hol vagy? Ez nem csak vád, hanem forró keresés is. Hallottatok már nyugtalanul kiáltozó anyát, aki gyermekét keresi és tűvé teszi érte a tájat? Isten így keres. Nem feddőzik, nem vádol, csak vár, vár haza, akár bénán, akár sárosan, akár betegen, csak te jöjj, éppen te és senki más! Miért rejtőzöl el, miért nem felelsz, nem indulsz haza? Rövid az alkonyat, s jaj, egyszer véget ér. Siess, mert az idő siet; már hullanak az árnyak s a hegytetők bíborban égnek, siess, amíg a nap le nem bukik. Siess és ne félj: mielőtt összeroskadnál, Ő maga átkarol.
Hol vagy? Ez a legédesebb vigasztalás. Lázálomból, vadul kalimpáló szívvel ébred fel a gyermek. A szoba tele volt fenyegető és vigyorgó rémmel s akkor föléhajol egy fényes arc és megszólal a legédesebb hang: itt vagyok fiam, én fogom a kezed. Hol vagy? Hát nem tudod, hogy te az én házam vendége vagy? Hát nem tudod, hogy ezt a világot én teremtettem, benne én vagyok az úr s egy verébfi sem hull le a fáról az én akaratom nélkül, ti pedig sok verebecskénél drágábbak vagytok? Hol vagy? szól a halál óráján hozzánk? Mit remegsz nagy vizeken átkelő lélek? Kezemben viszlek át, mint egy aranyhajót. Hol vagy? szólal meg, midőn szétszakad előttünk a kárpit, s mi belépünk a szemtől-szembe látás világába, mint a gyermek a karácsonyfa elé.
Igen Uram, itt vagyok a Te orcád előtt és örökre itt is maradok!
208. dicséret: Jöjj, mondjunk hálaszót… (a régi énekeskönyvben: 167. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/joejj-mondjunk-halaszot