Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: A Prédikátor könyve 9. részének 9-10. versei:
„9, Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, mulandó életed minden napján, amelyet Isten adott neked a nap alatt; mert ez jutott neked az életben, és munkád révén, amit fáradsággal végzel a nap alatt.
10, Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkodás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
A nagy élet-problémák és elhordozhatatlanul nyomasztó terhek között a véget nem érő munka fáradtsága jelenik meg a prédikátor előtt. Bajlódásainkat soha nem lehet befejezni mai igénk szerint; mindig csak abbahagyni lehet. És amikor abbahagyjuk, sokszor átéljük, hogy munkánk eredménye azonnal avulni kezd. Ha sikeres, kihívja emberek, angyalok irigységét. És ahogyan a Horatius-i vers is mondja; a nagy hegyek magasán növekvő fenyőket éri a legviharosabb széljárás és a legmagasabb tornyokba csap a villám. A leglelkiismeretesebb, legkiválóbb, leginkább befejezetlenül is a jövőnek szóló munkák legbefejezettlenebbek és soha nem nyugodhatunk meg a mi fáradtságunktól. A kultúrák is halandóak, az emberiség történelme is az elmúlás felé megy, és ilyenkor megkísért a Pál apostol által is kísértésként idézett mondás: „Együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk”. S ha csak ebben az életben reménykedünk a Jézus Krisztus mennyei Atyjában, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk, mert sem testi, sem a szellemi munkának soha nincsen vége.
Nem is segít más itt, mint a 426. ének 3. verse: „Lelkem, teljes üdv a részed, hagyd a bút, a gondot el! / Légy vidám, ha meg-megérzed, tenni kell még, tűrni kell. / Gondold el, ki Lelke éltet, milyen Atya mosolya?! / Megváltód meghalt teérted, mit bánkódnál, menny fia?” // Tilos odacsapni munkánk eszközét a sarokba, vagy ledobni pokoli mély gödörbe azért, mert meguntuk a munka folytatását. Ahogyan Arany János lángelméje mondja:
„Egy hang, mely csilingel az égi madárban,
Hogy lerombolt fészkét rakja késő nyárban,
Mely a pók fonalát százszor megfonatja,
Noha füstbe százszor mégyen áldozatja,
S amely a költőben nagy erővel riad:
Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!”
Csaba királyfi, Előhang
Ez az Igének a biztatása. Az igehirdetésnek is normális eredménye az eredménytelenség. A magok háromnegyed része útfélre hull, köves talajra, tövisek közé esik. De az egynegyed, amely a jó földbe esik, mindenért kárpótol – a magvető jézusi példázata szerint.
Isten Igéje biztasson állandó folytatásra mindaddig, amíg Isten nem állítja meg szívedet a munkában. Közben biztasd magad a negatívumok ellen: elég minden napnak a maga baja. Közben kérd a segítséget, hogy Isten mondja neked is: elég néked az én kegyelmem. És csak akkor hagyd abba, amikor az Úr azt mondja: Szolgám, elég. Ez a három „elég” irányít bennünket a munkából eredő fáradtság kérdésében.
796. dicséret: Már keresztem vállra vettem… (a régi énekeskönyvben: 426. dicséret)