Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: A Prédikátor könyve 5. részének 1a. verse:
„Őrízd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy…”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
A templomba járás veszedelméről szól a Prédikátor könyvének 5. fejezete. Szokatlan, meglepő téma, de mai Ige értelmében magától értetődő, vagy inkább így mondom: természetfelettien természetes. Hiszen a templomban Isten a maga elutasíthatatlan, hallható és átélhető jelenlétét ígéri nekünk és ez azt jelenti, amit igehirdetés előtti énekünkben így szoktunk énekelni: „A nagy Isten vagyon mivelünk és Szentlelke lakozik bennünk”. Márpedig az élő Isten teremtője egész világmindenségünk minden erejének, minden létezőjének, egész sorsának, üdvösség-céljáig vezető eleve elrendeltetésének. Akkor természetes, hogy Hozzá és jelenlétének hajlékához közeledni veszedelem. Csak ha nincs áram a magasfeszültségű vezetékben, akkor lehet ártalmatlannak tartani – akkor meg is érinthetjük, senkit sem bánt, de létezése tökéletesen haszontalan. Ha azonban átbocsátják rajta a magasfeszültségű áramot, akkor óriási munkát képes végezni a rajta átmenő és vele együtt közvetített erő. Mondják, hogy amikor Amerikában a Palomar-hegyi addigi legnagyobb, öt méteres átmérőjű csillagvizsgáló teleszkópba először nézett bele egy csillagász, visszatántorodott, látva az addig számára nem is sejtett, mondhatatlan kozmikus távlatokat. Egy pillanatnyi elnémulás után így kiáltott fel: – Itt vége van minden emberszabású istenségnek! Vigyázat, aki ezt teremtette, azzal nem lehet parolázni! Így értjük meg mai igénket: „Őrízd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy…”
A vigyázatlan Isten házába menetel, a teljesen felelőtlen Isten-igei vezeték-érintés veszedelménél csak egy nagyobb veszedelem van: az igei vezetékből felelőtlenül, hitetlenül, közömbösen, – úgy, hogy az Úr csak kiköphet bennünket az Ő szájából (Jelenések könyve 3,16) – kivonni mindig az isteni élet-áramot. Veszélyes azért áramtalanítani szüntelenül az igei vezetéket, hogy a templomba járás „ártani ne használjon”, használatában semmiképpen ne ártson nekünk. Akkor vagyunk nyugodtak, ha az istentisztelet zaklatott szívek nyugdíjjáruléka, és nem élő igei üzenet szívekbe markoló hatalma. Akkor vagyunk nyugodtak, ha a szószékre ki lehet írni: Ezen a szószéken az igehirdetés zavartalanul szünetel. Ha a tiszteletes úr hat napon át láthatatlan, a hetedik napon érthetetlen. Ha az igehirdetés azért nem izgat bennünket, mert, mint Karinthy mondja Szabolcska Mihályról: „nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető”. Akkor senki nem megy el zaklatottan a templomból, mindenki megnyugodott, csakhogy ez nem az élet harmóniájának, az üdvösség koronájának, az Isten dicsősége teljességének nyugalma. Akkor ez a halál kihűlő pusztulásának némasága. Isten őrizz, hogy a mindenható Isten templomához azért ne féljünk közeledni, mert ott csak elálmosító és nem felrázó igék átélői lehetünk. Ravasz Lászlóról mondják, hogy megkérdezték: Püspök úr, mit csináljunk akkor, ha egy templomban a tiszteletes urunk prédikációjánál majdnem mindenki alszik? – S ő azt mondta: – Azonnal szólni kell a harangozónak, hogy ébressze fel a papot!
Nos, „Őrízd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy…”, úgy, hogy mielőtt elindulsz, imádkozol; mielőtt szombat este arra az éjszakára készülsz, amely a Krisztus feltámadásának vasárnapjára virraszt téged, tusakodsz, hogy élő Ige adassék az igehirdetőnek, a gyülekezetnek, neked. És rólunk kisugározva annak az egész népnek, nemzetnek, emberiségnek, amelynek lelkiismeretévé avatta Isten az Ő hívő gyermekeit. Ha nem így van, „Őrizd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy…”, mert elér a helytelen templomba járás veszedelme; a helytelen igehallgatás, a helytelen áldozat, a helytelen imádkozás, a helytelen fogadalomtétel, a helytelen gazdagság-szegénység szemlélet és a helytelen össz-világ- és örökkévalóság- szemlélet veszedelme.
313. dicséret: Megáll az Istennek Igéje… (a régi énekeskönyvben: 171. dicséret)
