Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 16. verse:
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Kabai István lelkipásztor gondolatai:
Mindennapi életünkben ha tüzet gyújtunk bárhol, azzal törődnünk kell mindaddig, amíg szükségünk van annak melegére vagy világosságára. Ha hosszabb ideig szeretnénk ébren tartani, akkor bizonyos időközönként tenni kell rá. Ha elfelejtkezünk róla, vagy bármilyen okból elhanyagoljuk, akkor a lángja lelohad, és csökken a fénye, melege. Később lángja sem lesz, csak a parázs izzik egy ideig, amíg be nem vonja a hamu. Ekkor már semmi fénye nincsen, a melege is alig érezhető. Ezután már csak nehezen, több munkával lehet belőle újra lángoló tüzet éleszteni. Ám ha sokat késlekedünk, megeshet, hogy nem tudjuk újra felszítani; teljesen elhamvad és kihűl.
Ez egy igen egyszerű gyakorlati példa, és senki előtt nem ismeretlen. Mégis mennyire hasonlít a mi hitünk lángjához, azaz az emberi hit lángjához. A láng szó használata szándékos, mert a hamu alatt izzó parázs, de még a hamutól mentes parázs sem elfogadható. A hit lángjának látszani kell. Minél messzebbre kell, minél nagyobb területet kell megvilágítania. Minél többen lássák meg, és mutassa az üdvösségre vezető utat. A pislogó, kicsi fény alig látszik, a lángoló tűz hívogatólag hat a nagy sötét éjszakában.
Jézus határozottan számít ma is és mindenkor az Ő tanítványaira, hogy nem hagyják kialudni ezt a fényt, és nem feledkeznek meg az Ő szaváról: „Ti vagytok a világ világossága”. Jézusnak ez a néhány szava nem csak egyszerű megállapítás. Ez feladatot, odaadó munkát, helytállást jelent. Állandó készenlétet arra, hogy segítsünk másokat is eljuttatni a Jézus Krisztusban való hitre. Lássák rajtunk és lássák a mi cselekedeinkből, hogy mi Hozzá tartozunk. És ezt nem tartotta csekély dolognak Jézus. Ő úgy szeretné, sőt úgy akarja, hogy életünk Isten dicsőítésére késztesse az embereket. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Természetesen a szóbeli bizonyságtétel is szükséges, mert „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által” (Róma 10,17). Beszélni azonban csak az tud róla, aki megismerte az igét és annak igazságát, azaz megismerte Jézus Krisztust, mint Aki maga az igazság. Mindig a hitetlen emberekből lesznek a hívők, de ha nem hallják az igét, hogyan lesznek hívőkké. Jézus számít a hívők bizonyságtételére. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy az Ő megváltottai minden időben készek legyenek kegyelméről és megváltói munkájáról bizonyságot tenni. A „minden időben” azonban csak úgy lehetséges, ha állandóan telve van a szív „égő” hittel.
Rakni kell a tűzre, hogy el ne aludjék, se ne lohadjon a lángja. Erősíteni kell a hitet, hogy meg ne fogyatkozzék. Ha a hit elhalványul, megfakul, megkopik, akkor bizonytalanná válik, és a félelem lép a helyébe. A bizonytalanná lett hívő alkalmatlan a bizonyságtételre. Képtelen lesz továbbadni azokat a beszédeket, amelyeket Jézus hagyott ránk éppen azzal a céllal, hogy mondjuk el mindenkinek, hogy a mi beszédünkre mások is higgyenek Őbenne.
202. dicséret: Kegyes Jézus, itt vagyunk… (a régi énekeskönyvben: 164. dicséret)
