Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 7. zsoltár 4-6. versei:
„4, Uram, Istenem, ha ilyeneket tettem: ha álnokságot követtem el,
5, ha rosszul bántam jóakarómmal, ha kifosztottam, aki ok nélkül bántott,
6, akkor ellenség üldözzön, és érjen utol engem, tiporja földre életemet, tapossa porba dicsőségemet!”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
A teremtő Isten csodálatosan megépítette ezt a mindenséget. Gondoljuk el, milyen abszolút biztonsággal érvényesülnek benne az Ő örök törvényei, hogy tartja össze a gravitáció a naprendszerek millióit, hogy tartja az atomenergia a fizikai testeket, milyen biztosan érvényesül az élet törvénye a születés és a halál, a növények és az állatok birodalmában. Még ennél is szilárdabbak és érvényesebbek az Isten erkölcsi törvényei. Először alapjuknál fogva, mert ebből a tételből erednek: Isten olyan, amilyennek Ő mondja magát, tehát egy, szent, igaz és jó. Isten nemcsak maga, hanem az ember és világa felett is dönt arról, hogy mi a szentség, mi az igazság és mi a jóság. Ezért vagyunk, létünkből következőleg feladatunk, hogy olyanok legyünk, amilyennek Isten látni akar minket. És Isten nem hagy kétségben vagy tudatlanságban aziránt, hogy milyennek akar látni minket. Hiszen az Ő kijelentésének a derékrésze éppen arra vonatkozik: én ilyen vagyok, te ilyen légy! Ezek a szabályok, amelyeket Isten felállít maga, az ember és világa számára azért, hogy milyenek legyenek az erkölcsi törvények; ellentmondást nem tűrőek, vitatkozni nem lehet velük, abszolút érvényük parancsoló. Csak egy olyan kis törvény-kódexben is, mint amilyen a Tízparancsolat, világosan látszik ez. Ne lopj! Ne ölj! Ne hazudj! Ne kívánj! Mind olyan parancsok, amelyeknek érvénye abszolút. Hogy megszegem? Lehet. Megalkuszom? Lehet, hogy kijátszom. De általa erkölcsi létemet csonkítottam meg, s erkölcsi élőből erkölcsi halottá változom.
Az erkölcsi törvény azért érvényes, mert az Isten szavahihetőségének, a kijelentés igazságának, hadd mondjam még élesebben, az Isten becsület-ügyének a kérdése. Isten teljes mértékben azonosítja magát az Ő erkölcsi törvényeivel, pl. a szeretettel, az igazsággal, a szolgálattal, a tisztasággal, a szentséggel. Annyira azonosítja magát, hogy aki ezeket a törvényeket szegi meg, magát Istent bántja meg. Őt csúfolja meg, az Isten nevében, becsületében, dicsőségében tesz kárt. Nincs más magatartás velük szemben, csak az engedelmesség, a tiszteletből, a hódolatból fakadó engedelmesség. És miután a természet törvényei élettörvények, vagyis az élet hozzájuk igazodik és szerintük folyik le, az erkölcsi törvények is élettörvények, vagyis az ember igazi élete, szellemisége az, ami benne emberi és becses, ezekhez igazodnak, és ezeknek a keretei között folynak le; az erkölcsi törvénynek való engedelmesség: élet, az erkölcsi törvénynek megtagadása: halál, vagyis az embernek, mint Isten-képnek, szellemiségnek élete és halála. Állatnak lehet lenni ezzel a paranccsal is, hogy lopj, ölj, mert pl. ez a törvény tartja fenn a szarkákat és a tigriseket, de embernek lenni nem lehet. Embernek lenni csak azzal a törvénnyel lehet, hogy szeress!
Isten erkölcsi törvényadásának ezt a feltétlenségét, kérlelhetetlenségét mondja el, primitív, szinte mitikus szavakkal a zsoltár: „Isten igaz bíró, és olyan Isten, aki minden nap haragszik”. Azaz mindig ellensége a rossznak és mindig fel van indulva ellene. Isten a lázadót megbünteti és elpusztítja. A bűn bűnt szül és szaporítja önmagát, de hiába; a bűn lakol és pusztul. És lakolása és pusztulása önmagára tér vissza. A bűn rendesen önnön bűnével pusztítja el a maga életét. Aki másnak vermet ás, maga esik bele – mondja az együgyű példabeszéd. S a zsoltáríró ezt fejezi ki: a bűn „gödröt ás és mélyre vájja azt; de beleesik a verembe, amit csinált”. Visszafordul fejére az, amit elkövetett.
7. zsoltár: Ó én Uram és én Istenem…
