Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 8. részének 4-15. versei
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 8. részének 5a. verse:
„Kiment a magvető vetni.”
Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa) gondolatai:
A sokaság még ott tolongott Jézus körül a magvetőről szóló példabeszéd után, de Jézus követőire már ekkor rávetült a csalódás és a kijózanodás első árnyéka. Hisz a példabeszédben előkerül az emberek hitetlensége, akik hallanak, de mégsem hallanak, látnak, de mégsem látnak. Ekkorra már világossá kellett válnia annak, hogy az Urat még mindig csapatokban követő emberek igazából elégedetlenek vele. Mert nem is őt akarták, a prédikáló és gyógyító, a szegényekkel és a gyengékkel jót tevő messiást, aki maga is szegény és gyenge, hanem valami egészen mást: trombitákat megzengető és ellenségeket kiűző höst kívántak, egy csodakirályt, aki elhozza Izrael számára a meseországot, valami jóléti szuper-paradicsomot. Világosnak kellett lennie már ekkorra, hogy Jézushoz sok követője csak ideiglenesen csapódott, gyökér és mélység nélkül, és az első felmerülő veszélyhelyzetben el is hagyja majd.
E példabeszéd a tanítványok első csalódásainak, a kezdődő csüggedésnek a világához szól. Mert még a tizenkettő, akiket az Úr legszorosabb közösségébe vont be, még ők is azt kérdezgethették: hogyan megy majd mindez tovább? Mi lesz ebből, hisz csak szavak és pár csodatett az egész? Hogyan lesz ebből Izrael üdvössége, ha a Mester csak prédikálgat, szónokol, és itt-ott egyszer meggyógyít egy jelentéktelen és szavasincs embert? Mi lesz, hisz az őt követők kis nyája egyre csak fogy? És mi lesz Jézus látványos sikertelenségéből, abból például, hogy a mérvadó körök egyre inkább elutasítják tanítását és egyre ellenségesebbek vele szemben?
A szomorúság és a növekvő csüggedés eme állapotában mutat rá Jézus annak a magvetőnek a példájára, akitől az emberi élethez alapvető kenyér származik. A magvető ténykedése is kilátástalannak tűnik elsőre, bár oly fontosnak látszik az emberek megélhetése miatt. Rengeteg veszély leselkedik az elvetett magokra: a terméketlen, köves talaj, a gaz, a rossz időjárás. Úgy tűnik, munkája eleve kudarcra van ítélve. Hozzá kell képzelnünk mindehhez az izraeli parasztember szinte kilátástalan helyzetét, aki minden pillanatban földje elsivatagosodása ellen küzdött. De bármennyi megy is veszendőbe, mindig vannak magok, amelyek beérnek, amelyek a sok nehézség ellenére is termést hoznak, és sokszorosan meghálálják a fáradozást.
Jézus ezzel arra akar utalni, hogy e világon minden valóban termékeny dolog kicsiben és a rejtekben kezdődik. Magának Istennek az evilági működése is igazodik ehhez a törvényhez: Isten inkognitóban lép fel ebben a világban, a szegénység, a tehetetlenség ruhájában. És Isten valóságai (az igazság, az igazságosság, a szeretet) igencsak kicsik, lábbal tiporják őket e világon. Mégis ezekből élnek az emberek, ezekből él a világ, sőt nem is létezhetne nélkülük. És ezek a valóságok élni fognak akkor is, amikor a nagyhangúak, a hatalmaskodók már rég a múlté, az enyészeté lesznek. Jézus tehát azt üzeni példabeszédével tanítványainak: az a kicsi valami, ami most elkezdődik prédikációmban, még mindig növekedni fog akkor, amikor a mostani hatalmasok már rég eltűntek a süllyesztőben.
És ha manapság visszapillantunk, valóban azt látjuk, hogy annak a kornak híres gazdagjai elmúltak, palotáikat, építményeiket belepte a sivatag pora, ama korszak hírességei és potentátjai feledésbe merültek, legfeljebb a múlt nagyságaiként élnek tovább elvétve, történelemkönyvek lapjain. Ami azonban Galilea félreeső sarkában történt, amit Jézus egy maroknyi férfival, jelentéktelen halászok csapatával elkezdett, az megmaradt, és ma is eleven jelenlét: Jézus igéi nem múltak el, hanem napjainkig hirdetik őket a föld minden pontján.
Kicsinysége ellenére beérett az ige, jóllehet a józan ész alapján a külső erőknek el kellet volna fojtaniuk.
251. dicséret: Úr lesz a Jézus mindenütt… (a régi énekeskönyvben: 398. dicséret)