Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 2. verse:
„Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.”
Cseri Kálmán lelkipásztor (Budapest-Pasarét) gondolatai:
Tudjuk, milyen kiváló férfiú volt az a Nikodémus, aki egy éjszaka felkereste Jézust. Mint farizeus mélységesen vallásos volt, mint Izrael tanítója művelt és képzett ember, mint a Nagytanács tagja tekintélyes közéleti személyiség. Még gazdag is volt. Mégis hiányzott valami az életéből. És ez a belső békétlenség, bizonytalanság, elégedetlenség késztette őt arra, hogy egyszer, egy éjszakán felkeresse Jézust.
Mai igénk arról szól, hogy hogyan kezdte a Vele való beszélgetést: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” Nikodémus tehát elmondja nagyon korrekt módon összefoglalva, hogy kinek tartja Jézust. És ebben az a meglepő, hogy ezt egy előkelő professzor mondja a faluról jött tanítónak; Jézusnak. Meglepő tisztelettel szólítja meg Őt. Meglepő azonban, hogy Jézus nem értékeli ezeket a kedves szavakat. Szóra sem méltatja. Mintha Nikodémus semmit sem mondott volna, egyáltalán nem reflektál erre a megszólításra, hanem azonnal Nikodémus leglényegesebb problémájára tér: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát”.
Mi lehet ennek az oka, hogy ilyen kedves, majdnem hízelgő megszólításra Jézus egy szóval sem reflektál? Megtudjuk a későbbiekben, hogy bármilyen tisztelettudó, korrekt és csiszoltan megfogalmazott volt is, amit Nikodémus mondott, meg sem közelítette a valóságot. Nem ez volt Jézus, ahogyan ő próbálta meg leírni. Ez körülbelül olyan volt, mintha egy világhírű, ismert tudóshoz odamegy valaki és azt mondja: uram, mi tudjuk, hogy ön elvégezte az első négy elemi osztályt. Ezt miért mondja? Elvégezte. De elvégezte az utána következő négyet is, meg elvégezte a középiskolát is, meg elvégzett két egyetemet, és utána kisdoktori, nagydoktori, kandidátusi, – nem beszélve arról, hogy a találmányait az egész világon ismerik és használják. Most akkor mit akar ezzel mondani: tudjuk, hogy ön elvégezte az első négy osztályt. Ez igaz önmagában, de hol van ez attól, aki ez az ember?! Csak az illető tudatlanságát árulja el, hogy ezt emeli ki mindabból, amit róla akar mondani. Nos, Nikodémus csak úgy vélte, hogy ő ismeri Jézust. Olyan öntudattal mondja: mi tudjuk, – és olyan szomorú ellenpárja ennek a mondatnak az, amikor nem sokkal utána kétszer egymás után kérdezi Jézustól: hogyan lehetséges ez? Jézus pedig visszakérdez: Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?
Nagy tisztelettel közeledett Jézushoz, de Nikodémus szavai jellegzetesen tükrözik azt a vallásos félhitet, amivel azok szoktak beszélni Jézusról, akik valójában nem ismerik Őt. Ezek az emberek úgy beszélnek Jézusról, ahogyan Petőfi írt a Kárpátokról: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek”. Nikodémus csodálta Jézus csodáit, de korántsem ismerte Őt. Nem véletlen, hogy ez a mondat: „ámde nem szeretlek”, azzal kezdődik: „Mit nekem, te zordon Kárpátoknak…” Tamási Áron Ábelje szerette a rengeteget, mert ismerte, Ő egészen másként viszonyult hozzá – és valahol itt van a különbség. Nikodémus úgy véli: tudja, kicsoda Jézus. Ezt szépen megfogalmazza, és ezzel próbálja indítani a beszélgetést: „tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul”. Ennyi? Semmi több? Ez mutatja, hogy fogalma sincs, kivel beszélget ő ezen az emlékezetes éjszakán.
Ezért kezd el Jézus neki önmagáról beszélni, sok gyengédséggel, tapintattal, ahogyan Ő szokott tanítani. Nem oktatja ki, nem szégyeníti meg. Először beszél magáról, mint az Emberfiáról, azután beszél magáról, mint az Isten Fiáról; kiderül, hogy ez a kettő ugyanaz. Azután beszél arról, hogy Őt meg fogják feszíteni, mert neki meg kell halnia. Nikodémus számára érthető módon szemlélteti, hogy miért szükségszerű ez, és mi ennek a jelentősége. Egyre többet ad ki a maga titkából, egyre jobban kinyitja szívét Nikodémus előtt, mert látja, hogy őt ez nagyon érdekli, neki ez fontos. Kijelenti magát Nikodémusnak. Mert életkérdés, hogy Nikodémus ismerje Jézust, és életkérdés mindannyiunknak, hogy annak ismerjük Őt, aki!
374. dicséret: Ó, népeknek Megváltója… (a régi énekeskönyvben: 302. dicséret)
