Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 6. zsoltár 5a. verse:
„Térj vissza hozzám, Uram, és mentsd meg az én lelkemet!”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Megrendítő segélykiáltás egy olyan ember ajkáról,akit elhagyott az Úr. „Térj vissza hozzám, Uram, és mentsd meg az én lelkemet!” A nemzetközi SOS-jelzés (Save Our Souls – angol) innen eredt. Akit Isten elhagyott, az ellenségei prédája lesz. Ez történt a zsoltáríróval is.
Hatalmat nyert felette a bűn. Nem mondja el konkrétan, hogy miféle bűn hatalmasodott el rajta. De az, hogy nem vitatkozik, nem mentegetőzik, nem hárítja át a felelősséget másra; rokonszenvessé teszi előttünk. Az Úr haragját és búsulását is megérdemelte, s mind a kettő a bűnösre biztos halál: ő csak azt kéri, hogy ne haragja és búsulása szerint bánjon vele az Úr, azaz ne ölje meg őt. Könyörüljön rajta, mert nagyon megháborodtak a csontjai.
A második rossz ami prédául ejtette: a betegség. Számol a közeli halállal, és a Seol kapujában még kegyelmet kér. Élet csak ott és addig van, amíg ismerhetjük és dicsőíthetjük az Urat. Kiérezhető, hogy a szerzőnek nem a halál fáj, hanem az, hogy egészen evilági beállítottsága miatt nem tudta elképzelni, hogy a halottak hogyan tarthatnak fenn kapcsolatot Istennel. A halálban az is fáj, hogy nem lesz Istene. A betegség és a halál rettenetes teherrel nehezedik rá, kissé költői (de keleti) túlzással írja le: szeme a bánattól elbágyadt, minden éjjel könnyel áztatja fekhelyét, szenvedései elérik az elbírhatóság határát.
Nem maradhat ki a próbatételből a harmadik rossz sem: az ellenségek. A 8. vers azt mondja: megöregedett egész lénye ellenségei miatt. Nem tudjuk hogyan gyötörték, valószínűleg úgy, mint Jóbot a barátai: figyelmeztették titkos bűneire, egy kis kárörömöt kevertek részvétükbe, s jelezték a világnak, hogy méltán szenved; nem kell sajnálni.
A zsoltáríró alázatos és bűnbánó lélek, de ezt alig bírja. Az az Isten, Akiben ő hisz, visszatér hozzá. Csak ideig-óráig távozott el tőle, hogy visszatérjen hozzá.
És visszatért. A kilencedik versnél a zsoltárban nagy fordulat áll be. Amit senki sem hitt, a zsoltáros is csak reszketve remélt: meghallgatta az Úr az ő könyörgése szavát. Megszégyenültek ellenségei – szinte elmenekülnek -, mert Isten nyilvánvalóan az üldözött mellé állt, a beteg is elkergeti „barátait”.
Nehéz megérteni ezt a hirtelen változást. Gondolhatjuk, hogy a beteg meggyógyult, s ezt a pár verset (9-11) később költötte a zsoltárhoz. Mindenesetre a meghallgatott imádság tényével állunk szemben, bár nem tudjuk, milyen körülmények között történt meg ez a fordulat.
6. zsoltár: Uram, te nagy haragodban…