Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 13. részének 44. verse:
„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét amije van, és megveszi azt a szántóföldet.”
Nagy Lajos lelkipásztor (Mckeesport, Pennsylvania) gondolatai:
Az ember élete kincskeresés. Ezért futunk, ezért küzdünk, ezért fogunk merész, élettékozló vállalkozásba. A kincsért öl az ember, s a földi kincsért sokszor a mennyei kincsét, az üdvösségét is ráfizeti az ember. Mindannyiunknak kincs kell és ebbe a kincs utáni vágyakozásba néha bele is halunk. A legtöbb embernek nem boldogság, hanem kincs kell. Kívánjuk a kincset mi magunk is, míg eljön az idő, hogy a tűnő évekkel az egészség is eltűnik, s rádöbbenünk, hogy az egészség többet ér, mint az arany garmada s a gyémántok hideg csillogása.
Semmi sem izgatja úgy a gyermek, az ifjú fantáziáját, mint az elrejtett kincs. Minden lakatlan szigetre véres, marcona matrózokat küld a képzelete, akik kincses hajókat fogtak el, utasait lemészárolták, hajójukat elsüllyesztették s ők pedig megszámlálhatatlan ládákban, eldugott fészkükbe egy kis szigeten gyüjtötték arany, ezüst edényeiket, pénzeiket, drágaköves ékszereiket. Azután a kalózok is elpusztultak, maguk ölték meg egymást, vagy valami járvány, szerencsétlenség, vagy ellenség. Elrejtett kincseiket minden nemzedék szeretné megtalálni. Mennyi történet született belőle, amellyel fertőzik az ifjú lelkét s a verejtékes munka nélkül való meggazdagodást, a könnyen való meggazdagodást hiteti el az ifjú emberrel, vagy gyermekkel.
Ezen a kincs után való álmodozáson nincs ember fia – ha történetesen nem nábobnak született – hogy át ne ment volna. Szálljon csak vissza emlékezetünk gyermekkorunk téli estéire. Hányszor álmodoztunk arról, hogy de jó volna aranyra, elásott kincsre bukkanni; egyszerre megszabadulnánk minden gondtól. Gyermek lelkünk mohón itta az idősebb nemzedék történeteit, hogy amikor az ellenség közeledik, akkor elásták kincseiket a község gazdag urai, de az ellenség utolérte és legyilkolta őket, s nem tudja senki, hogy hova rejtették a kincset. Az én volt falumat a tatárok felégették s volt egy vár is, ami akkor elpusztult. Népünkben 700 éve él a hit, hogy a várhegy oldalán kincs van elásva, így minden nemzedék próbálta azt megkeresni.
Azt hiszem, hogy igen kézzelfogható s döbbenetesen érthető mindannyiunk számára Jézus példázata: az Isten országa kincs. Olyan, mint a mezőben elrejtett kincs, amit valaki, egy nagyon szerencsés és boldog lélek felfedezett. Jézus Krisztus arra tanít minket, hogy Isten országa minden kincs felett áll, odaadunk érte mindent, ami eddig kedves volt, lemondunk ezekről, hogy bírhassuk azt. Ha bírjuk a föld aranyainak egy részét, ami igen kedves a szívünknek, még attól is százszor többet ér, mint a földi élet, mert Isten országának birtokosa örök életet is nyer.
741. dicséret: Ki Istenének átad mindent… (a régi énekeskönyvben: 274. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/ki-istenenek-atad-mindent
