Napi ige

Áldás, békesség!

Mai ószövetségi igénk: A Tízparancsolat második parancsolata (2Mózes 20:4-6)

„4. Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak.
5. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem.
6. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.”

John R. W. Stott gondolatai:

Az első parancsolat azzal foglalkozott, kit illet meg az imádat, a második pedig arról szól, hogyan kell Istent imádnunk. Az első parancsolatban Isten az ember kizárólagos imádatára támaszt igényt, a másodikban arra, hogy ez az imádat őszinte és lelki jellegű legyen. „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk”. (János 4:24.) Európában manapság aligha fordul elő, hogy valaki olyan szobrot készít, amely számára Istent jelképezi, és amelyet istenként imád.

     ° De nem esünk-e hasonló hibába a képzelet szintjén?
     ° Milyen fogalmat alkotunk magunknak Istenről?
     ° Mekkora jelentőséget tulajdonítunk például bizonyos istentiszteleti formáknak?
     ° Van-e tartalom és belső valóság a külső forma mögött?
     ° Imádkoztunk-e valaha is úgy igazán?
     ° Mit jelent számunkra a biblia olvasás?
     ° Engedtük-e már, hogy Isten szóljon hozzánk általa, és vajon megtettük-e, amit mondott?
     ° Mi értelme van annak, ha csak szánkkal közeledünk Istenhez, de a szívünk távol van tőle?

Az ilyen vallásosság nem más, mint szemfényvesztés.
„Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem” (Márk 7:6).

Dícsérd Istent, keresztyénség… (a régi énekeskönyvben: 313. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/dicserd-istent-keresztyenyseg

 

Korábbi igék

2024. június 28.

Mai igénk: 1 Korinthus 10, 16-17 „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.”

Tovább olvasom »

2024. június 27.

Mai igénk: Zsolt 139, 9-10 „Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó felén laknék, ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem.” Joyce Day lelkipásztor (Észak-Karolina-USA) gondolatai: Csillogó tavaszi nap volt, a

Tovább olvasom »

2024. június 26.

Mai igénk: Apostolok cselekedetei 4, 31 „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” Molnár Miklós lelkipásztor gondolatai: A gyülekezet imádságát egy esemény váltotta ki. Nem csak úgy általánosságban imádkozik

Tovább olvasom »

2024. június 25.

Mai igénk: Zsolt 141, 3 „Őrizettel tartsd meg én szájam, amely gondot tartson arra; závárt szerezz ajakimra, hogy tőlük ne légyen nyavalyám!” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Minden szó egy meghatározott körben él, abban otthonos. A szó más a családban, mint

Tovább olvasom »

2024. június 24.

Mai igénk: Máté 5, 10-12 „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is,

Tovább olvasom »

2024. június 22.

Mai igénk: Máté 6, 9a „Ti azért így imádkozzatok:” Karácsony Sándor gondolatai: „Ti azért így imádkozzatok:”. Ezekkel a szavakkal vezette be az Úr Jézus Krisztus „példa”-imádságát. És e szavak után következett a Miatyánk.Azóta nagyon sok millió ajak még több milliószor

Tovább olvasom »