Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 8. részének 15. verse:

„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba, Atyánk!”

Alfred Christlieb lelkipásztor (Heidberg, Németország) gondolatai:

Nagyon fontos , hogy a Szentlélek ismertetőjegyeit alaposan megvizsgáljuk. Napjainkban sokakat becsap a rajongás lelke.
Miről ismeri fel az ember a Szentlelket? Ő a fiúság Lelke. Lutherről jegyzi meg egyik életrajzírója, hogy benne egyszerre lakott az erőnek és a gyermeki egyszerűségnek a Lelke. Ez teljesen érthető. Mivel Szentlélekkel teljes ember volt; telve volt szent természetességgel és egyszerűséggel is, mint az az igazi gyermekeknél látható.
Jó lesz itt még a következőket kiemelnünk:
– a fiúság Lelke az alárendeltség Lelke. Egy gyermek – minden szeretet mellett amit élvez, a szülei vezetése alatt él; őket kell követnie. Így a fiúság Lelke sohasem a fennhéjázás, az arcátlanság lelke, aki helyzeténél fogva azt hihetné, hogy neki mindent szabad, hanem olyan Lélek, amely mindig érzi a mennyei Atyától való függőséget.
– A fiúság Lelke azonban a bizalomnak a Lelke is, aki mindig bizalommal veti magát Atyja karjaiba, tudván, hogy az Atya szereti őt, s mindig bízhat a Ő közelségében.
– Végül a fiúság Lelke azt is jelenti, hogy Atyánk gazdagon gondoskodott rólunk. Ez a Lélek boldogan elhiszi amit az Atyáról szóló példázat tanít Lukács evangéliuma 15.31-ben: „Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd”(31.). Pál így mer írni erről: „Ha pedig gyermekek vagyunk, örökösök is vagyunk, örökösei Istennek, Krisztusnak pedig örökös-társai” (Róma 8;17).
Micsoda gazdagság!


231. dicséret: Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének… (a régi énekeskönyvben: 372. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/koenyoeroegjuenk-az-istennek?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Korábbi igék

2025. február 08.

Áldás, békesség! Mai igénk: Jakab 5, 16 „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Rick Warren lelkipásztor (Lake Forest, California) gondolatai: Mindannyian különböző módon regálunk a rejtett sebekre. Vannak,

Tovább olvasom »

2025. február 07.

Áldás, békesség! Mai igénk: Jeremiás 23, 23 „Nemcsak a közelben vagyok Isten – így szól az Úr -, hanem Isten vagyok a távolban is!” Kováts J. István teológus, lelkipásztor gondolatai: Mennyei Atyánk az egész teremtett világon jelenlévő Isten. Közelben, távolban

Tovább olvasom »

2025. február 06.

Áldás, békesség! Mai igénk: Zsolt 119, 4. és 12. vers „Te megparancsoltad, hogy utasításaidat pontosan megtartsák.Áldott vagy te, Uram! Taníts meg rendelkezéseidre!” Helen Geisbrecht lelkipásztor (British Columbia, Kanada) gondolatai: Mindenütt káosz volt, feldúlva minden. A TV híradóban láttam, hogy rohanó

Tovább olvasom »

2025. február 05.

Áldás, békesség! Mai igénk: János 1, 29 „Másnap János látta Jézust amint jön felé, és így szólt: Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” Kovács Mátyás Péter lelkipásztor (Sándorhomok) gondolatai: Keresztelő Jánosnak a szolgálata elég nagy mozgolódást támasztott

Tovább olvasom »

2025. február 04.

Áldás, békesség! Mai igénk: 2 Korinthus 5, 14 „Mert a Krisztus szeretete szorongat minket…” Oswald Chambers lelkipásztor gondolatai: Pál elmondja, mennyire legyőzte, lenyűgözte, szinte satuba szorította Krisztus szeretete. Kevesen tudják, mit jelent, ha Isten szeretete megragad valakit. Minket inkább csak

Tovább olvasom »

2025. február 03.

Áldás, békesség! Mai igénk: János 6, 35 „Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere; aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor (Érmihályfalva) gondolatai: A sokaság olyan kenyeret

Tovább olvasom »