Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 8. részének 15. verse:

„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba, Atyánk!”

Alfred Christlieb lelkipásztor (Heidberg, Németország) gondolatai:

Nagyon fontos , hogy a Szentlélek ismertetőjegyeit alaposan megvizsgáljuk. Napjainkban sokakat becsap a rajongás lelke.
Miről ismeri fel az ember a Szentlelket? Ő a fiúság Lelke. Lutherről jegyzi meg egyik életrajzírója, hogy benne egyszerre lakott az erőnek és a gyermeki egyszerűségnek a Lelke. Ez teljesen érthető. Mivel Szentlélekkel teljes ember volt; telve volt szent természetességgel és egyszerűséggel is, mint az az igazi gyermekeknél látható.
Jó lesz itt még a következőket kiemelnünk:
– a fiúság Lelke az alárendeltség Lelke. Egy gyermek – minden szeretet mellett amit élvez, a szülei vezetése alatt él; őket kell követnie. Így a fiúság Lelke sohasem a fennhéjázás, az arcátlanság lelke, aki helyzeténél fogva azt hihetné, hogy neki mindent szabad, hanem olyan Lélek, amely mindig érzi a mennyei Atyától való függőséget.
– A fiúság Lelke azonban a bizalomnak a Lelke is, aki mindig bizalommal veti magát Atyja karjaiba, tudván, hogy az Atya szereti őt, s mindig bízhat a Ő közelségében.
– Végül a fiúság Lelke azt is jelenti, hogy Atyánk gazdagon gondoskodott rólunk. Ez a Lélek boldogan elhiszi amit az Atyáról szóló példázat tanít Lukács evangéliuma 15.31-ben: „Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd”(31.). Pál így mer írni erről: „Ha pedig gyermekek vagyunk, örökösök is vagyunk, örökösei Istennek, Krisztusnak pedig örökös-társai” (Róma 8;17).
Micsoda gazdagság!


231. dicséret: Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének… (a régi énekeskönyvben: 372. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/koenyoeroegjuenk-az-istennek?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Korábbi igék

2025. január 25

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: János evangéliuma 2. részének 1-11. versei Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 2. részének 5. verse: „Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg.” dr. Horváth Loránd lelkipásztor (Toronto, Kanada) gondolatai: A kánai menyegző

Tovább olvasom »

2025. január 24

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: János apostol első levele 1. részének 8,10. versei: „8, Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és nincs meg bennünk az igazság.10, Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és

Tovább olvasom »

2025. január 23

Áldás, békesség! Mai igénk: A 41. zsoltár Zsoltárok könyve, 41. zsoltár 2. verse:„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr.” Református énekeskönyv, 41. zsoltár 1. verse:„Boldog, aki a nyavalyást híven szánja ínségében,Mert szükségében őtet ismétlen

Tovább olvasom »

2025. január 22

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 6. részének 60. verse: „Sokan azért, a kik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?” Kovács Mátyás Péter lelkipásztor (Sándorhomok) gondolatai: A 48. versben Jézusnak az egyik

Tovább olvasom »

2025. január 21

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Jeremiás könyve 2. részének 2. verse: „Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére…” Oswald Chambers lelkipásztor gondolatai: Mindig olyan kényszer nélkül kedves vagyok-e Istenhez, amilyen szoktam lenni, vagy csak azt várom, hogy Ő legyen kedves hozzám?

Tovább olvasom »

2025. január 20

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 7. részének 24-27. versei: „24, Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.25, És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek,

Tovább olvasom »