Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 51. zsoltár 9-11. versei:
„9, Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.
10, Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.
11, Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet!”
Madocsai Miklós lelkipásztor (Budapest, Bécsikapu tér) gondolatai:
Az emberi lélek öröm-háztartásában általában hiány mutatkozik. Bosszúságból, gondból, keserűségből, fájdalomból mindig van bőven. Az öröm azonban hiánycikk. Az örömhiány nem marad nyomtalanul az emberi lélekben. Ahogy szervezetünkben hiány-betegségek léphetnek fel az egyoldalú táplálkozás következtében, így van a lélek háztartásában is. Az örömhiány már a kis csecsemőknél is szellemi visszamaradottságot, sőt testi fejletlenséget is okoz. És bizonyos, hogy sok felnőttkori betegséget is meg lehetne gyógyítani öröm-terápiával.
Lelke mélyén tudja is ezt mindenki. Ezért hozunk nagy anyagi áldozatokat, hogy örömöt vásárolhassunk. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy belső, lelki vidámságot még kemény valutáért sem lehet beszerezni. Örömeink rendszerint tiszavirág életűek és megzavart örömök. Az öröm-piacon sok a reklám, de kevés az igazi érték.
Dávid ismerte ezeket a reklámozott örömöket. Bőségesen része volt a hatalom, gazdagság, győzelem örömeiben. Ismerte a költészet és muzsika tiszta örömeit és a bűnös kívánságok kielégülését. Mindezek ismeretében és mindezeknek a tapasztalatoknak birtokában Istennél keresett örömöt és vidámságot. Dávid jól mutatja az utat. Egy másik zsoltárban is vall arról, hogy teljes örömre csak Istennél talált. Jézus ezt az örömöt adta tovább tanítványainak, amikor búcsúzásakor ezt mondta nekik: „Az én örömöm legyen bennetek és a ti örömötök legyen teljessé”. Ez az öröm nemcsak egy életre, de örök életre szól, a példázat szava szerint: „Jól van, jó és hű szolgám. Kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután. Menj be a te uradnak örömébe!”
Pál apostol pedig listrai bizonyságtételében arról vallott az őt körülvevő sokaságnak, hogy Isten örömmel töltötte be a szívét. Ezért tudott másokat is így biztatni: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom; örüljetek!”
Isten és az öröm összetartoznak. Azért aki örömöt keres, Istent keresse! Ha így van, akkor a keresztyének életén miért nem tűz át ez a belső öröm? Mi az oka annak, hogy a kívülállók számára egyáltalán nem magától értetődő, hogy hinni mindig azt is jelenti, hogy örülni? Ennek elsősorban az az oka, hogy olcsón szeretnénk hozzájutni ehhez az örömhöz. Olcsón s lehetőleg a legkevesebb idő- és energiabefektetéssel. Általában szeretjük az automatákat: fent bedobjuk az érmét, és lent már folyik is a jéghideg üdítő, vagy forró fekete. Örök kísértése az embernek, hogy Isten ajándékaihoz is így akar hozzájutni: vallásos vagy erkölcsi teljesítményeit „dobja be”, hogy megszerezze az áldást. Csakhogy a hit területén nincs helye az automatáknak. Nem lehet megspórolni a személyes utat, amit a Biblia ilyen szavakkal jelöl: hit, Istennel való találkozás, megtérés.
Az örömhöz vezető útnak három jelentős mérföldköve van. Ezt az utat járta végig Dávid. Ezen induljunk el mi is.
Az első mérföldkő a bűn felismerése. Dávidot Nátán próféta példázata döbbentette rá a bűnére: Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt. A szegénynek nem volt egyebe, csak egy báránykája, azt is pénzen vette. Táplálgatta, és a gyermekével együtt nőtt fel nála. A falatjából evett, poharából ivott és az ölében feküdt, mintha csak a lánya lett volna. Egyszer egy utas érkezett a gazdag emberhez, de ez sajnált a maga juhai és marhái közül hozatni, hogy elkészítse a hozzá érkezett vándornak, ezért elvette a szegény ember bárányát, és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett. – Amikor Dávid felháborodott ennek az embernek a gonoszságán, Nátán a szemébe vágta: Te vagy ez az ember! Jó lenne nekünk is egy ilyen tükör. Sajnos bűn dolgában csak olyan tükreink vannak, mint az autó visszapillantói, amelyben a vezető sohasem önmagát látja. Éles szemmel vesszük észre mások bűneit, a magunkét pedig nem látjuk! Így csak a keserűség nő. Az örömig csak az jut el, aki elismeri, hogy vétkezett, valamit jóvátehetetlenül elrontott. Az 51. zsoltárban Dávid így vall erről: ismerem az én bűneimet és vétkem mindig előttem van.
A második mérföldkő a bűnbánat. Nem másokat okolok bűneimért. Nem akarom a felelősséget másokra hárítani. Nem próbálom vétkemet másokéhoz viszonyítva apró botlásnak feltüntetni. Nem azon mesterkedem, hogy jó tulajdonságaimmal hozzam egyensúlyba a megbillent mérleget. Bánom, amit elrontottam. Ebből a bánatból született az 51. zsoltár is. El kell jutni az úton idáig, de nem szabad itt sem megállni, ahogyan Júdás tette.
A bűnbánat stációja után jussunk el a bűnbocsánat elfogadásáig. Ez az egyetlen megoldási lehetőség. Ezt a lehetőséget Jézus mindnyájunknak megszerezte. Életének utolsó estéjén ünnepélyesen jelentette be tanítványainak, hogy vére bűnök bocsánatáért ontatik ki.
E stációkat végigjárva jutunk el újra meg újra ahhoz az örömhöz, amelyre szükségünk van, s amely soha el nem vétetik tőlünk.
51. zsoltár: Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem…
