Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15. részének 33. verse:
„Ne tévelyegjetek: A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Jézus halálával és életével is nem elsősorban attól a testi haláltól féltett bennünket, amelynek Isten kezéből való elfogadása életünket egyszer s mindenkorivá, a döntés visszavonhatatlan alkalmává, Isten Lelke által való ünnepélyes önfeláldozássá teheti, hanem attól a lelki haláltól, amelytől a tanítványokat is óvta a viharban: Miért vagytok ilyen félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? Mert bár a testi halál egy pillanat alatt bekövetkezhet, az a lelki halál fenyegeti elsősorban a tanítványokat, amelyben Isten megmentő szeretetének arcába vágják a maguk kétségbeesését. Ezzel a kétségbeeséssel, noha Krisztus már annyiszor velük volt, a hitre annyiszor kaptak indítást, ihletet -, a halálnak, a lelki halálnak a foglyai maradnak! Ebből menti őket először Jézus szava. Csak utána következik: „megdorgálta a szelet, a tengert és elállt a szél és lett nagy csendesség”. Ez a jézusi sorrend mutatja, hogy nekünk akkor, amikor elveszésről van szó itt, elsősorban arra a lelki halálra kell gondolni, ami az „elveszés” olyan klasszikus – Jézus legsajátabb szavait jelentő példázataiban maradt ránk, mint az „elveszett juh”, az „elveszett drachma” és az „elveszett fiú”, hiszen őróla is meg van írva: „mert az én fiam elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott”!
Mi ennek a lelki halálnak e három döntő, leginkább jézusi példázat szerint a lényege és jellemzője? Mindenesetre legalábbis az első két példázatban és az elveszett fiú esetében is kimondhatjuk – az atyai házban tartózkodás esetében – hogy a juh, a drachma, a fiú – mielőtt elveszett volna, nem rossz volt. Nem beteg volt a bárány, nem érvényességét vesztett és szennyes-penészes volt a pénz, nem erkölcsi nulla volt a fiú, hanem mindegyik jó volt, csak elveszett volt az Isten számára. Manapság is nagyon sok embernek nem bűne van elsősorban. Általában az életek tragédiáját az okozza, hogy az egyetemes isteni életrendbe és szeretetrendbe nem tudnak az emberek beilleszkedni és egészen kis, jelentéktelen dolgokban beleütköznek ebbe az életrendbe és ennek az életrendnek a törvényeibe. Amilyen kicsi mozzanat kellett ahhoz, hogy a drahma a maga tizes füzéréből, amely jegyajándékot jelentett, amikor lehajol a fiatalasszony valamiért, kilazuljon és leessék – olyan egészen egyszerű lelki dolgokon múlik az, hogy emberek, akik addig úgy érezték, megtalálták a boldogságukat, a teremtés rendjébe beilleszkedtek (hiszen aki megítél bennünket, ugyanaz, mint aki teremtett), egy egészen kis narancshéjon elcsúsznak. Végül ők maguk is, csak később, évtizedek múlva tudják megállapítani: itt rontottam el az életemet! Az „elveszés” nem erkölcsi kisiklással kezdődik, nem bűnnel indul, hanem azzal az „elveszés”-mozzanattal, amellyel a juh megcsúszik, a drachma elgurul, a fiú gondol egyet és elveszett fiúvá válik, amikor azt gondolja, hogy valahol másutt egészen biztosan sokkal jobb volna, mert az ismeretlen annyira vonz engem. Ebből azáltal lesz lelki halál, hogy ebben a kisiklásban nincs megállás. Ennek nyomán a juh a szakadék mélyére zuhan, az elgurult drachma sötét sarokba kerül, ahol csak az összes bútor felforgatása árán lehet megtalálni, nagytakarítást kell rendezni és erre nagyon kevés asszony hajlandó, hogy megtalálja az ő drachmáját; az elveszett fiú pedig másoknak a társaságába kerül, és ahogy Pál apostol mondja: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” Az egyre mélyebbre zuhanásban az elveszett fiúnál láthatjuk a mérföldköveket: a szeretetlenség mérföldköve, a szabadosság mérföldköve, a nincstelenség mérföldköve, a hinni nem tudás mérföldköve. Az első, amivel kezdődik a lelki halál, nem az, hogy az egyháznak ezt a dogmáját nem tudom hinni és elfogadni, hanem ez a kifejezés: „Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt!” Ez azt jelenti: halj már meg! A végrendeletnek régen érvényesnek kellene lennie. Nekem nem elég az, hogy később. Nekem most kell az örökség, ebben a pillanatban! Nem is merne ilyet mondani: „örökölni fogok”, ha szeretné az atyját!
És általában a lelki halál oka legelőször a meggondolatlansággal kezdődő, gyűlöletbe hajló, sőt élő szeretetlenség.
238. dicséret: Eltévedtem, mint juh… (a régi énekeskönyvben: 215. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/eltevedtem-mint-juh