Napi ige

Áldás, békesség!

Mai ószövetségi igénk: A 23. zsoltár 1. verse:

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.”

dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:

„Az Úr az én pásztorom”. Ez a kép visszavisz minket az emberiség gyermekkorába, a pátriárkák világába. A törzs vagyona a nyáj, a zsidóknál a juhnyáj. Ezt terelgetik jó legelőkre, friss forrásokra. Keleten ez nagyon nehéz dolog, kivált, ha az ország köves, sivatagos. Ilyen helyeken csak az oázisok mellett terem fű és fakad fel forrás. De az oázisokról tovább kell menni, mert vagy elfogyott a fű, vagy más törzseknek is hagyni kell belőle. Az oázisok között nagy közbevettetések vannak: sivatagfoltok halálos terméketlenséggel. Ott leselkedik mindenféle veszedelem: rabló-törzsek, vadállatok. Mindez a pásztornak a gondja és felelőssége, akinek a kezére van bízva a közösség vagyona; a nyáj. Foglalkozása nem idilli, mint a görög pásztoroké, hanem hősies életforma, amely a halál szakadatlan kockázatával jár. Maga Dávid is suhanc bojtár korában oroszlánokkal viaskodott, s így ért meg a Góliáttal való viadalra. A nyájnak a pásztor a sorsa. Tőle függ élete és halála, úgyis, mint nyájnak, közösségnek, úgyis, mint egyénnek. Az Úr az én pásztorom. Bíznom kell benne, s engedelmeskednem kell neki. A többi az Ő gondja. Ő tudja, hol a jó legelő és a friss forrásvíz. Gondviselő keze minden szükségletünket kielégíti.
És ha a nyáj egyik tagja eltéved, lemarad? Ha személyes tragédiává válik, hogy elszakadunk a pásztortól, a nyájtól: Istentől és az Ő népétől? Ha körülvesz a magányosság, mint egy kőfal, s reánk ront a mi ősi ellenségünk, mint az ordító oroszlán? Ismered az elveszett juhról szóló példázatot? Utánad indult, keres – adj jelt! Kiáltsd el az Ő nevét életed nagy pusztaságában.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a pásztor társalkodik a nyájjal. Értik egymás beszédét. Mikor tehát azt mondja a zsoltáríró: az igazság törvényén vezet engem az Ő nevéért, ez azt jelenti, hogy nem csak táplál minket az Ő Igéjével, hanem vezérel az Ő Szentlelkével. Tanácsol, nevel, történelmet csinál belőlünk és nekünk, egyéni és közösségi életünk elé eszményeket tűz, normákat ad, és felépíti közöttünk az Ő országát. Mindezt nem miérettünk cselekszi, hanem az Ő nevéért, hogy e földön az Ő bölcsességének, jóságának, igazságának ismerete és bizonysága megszaporodjék, s nevének dicsősége betöltse az eget és a földet, főképpen a mi szívünket.
„Az Úr az én pásztorom.”


23. zsoltár: Az Úr énnékem őriző pásztorom…

Korábbi igék

2025. március 07

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Jób könyve 10. részének 2. verse: „Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem?” Charles Haddon Spurgeon lelkipásztor (London, Anglia) gondolatai: Súlyosan megpróbált lélek, az Úr talán éppen azért perel veled, hogy

Tovább olvasom »

2025. március 06

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Az 1. zsoltár Zsoltárok könyve, 1. zsoltár 1-2. versei:„1, Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,2, hanem az Úr törvényében gyönyörködik,

Tovább olvasom »

2025. március 05

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 7. részének 24-25. versei: „24, Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.25, És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek,

Tovább olvasom »

2025. március 04

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 23. zsoltár 4. verse: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy…” Rick Warren lelkipásztor (Lake Forest, California) gondolatai: Nincs senki, akinek az élete nehézségektől mentes

Tovább olvasom »

2025. március 03

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Korinthusiakhoz írt második levele 1. részének 20. verse: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai:

Tovább olvasom »

2025. március 01.

Áldás, békesség! Mai igénk: 1 János 1, 7-10 „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk

Tovább olvasom »