Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol korinthusbeliekhez írt első levele 11. részének 28. verse:
„Vizsgálja meg azért az ember önmagát és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból…”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Gondolok arra, milyen nehéz dolog ez az önvizsgálat. Mennyire fenyeget az a veszedelem, hogy nem lesz komoly és nem lesz határozott. Ó-emberem csodás leleménnyel új és új mentségeket talál ki hibáim védelmére. Hatalmas szövetségese a Sátán, aki érzi, hogy nagy tét forog kockán: az én halhatatlan lelkem. Csábít engem arra, hogy ne legyek őszinte, hallgassam el azokat a hibáimat, amiket legjobban kell szégyellnem, hátha akkor Isten sem emlékezik meg róluk. Csábít engem arra, hogy magam mondjak ítéletet vétkeim felett, szeretetlenségemet mentsem igazmondással, fukarságomat takarékossággal, paráznaságomat vidámsággal: csábít arra, hogy magamat másokhoz mérjem és abban találjak védelmet, hogy ők még rosszabbak, mint én. Ezért arra nógat, hogy felebarátaimat vádoljam, magamat pedig emeljem. Megzavarja ítélőképességemet és lelkiismeretemet, nem engedi, hogy Isten törvényének tükrében nézzem meg magamat, hanem csak az emberi szokások, megérthető és megbocsátható gyöngeségek mérlegére akar állítani. Azért nekem Istenhez kell menekülnöm. Mindenek felett tudnom kell, hogy nem én ítélem meg magamat, hanem Isten és Az, akiben a törvény testté vált, az Úr Jézus Krisztus.
Látnom kell, milyen fontos az, hogy a magam megvizsgálása igaz legyen. Ettől függ, hogy méltóképpen részesüljek az Úr szent vacsorájában és magamévá tehessem mindazt az ígéretet és ajándékot, amit Isten felém nyújt. Ezek az ajándékok az élet legnagyobb javai: kincsek, amikért érdemes élni; öröm, ami nem múlik el soha; élet, ami Isten szíve szerint való. Ha ezekhez mérem mindazt, amiben lelkem gyönyörködött, amit én értékesnek tartottam, amire életemet feltettem, mennyire érzem, hogy irtózatos tévedés áldozata vagyok. Olyan vagyok, mintha süllyedő naszádra szálltam volna, mert át akartam a vizen haladni; mintha égő házban feküdtem volna le, mert oltalmat akartam volna találni; mintha csalárd útra indultam volna, mert haza akarok érni. Azért nekem menekülnöm kell a süllyedő naszádról, kiszabadulnom az égő házból és rálépnem az igaz ösvényre. Hogyan tehetném meg ezt addig, amíg fel nem ismerem szörnyű tévedésemet? Élet és halál kérdése reám az, hogy meglássam, ki vagyok, merre megyek, mit csináljak?
Azért odaállok az én Uram és Krisztusom elé, mert bár nehéz is a bűnbánat, de nem lehetetlen. Ő mérje meg az én cselekedeteimet, mint egyetlen nagy Törvény és örök nagy Szabály, élő Bírám itt lenn és odafenn. Milyen jó, hogy Benne szemtől-szembe látom, milyenné kell lennem s nem elvont tételek, hanem egy tündöklő szépségű, valóságos élet áll velem szemben!
761. dicséret: Mily jó, ha bűntől már szabad… (a régi énekeskönyvben: 467. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/mily-j-ha-b-nt-l-m-r-szabad
