Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Dániel könyve 12. részének 3. verse:
„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Ahogyan textusunk mondja: az értelmeseket dicsőíti meg az Isten, hogy fényeskedjenek, mint a csillagok örökkön örökké. Az értelmetlenség, mint Isten-ellenes butaság a XX. század legnagyobb, mártír-halált halt teológusa, Dietrich Bonhoeffer szerint a legvégzetesebb az anyaszentegyház számára. Így mondta: „A gonosszal még beszélhetek: mit csináltál, megölted az anyádat, gyermekedet, sikkasztottál; ha a tények ellene szólnak, akkor ő ezt csak beismerheti, és utána lehet neki mondani az igét: térj meg, talán megbocsáttatik tenéked szívednek indulatja. De a butával nem lehet beszélni. Ha nem akarja megérteni a kijelentést, egyszerűen nem érti meg. Ha egy gondolatot mégis fehéren-feketén bebizonyítunk neki, elintézi egy kézlegyintéssel: ez nem fontos. Ha világosan fontosnak mutatjuk neki az általa kézlegyintéssel elintézett gondolatot és megmutatjuk, hogy élet-halál kérdés, akkor előhoz egy általa előrángatott témát és azt magyarázza ítélet-napig, hogy erről szó se lehessen. A butát nem lehet megtéríteni. A butának, aki nem akarja megérteni az élet legdöntőbb dolgát, nincs orvosság az élete számára, és ezért Isten azt mondja: a tudatlanság idejét elnéztem, és most parancsolom minden embernek mindenütt, hogy megtérjenek.”
Ha új korszak-forduló van, ne gondolja senki, hogy úgy élhet tovább, mintha nem lett volna korszak-forduló. Ne gondolja senki, hogy az ítélet alól kibújhat. Minél inkább fölébe emeli magát ennek az örökkévaló és korszakos ítélet-mondásnak, annál inkább pyrrhuszi győzelmet arat és végül menthetetlenül elbukik. Értelemmel értsük meg: az újat cselekvő, ideigvaló és örökkévaló újat adó Isten azt kívánja, hogy a tudatlanság idejét elvetve megtérjek, és elmosva minden szennyemet, bűnömet, megvilágosodjak, mint a fekete csillagok, amelyekre ráragyog a Nap és felfoszforeszkálnak, és az egész eget világosságba borítják. Mert a csillagok önmagukban lehetnek feketék, de ha a napok megvilágítják őket; felfénylenek. Az értelmes tudja, hogy a végső fényforrás nem őbenne van, hanem az örökkévalóságban, a mindenható Isten szívében. És épp ezért onnan kéri a fényt:
Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből.
Egy sugárt küldj le ránk te le, kik új napra ébredénk föl,
Fényed lelkünk éjjelét űzze szét.
A mi 489. énekünk ezt olyan szépen kéri. Nos, a legdöntőbb dolog a XX. század érzelmileg zaklatott vallási életében is az, hogy ne csupán sötét és néha felragyogó érzelmi hullámzásokhoz térjünk meg, hanem Isten ítéletének és Isten ítéletén át Isten kegyelmének a világosságához. Manapság azt láttam Amerikában is, és azt látom itt, Magyarországon is: a Hit gyülekezete és a Szabadegyházak területén az érzelmi hullámzásoknak óriási vonzó erejük van. Mert nem kell elmélyülni, nem kell gondolkozni, nem kell a figyelmet megfeszíteni azokkal az igazságokkal kapcsolatban, amelyeket az igehirdető hirdet, hanem csak kiáltani kell, beledobni magunkat az érzelmi hullámzásokba és ujjongani.
Természetesen érzelmi szegény korunkban a vallás területén és a megtérés területén is az érzelemnek megvannak a maga legszentebb jogai. De mindig csak kezdetileg, frontáttörés-szerűen, és utána jönni kell az igei gondolatoknak, a lehiggadt igazságoknak, a megváltozott életnek és a szolgálatnak. Montaigne mondja a házassággal kapcsolatban, és ezt mi is mondjuk a Lélek vőlegényével, Krisztussal és az anyaszentegyházzal kapcsolatban, aki a Krisztus menyasszonya: Jaj annak a házasságnak, amely mindig a mézeshetek érzelmi csúcspontját akarja élni. Csakugyan, ha 4 gyermek felnevelése után bajban és bánatban, örömben és boldogságban, kétségben és imádságban átélt házasságomról úgy számolnék be néktek, hogy táncolnék, ujjonganék, és mondanám: nincs senkinek olyan felesége, mint én nekem, akkor nem azt gondolnátok, hogy harminc év házasság után megbolondult ez az ember? De ha lehiggad az első érzelmi örömöknek a csodája, és el tudjuk mondani, milyen kétségekben találtunk egymásra, milyen szenvedésekben szerettük meg egymást sokkal jobban, mint az ifjúság első érzelmi fellobbanása idején, átvirrasztott éjszakák vittek bennünket örökkévaló hajnalok felé, s mi által lettünk szétszakíthatatlanok és örökre egyek itt és az örökkévalóságban, ahol már nem is lesz házasság, csak dicsőség, akkor az hiteles lesz.
Ugyanúgy a vallási élet területén, ha olyan prédikátorokat hallgatsz, aki mindig csak ríkat, aki mindig csak felvinne téged a hetedik mennyországba, aki mindig a legmagasabb torokhangon énekeltetni akar téged, akkor először legyen áldott, ha kizökkent a hétköznapi szörnyű szürkeségből. De utána vedd tudomásul: értelemre van szükség, naponkénti bibliaolvasásra van szükség, elmélyülésre van szükség, árnyalatokra van szükség. Hegyi Beszédre van szükség, és bár Jézus is egyszer megemelte a hangját, de – végig mondta a Hegyi Beszédet. Ne a pátosz útján, az érzelmi rajongás útján, de a logosz útján, az Ige útján jussunk győzelmes hívő életre. És akkor meglátjuk: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.”
666. dicséret: Örök élet reggele… (a régi énekeskönyvben: 489. dicséret)
