Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 8. részének 12. verse:
„Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
Kabai István lelkipásztor gondolatai:
Isten az övéit kihívta a sötétségből a világosságra, mert az övéi nem járhatnak sötétségben. „Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy” (János 12,35). Ő azt akarja, hogy az övéi – ha még nem is látják a célt, bár tudnak róla – lássák, ismerjék az utat, amely a célhoz vezet. Ugyanis az utak között nem lehet válogatni, mert csak egyetlen út van, amelyik az általa kijelölt célhoz vezet, és azon nem sokan járnak. Több út nem építtetett, amelyen el lehetne jutni az örök életre, csak Jézus Krisztus útja, azaz maga Jézus Krisztus.
Ez az út nem a néptömegek országútja. Nem könnyű rátalálni sem, de járni sem mindig könnyű rajta. Egyszer napsugaras hegyeken, máskor sötét völgyeken vezet át. Akadályok is adódnak bőségesen, amelyeket nem könnyű leküzdeni. Ha egyedül kellene végig küzdeni, még a kevesek közül is sokan letérnének róla. Csakhogy ott van Jézus, vezeti, segíti, biztatja az övéit, és segít leküzdeni az akadályokat is. Aki ezt az utat járja, az megtapasztalhatja, milyen boldogító érzés együtt haladni Jézussal, még ha alkalmanként küzdeni kell bűnnel, Sátánnal, hitetlenséggel is.
Nincsen tehát más út, amely az életre vinne, és nem mindenki találja meg azt. Ezt maga Jézus jelentette ki a hegyen elmondott nagy tanításában. De aki akarja megtalálni, aki őszinte vágyakozással keresi, annak megmutatja Jézus. Megnyitja szemeit, világosságot támaszt a számára. Mint Jerikó városában a vak koldus, Bartimeus szemeit megnyitotta, úgy nyitja meg a szemét mindazoknak, akik igazán látni vágynak és hozzá fordulnak segítségért. Hogy lássanak! Hogy ne bizonytalanul – úgymond – tapogatózva járjanak ebben a bűnöktől fertőzött, sötét világban, hanem járjanak Isten előtt az életnek világosságában. Hogy az övéi is mutassák az utat az üdvösség felé, hogy gyulladjon itt-ott fény, ha pislákoló is, ebben a világban, a bűnökkel fertőzött sötét éjszakában.
Mert az igaznak világossága fénylik a sötétben. Akik pedig a sötétségben bujkálnak, meg kell hogy lássák, észre kell hogy vegyék, és akarva vagy akaratlanul igazodniuk kell még a kicsinyke, pislákoló fényhez is. Ha nem többet, csak annyit látna be a sötétségben járó, hogy mennyivel jobb a világosság, mint a sötétség, ha nem is rohanna lélekszakadva a fény felé, csak a vágy ébredne fel a szívében; már nem gyúlt hiába az a parányi fény.
774. dicséret: Csak vezess, Uram végig… (a régi énekeskönyvben: 462. dicséret)
