Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 10. részének 28b. verse:
„…senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”
dr. Körpöly Kálmán lelkipásztor (Szada) gondolatai:
Sok évvel ezelőtt kaptam a már azóta megboldogult öreg holland kollégámtól azt a képet, amelyet még most is jelzőnek használok a Bibliámban. A kép előterében Noé bárkájának egy része. A negyven nap és negyven éjjel ömlő eső elállt. A háttérben még felhők úsznak, melyeket a rajtuk áttörő napsugarak festenek sokszínűre. A víz apad. A fehér tarajos hullámok közül hegycsúcsok emelkednek ki. A bárka nyitott ablakában két kéz öleli a fehér galambot, amely kinn még nyugvóhelyet nem találva visszatért, hogy oltalmat nyerjen ott. A bárka oldalán virágzó olajág. A kép alatt ige János evangéliumából: „…senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Milyen biztonságban van a galamb az elpusztult világ fölött abban az ablakon kinyúló két kézben!
Ez a kép jutott eszembe, miközben egy Krisztushoz visszatalált testvér vallomását olvastam:
– Csak 26 éves koromig éltem hitéletet. Akkor jött az ördög különféle tippekkel, programokkal, s egyéb furfanggal. Sok-sok évig élveztem a világ kínálta minden örömet, gazdagságot, de sokszor mondtam munkahelyemen és itthon is, hogy csak addig voltam boldog, amíg „szent leány” voltam, persze cinikusan, de bentről érzékenyen.
Aztán leírja, hogy egy értekezleten egyszer hívő kolléganőjével beszélgetett, aki ettől kezdve édesanyjával együtt imádkozni kezdett érte. Kényszert érzett, hogy kétségeivel időnként betérjen a templomba. És vergődő szíve sok év után visszatalált Krisztus őfelé nyújtott két kezébe, mely hívogatóan várta. Hívő lelkek imádkozták „vissza”. – Ma már 60 éven túl sokkal boldogabb vagyok, mint az elprédált 30 év alatt – vallja.
Sokan jártak már vagy járnak most is hasonló úton. Felnőttek hívő családi körben, gyermekként vagy ifjan templomba is jártak. Aztán vonta őket magához a világ. Azt hitték, hogy így boldogabbak lesznek. Talán a könnyebb érvényesülés csillogó reménye biztatta őket. Felszínes örömök közt megszólaló lelkiismeretük szavát elhallgattatták. De egyszer sebzett szívvel vették észre – a költővel szólva – „gyászos tévedésüket”. És hol kereshetne a sebzett szív, a csalódott lélek máshol gyógyulást, mint Krisztus kezében? Jó ezt tudni: messziről is visszatérhetünk Hozzá, és úgy simulhatunk kezébe, mint Noé galambja az említett képen. Lelkünk drága Jézusa, ha Hozzá hajt a félelem, ha megtépett, fáradt lélekkel Nála keresünk enyhelyet vagy gyógyulást, ha lelkünk a viharból, bűnből, minden bajból Hozzá menekül: Ő nem hagy el, erős kézzel tart, hiszen csak azért tudunk Hozzá visszatérni, mert Ő nem engedett el, ha mi elhagytuk is. Keze nemcsak ebben az életben tart meg, hanem örök életet is ad.
727. dicséret: Lelkem drága Jézusa… (a régi énekeskönyvben: 300. dicséret)
