Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 16. részének 7. verse:
„De menjetek el, mondjátok meg a tanítványoknak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”
Szarka László lelkipásztor (Nagyhalász) gondolatai:
Kedves szokás Görögország keresztyén vidékein Húsvétkor, ha találkoznak az emberek az utcán, úgy köszöntik egymást, hogy KRISZTUS FELTÁMADOTT, és akit ezzel a két szóval megszólítanak, így válaszol: VALÓBAN FELTÁMADOTT.
A feltámadás hírét egy angyal közli azokkal az asszonyokkal, akik odamentek a sírhoz. A földi lét legmélyebb pontján, a sírban menny és föld találkozik. Ne féljetek – mondja az angyal -, az a Jézus, akit ti kerestek, akit megfeszítettek, nincs itt, feltámadott: ímé a hely, ahova helyezték Őt. De menjetek és mondjátok meg a többieknek, tanítványainak, mindenkinek aki szerette Őt, hogy minden szó igaz volt, amit a Mester mondott. Az asszonyok vihetik az örömhírt, mert ők tartottak ki legtovább Jézus mellett, ott voltak egészen addig, amíg Jézust megfeszítették, míg a keresztfán át nem adta lelkét Teremtőjének.
Húsvétkor oly nagy a sürgés-forgás. Jönnek, mennek az asszonyok. Péterről kétszer is azt olvassuk, hogy futott. Hihetetlen a hír, hogy a Mester eltűnt. Három csoportról beszél itt a Szentírás; nézzük meg ezeket. Az első az asszonyok, a második, akik nem hittek, hitetlenkedtek és volt egy harmadik csoport is.
Asszonyok. Ezek az asszonyok akkor reggel temetni mentek, az ősi szokás szerint a halottat utolsó útjára felkészíteni. Temetni indultak és örömhírt kaptak; Ne keressétek a holtak között az élőt… Milyen kegyelmes az Isten: temetni mentek, gyászolni, sírni, halottat bebalzsamozni és Isten mást ad nekik: ajándékot. Isten pontosan ilyen. Mi is sokszor mást várunk, vagy már nem is várunk semmit Istentől. Hányszor temettük már elképzeléseinket, vágyainkat, kéréseinket. Temetni megyünk mi is oly sokszor és Isten kegyelmével találkozhatunk újra és újra. Az asszonyok ezen e reggelen örömhírt kaptak. És az asszonyok elkötelezettségként élték át, hogy ezt az örömhírt nem lehet megtartani. Nem lehet félrevonulni egy sarokba. Tovább kell adni, hogy a Názáreti Jézus él, feltámadott, itt van köztünk.
A második csoport az volt, akik hitetlenkedtek; nem hitték el az örömhírt, amit az asszonyok mondtak. Kik tartoztak ebbe? Olyan megdöbbentő Testvérek, hogy ezek a tanítványok voltak. Akik éveken keresztül Jézussal jártak. Vajon miért ezekhez a fáradt, megviselt, meggyötört, gyászukban szomorú emberekhez küldi az angyal az asszonyok által az örömhírt? Miért nem Pilátushoz, Kajafáshoz, a katonákhoz? Ők végezni akartak Jézussal és nem találkozni vele. De vajon nem azért vagyunk itt, hogy találkozzunk Jézussal? Aki nem keresi Jézust, annak az a szó, hogy feltámadott, nem mond semmit. Hány Tamás, hány Pál állt elő ezzel a mondattal: Találkoztam a feltámadott Jézussal! Igaz az, amit az Ige mond. Jézus feltámadott!
Harmadik csoport. Kik ezek? Egyetlen emberből áll. „Mondjátok meg a tanítványoknak és Péternek.” Van-e ennél, minden keménysége ellenére, őszintébb, szeretet-teljesebb mondata a Bibliának? Külön üzen az Úr annak a Péternek, aki nagycsütörtökön letagadja, hogy valaha ismerte őt, aki fogadkozott, hogy Urával együtt fog meghalni, akit kősziklának nevez Jézus, de ez a kőszikla ott a főpap udvarában összetörik.
Örömhírt vivők vagyunk-e, mint az asszonyok? Kételkedők, hitetlenek, mint a tanítványok, vagy a harmadik csoportba tartozunk, ami mindig egy személyből áll – itt Péterből.
Jézus olyan kedvesen, olyan szeretettel mondja: Mondjátok meg a tanítványoknak és Péternek, hogy ugyanúgy szeretlek, ugyanúgy várlak, ugyanúgy kínálom bűneid bocsánatát.
723. dicséret: Szelíd szemed, Úr Jézus… (a régi énekeskönyvben: 465. dicséret)
