Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 7. verse:
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Csak az lehet irgalmas, aki előzőleg irgalmasságot nyert. Az irgalmasság pedig – az a boldogító igazság, amely Krisztus.
Krisztus. Azt jelenti ez a szó, hogy én bűnös és örökre eladósodott lény vagyok Isten előtt. És mégsem kell meghalnom. Nem azért nem kell meghalnom, mert Isten valami lágy szívű, szentimentális, vagy éppenséggel bohém természetű vénember, akit rimánkodással levettem a lábáról, vagy pillanatnyi ellágyulásában elengedte személyesen a tartozásomat, vagy nemtörődöm, gavallér módra szemet huny, kicsire nem néz, saját törvényei érvényével nem gondol. Hanem azért nem kell meghalnom, mert Krisztus eleget tett értem egyszervaló, tökéletes áldozatával a keresztfán. Irgalom, kegyelem lett árva fejemnek. Betelt az igazság, de Krisztus közbenjárására nem a koporsóm dicséri az Urat, hanem az életem.
Olyan könnyű volna a magunk feje után indulva fejtegetni, hogy mi ez az irgalom. De ne feledjük, hogy a Hegyi beszéd útja szoros kapun át vezető keskeny út, amelynek eddigi szakaszai úgy biztosítják a továbbhaladást és úgy óvnak a kisiklástól vagy eltévelyedéstől, hogy vas-következetességgel köteleznek.
A mennyek országának ígérete lelki szegénnyé tesz, úgy boldogít. Ez a lelki szegénység eleve megvigasztal, s könnyeket ad ajándékba. Ezek a könnyek örökösökké installálnak, s ezáltal mindjárt szelídekké is nemesítenek bennünket. Szelídségünk megelégedettségünk forrásává válik, s egyben boldog vágyat ébreszt lelkünkben az igazság után.
Nos, ez az irgalom, melyet nyerünk: ez az éhségünk és szomjúságunk felé áramló igazság maga Krisztus, aki saját terminológiája szerint: út, igazság, élet.
Vegyük észre, hogy ez az igazság középütt helyezkedett el. De ott van a krisztusi hármasságokban mindenütt középen. Út, igazság, élet. Halál, újra-fogantatás, örökélet. Bűn, váltság, bocsánat. Karácsony, húsvét, pünkösd. Jászol, kereszt, nyitott sír. Atya, Fiú, Szentlélek.
A halálraítélt szokta rimánkodva kérni: irgalom, kegyelem árva fejemnek. Így is van valahogy: ébredjen irgalom (a szívedben), és adj kegyelmet (nekem). Irgalom nélkül nincs kegyelem. Ez igaz, ezt még többnyire így is érzik ember-testvéreink. De: „árva fejem” nélkül viszont nincs irgalom. Amit nem árva fejem remél megnyerhetni a kegyelem forrásától, azt az én kemény nyakam csak jussolhatja.
Az az igazság, amely Krisztusban az én éhségem és szomjúságom csillapítására gazdagon árad; az irgalom forrása számomra. Zálog az én kétségbeesésemnek, afelől, hogy van reménység az Atyánál, mert az Atya szeret engem. Megítél, megtör, de felemel. Nem érdemlem, de adja. Mihelyt árva fejemnek kérem, megindul atyai szívéből az irgalom, és kegyelem formájában megérkezik hozzám.
173. dicséret: Mely igen jó az Úr Istent dicsérni… (a régi énekeskönyvben: 255. dicséret)
https://soundcloud.com/ezazanap/caramel-mely-igen-jo-az-ur-istent-dicserni?in=restas-zoltan%2Fsets%2Fdics
