Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 1. részének 17-18. versei:
„17, és így szólt hozzájuk Jézus: Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.
18, Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.”
dr. Horváth Loránd lelkipásztor (Toronto, Kanada) gondolatai:
Mi volt az a varázserő, amivel Jézus hívására ellenállhatatlanul engedelmeskedtek Simon, Jakab és János, hogy mindent otthagyva elmentek a nincstelen Mestert követni? Lukácsot olvasva egyszerű a válasz: „… ő a Genezáret-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mellett vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot.” Péter házigazdája volt a Jézust hallgató sokaságnak, lehetséges, hogy először hallgatta igazán az Igét és ez döntő jelentőségű lehetett rá. Ezután hallotta Jézus egészen neki szóló szavát: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.” – Erre azok a hálókat otthagyva, azonnal követték őt. Így lettek – Péter és András – a Zebedeus fiai – Jézus tanítványai.
Jézus és a tanítványok között mély lelki kapcsolat alakult ki. Péter volt az, aki először ismerte fel mesterében a Messiást. Aki meglátta, vagy inkább megsejtette azt a kimondhatatlan fensőbbséget, ami túlhaladja az emberi lehetőséget, és aki végtelen elszántsággal kijelentette: „Uram, ha mindenki elhagy, én soha el nem hagylak!” Közben megtörtént a nagy tagadás, amikor Péter is kiábrándulhatott lelke mélyéig önmagából, de Jézus szeretete a feltámadása után is visszanyúlt érte. Ennek a vallatóra fogott szeretetnek az előzményét látjuk e történetben, mely egyszerre zálogosítja el Péter lelkét Jézus és a missziói munka számára. Egész éjjel halásztak és „semmit sem” fogtak és most itt ez az Ismeretlen, aki parancsol és ezt mondja neki: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!”, és mikor megtették; „olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadozott a hálójuk.” Miután társaival együtt kiemelték a hálóból a halakat, Péter Jézus lába elé borulva így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Az evangelista magyarázza, hogy a halfogás miatt nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak. A lélektan nyelvén szólva olyan lelki megrázkódtatás érte őket, amely lelkük mélyéig hatott és felforgatta egész lényüket.
Jézus egyénisége mindenképpen hordozhatott olyan hatalmi túlsúlyt, olyan dinamikus erőközponti jelleget, aminek vagy engedelmeskedni lehetett, vagy elfutni előle. Nem csoda tehát, ha Simon (Péter) először a bűnösségét élte át és félelemteljes eltávolodásra kérte, majd amikor társaival együtt hallotta Jézus elhívását, akik ezt szintén átélték, vonakodás nélkül, mindent otthagyva követte az Urat.
396. dicséret: Ébredj, bizonyságtévő Lélek…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/bredj-bizonys-gtev-l-lek
