Napi ige

Áldás, békesség!

Olvasásra ajánlott igeszakasz: Máté evangéliuma 3. részének 13-17. versei

Mai újszövetségi igénk: Pál apostol galatákhoz írt levele 2. részének 20. verse:

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

Karácsony Sándor gondolatai:

Milyen természetes, ősi, földi, örök, ösztönös Keresztelő János visszatartó, késleltető, majdnem elutasító gesztusa Krisztus felé, amint az közeledik hozzá, hogy minden igazságot betöltsön. Ezt minden ember így csinálta volna az ő helyében. Ezt minden ember így is csinálja, mihelyt Krisztus elközelít az életében.
Mi ez a gesztus? A test tiltakozása az ellen, hogy Isten megjelenik a testben. A verejtéklepte, kínszaggatta testnek elviselhetetlen a megváltás kézzelfogható ténye, inkább tovább gyötrődik és fárad. Az Isten Lélek, ismételgeti görcsösen és hideglelősen, várja meg a maga testetlen dicsőségében, míg én közelítek hozzá. Nem az alázat és engedelmesség szava Jánosé, hanem a Sátán, bűn, halál örökös rabjának az első, önkéntelen feljajdulása, ugyanaz, amely az ördöngösből kiáltozó légióé: mi közöm nekem hozzád! Eredj innen, ne gyere közelebb, hagyj békében! Ismeretlen szenvedésektől félek! Péter szavából is van benne valami: ne gyere még közelebb! Én bűnös ember vagyok, be ne szennyeződj a közelemben! Szeretnélek megőrizni olyannak, amilyen ideálom eddig voltál: tisztának, fényesnek, távolinak.
S milyen a más világból, a mennyeknek országából jövő Jézus válasza: nekünk mind a kettőnknek alkalmazkodnunk kell, hogy Isten akaratát betölthessük. Úgy, ahogy az Ő Igéjében meg van írva, miként lesz majd minden szánalmas, verejtékes és kínos emberi erőlködés Krisztus ellenében a szokásos okoskodás ellenvetése: neki nem volt szükséges megkeresztelkednie, hiszen benne nem volt bűn, lemosnivaló. Hát persze, hogy rajta nem volt bűn. Nem neki volt szüksége keresztségre, mint ahogy nem neki volt szüksége kereszthalálra sem. Nekünk van szükségünk az Ő keresztségére és kereszthalálára. Nem Jézusnak volt arra szüksége, hanem Jánosnak, hogy Krisztus elmenjen hozzá megkeresztelkedni.
Az emberről egyszer azt mondta Isten haragjában: bánom, hogy teremtettem. Most, ahogy a tisztítóvízből kilép Jézus, azt mondja Isten az emberről: gyönyörködöm, kedvem telik benne. Isten Szentlelke úgy nyugszik meg a Fiún, mint valami fehér galamb és bizonyossága annak, hogy a Fiú által, a Fiú keresztsége után lemosódik az emberről az átok szennye, minden verejték sós és minden kín véres tajtéka, és Isten újra gyönyörködni tud az emberben. A verejték és kín elől nem szökhetünk meg tehát soha. De megtisztulhatunk átkának minden szennyétől Krisztus által. Az Ő bűn nélkül való, fehér, tiszta alakja közeledik hozzánk, aláveti magát a mi emberi gyarlóságunk minden törvényének, hogy minden betöltessék, ami írva vagyon, és így tisztulunk meg a verejték és kín minden átkos szennyétől és mocskától, nem pedig úgy, hogy a magunk erején akarnánk kifogni rajta. Magunk nem tisztulhatunk meg, de Isten szerelmes Fiának tisztasága és fényessége megtisztíthat. Ha az Ő nevében mosdózunk meg az élő vizek forrásánál, már nem vagyunk többet az első Ádám átka alatt. Nem verejtékezünk és nem kínlódunk többé. Tiszták vagyunk.
De vajon megérezted-e világosan e fürdő igazi titkát? Egyetlen titka van: nem én megyek Őhozzá, hanem Ő jön el hozzám. Nem én engedem meg neki, hogy betöltse velem együtt a törvényt, hanem Ő kényszerít engem, hogy életemből kivegye a részét. Hogy éljek többé nem én. Engedjem Krisztust életemben érvényesülni: cselekedni, hatni, ez a tisztaság egyetlen törvénye, s az átok alóli mentesség egyetlen lehetősége.


390. dicséret: Várj, ember szíve készen… (a régi énekeskönyvben: 312. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/varj-ember-szive-keszen

Korábbi igék

2025. május 14

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: A 62. zsoltár 9. verse: „Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” Rick Warren lelkipásztor (Lake Forest, California) gondolatai: A Bibliában azt olvassuk, hogy amikor veszteséges időszakon megyünk keresztül,

Tovább olvasom »

2025. május 13

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Galátziabeliekhez írt levele 2. részének 20. verse: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki

Tovább olvasom »

2025. május 12

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 15. részének 26. verse: „Amikor eljön a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” dr. Ecsedy Aladár lelkipásztor (Tahitótfalu) gondolatai: Isten

Tovább olvasom »

2025. május 10

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: A 90. zsoltár 1. verse: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.” dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai: Az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű éneket a reformáció Marseillaise-ének nevezik. Mi is így énekeljük.

Tovább olvasom »

2025. május 09

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 17. részének 20-21. versei: „20, …Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá.21, Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme ott van! – Mert az Isten országa bennetek

Tovább olvasom »

2025. május 08

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 10. részének 38-42. versei Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 10. részének 41-42. versei: „41, Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz,42, pedig kevésre van szükség, valójában csak

Tovább olvasom »