Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 13-16. versei:
„13, Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek.
14, Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.
15, A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.
16, Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
John Stott lelkipásztor gondolatai:
Ha a hasonlatokhoz hozzá fűzzük megvalósulásuk feltételeit, kidomborodik előttünk felelősségünk mibenléte. A görög eredetiben mindegyik kijelentés hangsúlyos „ti” névmással kezdődik, aminek a jelentése nem más, mint hogy „ti, és csakis ti” vagytok a föld sója és a világ világossága. Ennélfogva – ahogy az előzőekből kérlelhetetlen logikával következik – nem válhattok hasonlóvá a romlott világhoz, amelynek szolgálatára Isten elhívott. Maradjatok azok, akik vagytok. Ti vagytok a föld sója, ezért nem veszíthetitek el keresztyén ízeteket. Ti vagytok a világ világossága, éppen ezért nem engedhetitek meg, hogy bűn, megalkuvás, hanyagság vagy félelem homályosítsa el fényeteket. Keresztyén felelősségünk, vagyis az, amiért Isten a világba helyezett bennünket, különösen azokra a fiatalokra irányul, akik elveszettnek érzik magukat világunkban. Az emberiség óriási, megoldatlan problémáival szemben törpének, gyengének és tehetetlennek érzik magukat.
Vajon mit üzenünk nekik, akiket a fennálló „rend” agyonnyom; a modern technokrácia gépezete felőröl, akik olyan politikai, társadalmi és gazdasági erők uralma alatt állnak, amelyeket sohasem lesznek képesek uralni? Egy adott helyzet kiszolgáltatott áldozatai, akiknek nincs erejük változtatni. Vajon mit tehetnek? A tehetetlenségnek ez a kétségbeesett érzése hozza létre a forradalmárokat, akik a rendszer erőszakos megdöntésével próbálnak változtatni helyzetükön. Ugyanennek az életérzésnek a talaján születnek meg Krisztus katonái is, akik ugyanannyira , sőt, ha lehet, még sokkal inkább elhívatottnak érzik magukat arra, hogy megvívják a szeretet, a béke és az öröm forradalmát. Ez a békés „forradalom” sokkal gyökeresebb átalakulást idéz elő, mint bármely erőszak-program, mert következményei megmásíthatatlanok; hiszen nem a rendszert, hanem az embereket változtatja meg.
Idézzük Luther szavait: „Egyetlen szavával nagyobb és dicsőbb hatást érhetek el, mint ők minden hatalmukkal, kardjukkal, fegyverükkel együttvéve.”
Mi nem vagyunk se tehetetlenek, se erőtlenek! Hiszen nekünk van Jézus Krisztusunk, magunkénak vallhatjuk Krisztus evangéliumát, hatalmát és eszményeit, és Jézus Krisztus maga a só és a világosság, amelyre a sötét és romlott világnak szüksége van. De nekünk magunknak is sónak kell lennünk, és fényt kell árasztanunk magunkból.
471. dicséret: Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt…
