Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 8. részének 28a. verse:
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál….”
Kabai István lelkipásztor gondolatai:
Jó élni Isten tékozlásában. Jó élni abban a tudatban, hogy olyan mennyei Atyánk van, akinek olyan kimeríthetetlen a gazdagsága, amit ember még megközelítően sem tud felfogni, mert egyszerűen kimeríthetetlen, és soha el nem fogy. Ehhez az elképzelhetetlen gazdagsághoz akkora szeretet tartozik, ami ugyancsak felfoghatatlan, megérthetetlen, soha el nem múlik, soha nem lesz vége.
Ez a szeretet állandóan itt van, itt jár közöttünk, jelen van életünkben. Ismeri, látja, tudja a mi dolgainkat. A mi bűneinket, engedetlenségünket, tehetetlenségünket, nyomorúságainkat, hitetlenségünket és egyéb hiányosságainknak hosszú sorát, még azokat is, amelyeket mi nem is ismerünk, így fel sem tudnánk sorolni. Annak ellenére, hogy jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat, nem úgy bánik velünk, ahogy azt megérdemelnénk. Nem azért van közöttünk, hogy büntessen bennünket mindezekért. Bár azt is tehetné, és jogosan tenné. Lehet, hogy némelyikünk életében találkozhatunk efféle jelenséggel. De jó tudni, hogy Ő akkor is a mi javunkat szolgálja, ahogy ezt mai igénk is mondja. És akik szeretik Őt, előbb vagy utóbb felismerik, mi volt az, ami a javukra szolgált. Nem kell félnünk, mert az Ige szava e tekintetben is megáll: „…hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” (1Kor 10,13).
Lássátok hát meg és győződjetek meg, és valljátok velem együtt, hogy bárhonnan is nézem Isten munkáját ebben a teremtett világban, azt kell megállapítanom: jó élni Isten tékozló szeretetében. Jó élni Isten szeretetében azoknak, akiknek ez valóság lett, mert életük van, és bővölködnek. Milyen szomorú és sivár lenne az életünk e pazarló szeretet nélkül! Isten azonban nem hagyta magára azokat, akik megtalálták Őt az Úr Jézus Krisztusban. Mégis milyen sokan élnek a földön szomorú sivárságban. Nem keresik, és így nem is találhatják meg Istennek ezt a végtelen nagy, tékozló szeretetét.
Mi pedig, akik fiúságot nyertünk és ezzel együtt világosságot, megbocsátást, szabadságot, békességet, szentséget, lelki ajándékokat és örök üdvösséget, azaz Krisztusban mindent, amit csak adhat Isten az ember számára, leborulunk e mennyei nagyság előtt, és hálával csordultig telt szívvel mondjuk együtt az apostollal: „Óh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő utai!” (Róma 11,33).
157. dicséret: Mindenkoron áldom az én Uramat… (a régi énekeskönyvben: 254. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/mindenkoron-aldom-az-en-uramat
