Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 118. zsoltár 23. verse:
„Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben.”
Ablonczy Dániel lelkipásztor (Kispest-Rózsatér) gondolatai:
Isten tervez, majd szól és alkot. A teremtés minden alkotása gondosan kitervelt, meghatározott célra irányul, ez a cél a „jó”. Legnyilvánvalóbb ez az ember teremtésénél. „És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt” (1Mózes 2,18). A magános élet nem jó. A férfi és nő közös életére, a házasságra vonatkozó isteni megállapítás viszont: „jó”, sőt „igen jó”.
Mi az a jó, amit Isten a házasságban adott s amit a házasság mértékévé is tett?
A Prédikátor így mondja el: „Sokkal jobban van dolga kettőnek, hogynem egynek. Ha elesnek is, az egyik felemeli társát. Jaj az egyedül valónak, ha elesik és nincsen aki őt felemelje… Ha egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak. A hármas kötél nem szakad el hamar” (Préd 4,9-12). A közös útból adódó haszon, nyereség nagyon sokféle. Két összefonódott élet, messzemenően többre jut, mint amire külön-külön jutnának el. Az élet szövevényes, sok buktatója van, testi-lelki nyomorúságok, próbák között valóban sokkal jobban van dolga kettőnek. A házastársak ebben a küzdelemben barátok, társak, szövetségesek. „Egymás terhét hordozzák…” (Gal 6,2).
Más oldalról így világítja meg ezt a „jót” az ige: „Aki feleséget vett, arra visel gondot, mi módon kedveskedhessék a feleségének”. S fordítva, a feleségről: „mi módon kedveskedhessék a férjének” (1Kor 7,34-35). Itt már többről van szó, mint hasznos segítségről. A férj azért férj és a feleség azért feleség, hogy egymásra gondoljanak. A férfiból úgy lesz férj, ha egyre inkább lemond a saját magának való kedveskedésről s megtanul a feleségéért élni. A nőből úgy lesz feleség, ha saját öröménél többet jelent számára a férje öröme. Ezt fontosnak tartja és áldozni is hajlandó érte.
Másutt ezt olvassuk: „A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége” (1Kor 7,4). Férj és feleség a házasságban lemondanak az „Én”-ről, nem forgolódhatnak többé önmaguk körül. Nem az a fontos, mi tetszene nekem, mit kívánnék, mit akarok. A házasok lemondottak a magukért való életről s már a közösben a „Mi”-ben tanulnak gondolkodni. A házasság jó, nagyon jó, mert ellene mond az önzés határtalanságának. A házasságban az ember egy más akarathoz, igényhez szabja magát. Tanul lemondani, megérteni, áldozatot hozni. És ez rendkívül meggazdagítja az életét. Magának élő ember csak félig ember. A házasság, a benne vállalt közösség döntő módon járul hozzá, hogy az ember valóban emberré lehessen.
118. zsoltár: Adjatok hálákat az Úrnak…
