Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 9. részének 33-35. versei:
„33, És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton?
34, De ők hallgatának, mert egymás között afelett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?
35, És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.”
Joó Sándor lelkipásztor (Budapest, Pasarét) gondolatai:
Jézus és tanítványai útban voltak valahonnan valahová. Úgy látszik Jézus vagy előrement, vagy hátramaradt, mindenesetre külön mehetett a többitől, talán imádkozott, talán elmélkedett. A leírásból látjuk, hogy a tanítványok maguk között beszélgettek egymással, megvitattak valamit, fojtott hangon vitatkoztak. Így írja Márk: „a felek vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?”. Talán éppen a megdicsőülés jelenete, ami nem sokkal ezelőtt történt, adott alkalmat ennek a kérdésnek a felvetésére. Talán, akik akkor ott voltak Jézussal a hegyen és látták az Úr színeváltozását, kezdték magukat fontosabbnak érezni a többivel szemben. Vagy talán Péter arra hivatkozott, hogy ő a legjobb szónok közöttük: ő a legtöbbre hívatott. Jakab talán azzal érvelt, hogy ő volt Jézus legelső tanítványa, a többi mind őutána jött. Talán János szelíden megjegyezte: ő a legfiatalabb és Jézus őt tünteti ki legláthatóbban a bizalmával. Talán Júdás azzal fontoskodott, hogy nála van a kis társaság pénze, ő a gazdasági főnök: nélküle még ebédelni sem tudnának. Így szokott ez lenni minden kisebb-nagyobb társaságban, meg nemzetközi viszonylatban is.
Egészen belemelegedtek a vitába, s bizonyosan nem is tudták eldönteni a kérdést, mert hiszen mindegyikük a maga érvét tartotta a legnyomósabbnak. Jézus csak hallgatott. És csak amikor hazaértek, akkor kérdezte meg: „Mi felett vetekedtetek egymással az úton?”. A sok okos férfi ekkor döbbent meg. Az ám, milyen ostobák vagyunk. Jézus az Ő közelgő szenvedéséről és haláláról beszél nekünk, mi pedig arról vitázunk, hogy melyikünk nagyobb a másiknál? Most, hogy Jézus elé került az egész, úgy, hogy Jézus kérdezett, most egyszerre egészen más megvilágításba került minden, amiről beszéltek. Most veszik csak észre, hogy mennyire kicsinyes, jelentéktelen dolgok felett civódtak, hogy milyen nevetséges dolgokból csináltak maguknak problémát. Annyira elszégyellték magukat, hogy Jézus kérdésére nem is mertek válaszolni. Hiszen ezt el sem lehet mondani Jézusnak. Szemüket lesütve, zavartan hallgattak.
Amúgy meg tudom érteni ezt a zavart hallgatást Jézus előtt. Úgy elképzeltem sokszor, amikor emberek vitáznak, ha Jézus egyszer megkérdezné: mi felett vetekedtek olyan szenvedélyesen? Mit is szólnánk? Olyan sok felesleges perpatvarra, civódásra, érvelésre pazarolunk energiát naponként családi veszekedésekben, politikai kérdések fölött való vitatkozásokban, egymás közti beszélgetésben, olyan hamar támad parázs szóváltás emberek között otthon, vagy a villamoson, vagy munka végzése közben, úgy elképzelem magamnak: ha ezt most valaki titkon egy magnó-szalagra felvenné és pár óra múlva az érdekeltek előtt leforgatná: nagyon kellemetlen, megszégyenítő volna. Azt mondják, idegesek az emberek, azért robbannak minden kicsinységre. Lehet, de próbáld meg egyszer azokat az indulat-kitöréseket, amiket egy-egy vitában produkálunk, szenvedélyes szavakat és érveket, Jézusnak is elismételni: nagyon elszégyellnéd magad.
238. dicséret: Eltévedtem mint juh… (a régi énekeskönyvben: 215. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/eltevedtem-mint-juh
