Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 8. részének 28a. verse:
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.”
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Egyszer megkérdeztem vas szakmában dolgozó ismerősömet: – Hogy lett az „ócskavasból” „haszonvas”? – Azt válaszolta: – Rájöttünk, hogy nincs ócskavas. Minden darabot, minden kilót, hasznosan fel lehet és fel is tudunk használni. – Új tudáshoz, új eljárásokhoz jutottak a vasfeldolgozás terén.
Nos a keresztény ember ilyen új tudáshoz juthat: mindent fel tud használni az életében, ha Istent szereti és szüntelen tudatában van, hogy Őt is szereti Isten!
Játék ez a szavakkal? Afféle vallásos dialektika? Hogy mennyire nem az, gondoljunk magára, Jézus Krisztusra. Szinte egész élete ennek az Igének az illusztrációja. Ha volt valaki, aki nem kerülte meg a dolgokat, az események nehezét, akkor Ő volt az. És íme: a legkeservesebb események is végül Őt szolgálják. Kereszthalála megváltássá lesz, javunkra szolgál. Javunkra? Üdvösségünkre!
Gondoljunk az apostolokra, akiket István vértanú halála után keserves körülmények vesznek körül. Menekülniük kell Jeruzsálemből. És pontosan ez az esemény lesz a kereszténység elterjedésének kezdete. Szétröppent a szikra…
Pál élete élő illusztrációja tanításának. Minden a javára szolgál. Minden ellenszelet be tud fogni a vitorlájába. Minden „ócskavas-életet”, aki csak a közelébe kerül, „haszonvassá” alakít át, használ fel. Pál nem dogmát, hanem megtapasztalt, átélt élmények sorát sűríti ebbe a sorba: akik Istent szeretik, minden javukra van.
Ismertem egy családot, ahol mindenki félt az apától. Kemény, nagy haragú, nagyhangú, indulatos ember volt. Összerezzentek, ha hazatérő lépteit hallották. Aztán az asszony megbetegedett. Sclerosis multiplex. Egyre bénult, majd ágynak esett. A férfi pedig térdre esett e nagy próba alatt. Attól az időtől kezdve halk léptű, csöndes ember lett, az ágyban fekvő asszony szolgálatára. Az asszony egyszer ezt mondta valakinek: – Mennyivel szebb, boldogabb most az életünk.
Ismerek valakit, aki bármihez is kezdett, újra és újra letörte valami. A „körülmények”, mondanánk. Ha erre az emberre gondolok, a „lant-fenyő” jut eszembe. Úgy keletkezik, hogy viharok, vagy gonosz emberek, karácsonyfát kereső suhancok letörik, levágják a csúcsát, kivágják a közepét. S akkor mit tesz a megcsonkított fenyő? Egy magas, vízszintes ágon egész sor új csúcsot nevel. Egy csúcs helyett ötöt-hatot. Olyanná válik, mint egy lant. Egy művészi, isteni kéz által szerkesztett, finom hangszer. Ez az ember is, minden letörő körülmény és kudarc után új „csúcsot” növeszt, és egyre szebb, gazdagabb lesz az élete.
Isten drága hangszere. Mert szereti Istent, Jézus Krisztusban. A keserves próbákat mosollyá, szolgálattá, szelídséggé, harmóniává alakítja át szüntelen. És boldog. Panasztalanul boldog. Neki minden boldogságára szolgál. Minden javára van. Minden, mert tud valamit, amit csak ebben a szeretetben lehet megtanulni: hogyan lehet ellenszélben partot érni, hogyan lehet ócskavasból haszonvas, fájdalomból öröm és szolgálat, letört tervekből öt-tíz új terv Isten dicsőségére és – a magunk s embertársaink hasznára és örömére is!
290. dicséret: Vezess Jézusunk, s véled indulunk… (a régi énekeskönyvben: 434. dicséret)
