Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 2. verse:
„Nikodémus ezt mondta Jézusnak: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti ezeket a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele.”
Cseri Kálmán lelkipásztor (Budapest-Pasarét) gondolatai:
Testvérem; te ismered Jézust? Nemcsak a csodatetteit, hanem a tanításait. Nemcsak a tanításait, hanem Őt magát. De nemcsak úgy, hogy másodkézből hallottunk valamit, hanem így: lakva, személyesen. Ez életkérdés! Mert az az örök élet, hogy megismerjenek így Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél; a Jézus Krisztust. És ez azt is jelenti: elismerni Őt mint Istent, Isten Fiát, a mi Megváltónkat és Urunkat, aki parancsol is nekünk.
Ezért mondja Jézus azonnal Nikodémus kedves szavaira, azokat füle mellett elengedve, de mégis válaszolva rájuk: senki sem láthatja meg Isten országát, csak aki újonnan születik.
Olyan jó lenne, ha még ma őszintén elmondhatnánk Jézusnak, kinek tartjuk Őt. Nehogy többet vagy szebbet mondjunk! Ő úgyis ismeri szívünket. Nekünk van szükségünk arra, hogy kimondjuk akár ezt: Uram, most jöttem rá, egyáltalán nem ismerlek Téged, vagy félreismertelek. Vagy: köszönöm, hogy ennyire már ismerhetlek, és ez is olyan sokat jelent, de még jobban jelentsd ki magadat nékem. És még nagyobb dolog lenne, ha azt mondanánk: Uram, mivel lakva ismerni meg egymást, kinyitom az én életemet, gyere be oda, mától kezdve éljünk együtt. Te vagy az Úr, én pedig a szolgád, és jelentsd ki magad nékem.
Hogyan lehet megismerni Jézust? Olyan egyszerű tanácsokat ad a Szentírás erre nézve. A legtöbbször úgy történik: hallunk Jézusról valakitől. Aztán úgy viszonyulunk hozzá, ahogy. De ha hallgatjuk továbbra is a róla szóló bizonyságtételt, egyszer csak az az ember tapasztalata, hogy maga Jézus szólította meg. Ez bármelyik istentiszteleten megtörténhet. Meg is történik gyakran. El is felejti az illető, ki beszélt akkor, s mi volt az alapige, de úgy jött ki a templomból, hogy Jézus szólt hozzá. Azután ez hitet támaszt az ember szívében, bizonyosságra jut, és ő kezdi el mondani másoknak. S miközben mondja, maga is erősödik. Először hallok róla, aztán valami módon találkozom vele, mert Ő él, feltámadott s azután már én mondom másoknak.
Itt van mindjárt az a történet, amikor Jézus a samáriai asszonnyal beszélgetett. Amikor ez az asszony felismerte Jézusban a Messiást, és elismerte Őt Urának, ezzel a boldog ismerettel futott vissza a faluba. Otthagyta a korsóját, a vizet; indent, amiért ment, és mondta az embereknek: gyertek, itt van a Messiás, hallgassátok Őt. Nem volt valami szavahihető asszony, nem volt hitele a többiek előtt, mégis kimentek azért néhányan. Két napig volt velük Jézus. És mit mondanak a második napon az asszonynak? „Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus” (János 4,42). Előbb hallottak az asszonytól, azután meghallgatták magát Jézust, aztán azt mondják: tudjuk, bizonnyal Ő az, és ezt mondjuk másoknak is.
Ez velünk is így van. Ezért nagyon fontos az, hogy aki erre az életkérdésre is választ és megoldást akar, hallgassa minél többször a Jézusról szóló igaz beszédet. Olvassa a Szentírást, ahonnan Ő maga szólíthat meg minket a betűkön keresztül. Kezdje el cselekedni azt, amit már megértett az Ő parancsaként. Hiszen ilyet is mond Jézus: „aki cselekedni akarja az én Atyám akaratát, az majd megismeri, hogy én az Istentől jöttem, vagy nem” (János 7,17).
Ez a világ ma nagyon sok megváltót kínál nekünk. Sokan azt akarják, hogy önmagunk legyünk saját magunk megváltói. Életkérdés, hogy megismerjük az egyetlen Megváltót, aki ugyanakkor jó barátunk is, aki az Isten Fia, a megígért Messiás, a Krisztus, a királyok Királya, az uraknak Ura, akié minden hatalom mennyen és földön.
374. dicséret: Ó, népeknek Megváltója… (a régi énekeskönyvben: 302. dicséret)