Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 139. zsoltár 1-5. versei:
„1, Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
2, Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
3, Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
4, Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram-
5, Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Az imádkozás legfőbb kelléke: ne feledd, hogy Isten az, akihez imádkozol, az a felséges és örökkévaló Isten, aki teremtett téged. Akit azért imádhatsz, mert Ő kijelenti magát. Aki nem függ tőled és nem alkalmazkodik hozzád, akinek te, minden világegyetemeddel együtt nem vagy még egy buborék sem, de Aki mégis önmagáért, neve dicsőségéért lát, szán és szeret téged. Azért alázatosan borulj le a földig; nem egy nagy úrral alkudozol, nem olyan valaki Ő, akit félre lehet vezetni, ki lehet fárasztani, meg lehet győzni, joggal, érdemmel valamire rá lehet bírni: olyan Isten Ő, Akit csak az imádhat, aki engedelmeskedik neki.
A másik meggondolásod ez legyen: Istennel Igéje alapján társalkodhatsz. Mindaz, amit Isten neked mond, csak az Ő kijelentése által juthat el hozzád. Mindaz, amit te mondhatsz Neki, csak az, amit Igéjében Ő engedett és tárt eléd. Ő teremtette azt a nyelvet, amelynek parányi részét te megtanultad, hogy Vele beszélhess; Ő formálta azokat a gondolatokat, amelyeket ehogy nyelvben Ő neked üzen és te visszafelelhetsz neki. Ő szerelte fel lelkednek azokat a húrjait, amelyek megrezdülnek az Ő lehelletére; érzéseidet is Ő ébresztette, mint ahogy a napfény megtörik a harmat színtelen vízcseppjében. Ezért helyesen akkor imádkozunk, ha bőségesen olvassuk a Szentírást, ha hallgatjuk és meghallgatjuk az Igében a nagy imádkozók szavát, ha arról beszélünk, amit a kijelentés közöl velünk, egyszóval arra felelünk, amit Isten kérdez és úgy felelünk, ahogy Ő adja ajkunkra, főképpen a nagy imádkozók és szent zsoltár-éneklők avulhatatlan ömledezéseiben.
Hol és mikor imádkozzunk? Állandóan és mindenütt, de mégis úgy, hogy az imádság a lélek szombatja legyen, kiváltság és felmagasztosultság. Ne legyen gépies, hétköznapi, unt és megszokott, legyen benne valami édes emléke az első szerelemnek, szent komolysága az utolsó találkozásnak, boldog kivétele az elragadottságnak, fénye és árama a csodáknak, csendje és békéje a mennynek.
Imádkozzunk ingathatatlan bizodalommal a Krisztus közbenjáró tisztében, rátámaszkodva az Ő elégtételére, hittel elfogadva az Ő érdemét, Őbenne és Őérte könyörögve az Isten irgalmáért. Az az Atya, aki értem adta Egyszülött Fiát, az a Fiú, aki értem letette életét a kereszten, az a Szentlélek, amelyik kimondhatatlan esedezéssel könyörög értem, mikor szó sem jön az én ajkamra, az a Szentháromság, egy, örök, igaz Isten meghallgatja az én könyörgésemet és jó választ ad az én esedezésemre. Lehet, hogy földi dolgokban nem azt adja amit kérek, lehet, hogy e világ szerint elveszi tőlem azt, amin egész lelkem csüng, de mindig megadja nekem az Atya szerelmét, a Fiú elégtételét, a Szentlélek világosságát. Mindig megadja nekem önmagát és sohasem engedi, hogy elvegyék tőlem az Ő igaz és ámen ígéreteit, sőt újra meg újra megpecsételi; érzem kezemben zálogának nehézségét és valóságát, látom Igéjének igaz és tökéletes voltát s hitemmel mindezt megragadva, e látható világban a láthatatlan javak és valóságok birtokában királyi gazdagságot érzek.
139. zsoltár: Uram, te megvizsgálsz engem…