Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 6. részének 20. verse:
„Ő pedig a tanítványaira nézett, és így szólt: Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa.”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Aki ezt mondta, magáról beszélt, mert szegény volt és boldog. „A rókáknak barlangjuk vagyon, az égi madaraknak fészkük, de az emberfiának nincs hová fejét lehajtania”. Íme, itt van az Idvezítő vagyoni állapotáról kiállított hiteles bizonyítvány. És mégis, mennyire nyugodt és derült volt a lelke! Hányszor elmondta: „Ne aggodalmaskodjatok a holnapi napról, ne kérdezzétek mit együnk és mit igyunk, mivel ruházkodjunk”. Reá nézve a gondviselés olyan hatalmas tény volt, mint a kedves vendégre a házigazda szívessége. A vendég nem aggodalmaskodik, hogy lesz-e mit ennie, lesz-e hol aludnia; elfoglalja magát azzal, hogy kedvébe járjon az ő gazdájának és tudja, hogy mikor az idő elérkezik, kézen fogja a gazda és leülteti terített asztala mellé, estére pedig vet neki tiszta, puha ágyat. Ő látta, hogy Isten milyen csodálatosan gondozza az Ő verebecskéit és tudta, hogy a halhatatlan lélek drágább sok verebecskénél. Ilyen szegénység mellett Ő volt a legboldogabb földi vándor. Néha kibuggyant belőle az öröm, mint a meleg forrás a föld alól és egész lénye remegett a nagy ujjongástól: „Hálát adok neked Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől és kisdedeknek megjelentetted. Mindent nekem adott át az én Atyám és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Máté 11,25-27). Szegénységében is a világ legnagyobb kincsét tudta birtokában. Úr és király volt a teremtett világ fölött, egy országnak; Isten országának koronás Fejedelme.
Szegénységedet hasonlítsd össze az Ő szegénységével. Nem látod-e, hogy te mennyivel gazdagabb vagy földi javakban, mint Ő és hozzá képest milyen nyomorult szegény vagy lelki javakban! Állj melléje és kérdezd meg: azért nem tudsz-e te imádkozni, mert szegény vagy? Azért nem bízol az Ő gondviselésében, mert nincs vagyonod? Kinek volna több oka hinni benne, mint neked, kinek mindennapi eledele a gondviselésnek megannyi csodája? Kinek volna több oka Istennek hálát mondani, mint neked, ki nap-nap után tapasztaltad, hogy közel az Úr és az Ő neve szabadítás. Nem érzed-e, hogy egy kapu előtt állsz, Isten országának kapuja előtt; csak egy lépés és küszöbén átlépsz. Gondold el, milyen drága ajándék lehet szívedben az őszinte hála. Gondold el, mennyi alkalmad van éppen neked, naponként és óránként olyan áldozatokra, aminőkre a királyok nem képesek. Gondolj a szegény asszonyra, ki a perselybe két fillért dobott. Hol volt más koronás fő, dúsgazdag nábob, kincs-garmadáján trónoló nagyúr, aki annyit adott volna Istennek, mint ez a szegény asszony, ki mindenét odaadta? Gondold el, micsoda gyöngéd tisztelet Isten iránt az, ha te mégis, mégis bízol benne! És gondold el, hogy milyen szabad a te lelked az Ő imádására, s mennyire nem áll közted és Isten között semmi elválasztó fal. Legnagyobb ügyed, legfontosabb feladatod, egész lelkedet betöltő óriási érdekeltséged maga az Úr. Nagy hívő lelkek kívánatosnak tartották a te állapotodat és nem nyugodtak addig, míg el nem dobták maguktól teméntelen vagyonukat, hogy olyan szegények lehessenek, mint te és azt mondhassák: most vagyok igazán gazdag.
768. dicséret: Gondviselő jó Atyám vagy, ó én édes Istenem… (a régi énekeskönyvben: 277. dicséret)