Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 147. zsoltár 14. verse:
„Békét szerzett határaidon, a búza legjavával tart jól téged.”
Szarka László lelkipásztor (Nagyhalász) gondolatai:
Ez a zsoltár bizonyára szép természeti képeivel ragadja meg először az olvasót és hallgatót, engem is azokkal ragadott meg, különösen a 14. verssel.
Isten dicséretére hív fel lelkes és lelkesítő szavakkal a zsoltár mindenkit, de leginkább a gyülekezetet, Isten népét. Isten dicséretének indokait abban látja, hogy az önmagában is jó, lelki gyönyörűség. Énekelni, Istent magasztalni, magát az embert olyan kellemes hangulatba hozza, hogy már csak azért is jó. De illendő is. Isten meg is érdemli. És itt elsorolja Isten tetteit, érdemeit. Mit tett Jeruzsálemmel, a várossal és néppel? Romjaiból megépítette, az elűzötteket, a szétszórtakat, a foglyokat összegyűjti, megtört szíveket gyógyít, sebeket kötöz be. Isten kegyelmének megtapasztalásáról az embernek, Isten gyermekének valóban áldott emlékei vannak a távoli, vagy közeli múltból, a jelenből és ilyen tapasztalatai lesznek a jövendőben is.
Isten dicséretre és magasztalásra méltó a természetben megmutatott cselekedeteiért is. Ezt tárgyalja a zsoltár a II. részben. Rámutat a csillagokra, az égre, a felhőkre, esőkre, rámutat a földre, a hegyekre, a füvekre, madarakra, állatokra. A természeti rendekre, a családra, gyermekre. Beszél a tél, a nyár és a tavasz csodáiról. Egyszóval mindenben a gondviselő Isten hűségét magasztalja a zsoltáros. Isten gondviselő szeretete kiterjed az egész teremtett mindenségre, dicsőítésére és magasztalására azonban csak az ember képes és ezt el is várja a szövetségben élő néptől, gyülekezettől. Végül pedig az Igében találja meg az Isten dicséretének igazi indokát.
A történelem, a természet és az Ige beszél nekünk Istenről nem csak ebben a zsoltárban, hanem a kijelentés sok más tanúbizonysága szerint is. Most hajoljunk közelebb ehhez a 14. vershez: „Békét szerzett határaidon, a búza legjavával tart jól téged.” Itt nem a megszokott aratásról van szó. Közölni, adni, beültetni valakinek a lelkébe valamit. Teneked csodálatos szántóföldet adott az Isten. Kezedbe adta gyermekeid lelkét, azokba kell, hogy beültesd a szeretetnek, hitnek és jóságnak magvait. Te édesapa, aki családfő vagy, tudod-e, hogy mit terem feleséged, gyermekeid lelke? Ismered Isten törvényeit. Megrostálod a gabonát, mielőtt elvetnéd. Őrültnek tartod azt, aki a konkoly-vetésből vár búza-aratást. De vajon megrostálod-e otthon szavaidat, tetteidet, amik hitvesed, gyermekeid lelkébe hulló magok? Jó gazda vagy-e otthon is? A búzamagot kezünkbe adta Isten. De adott egy másik, egy csodálatos lélek-magot is, amiből kinő a szeretet és a hála, a tiszta, boldog élet, amiben benne van az örök élet csírája is. Ez az Ő Igéje. Ez Jézus szava. Tisztított mag ez, amelyből egyedül terem lélek-nyerés s öreg napjaid öröme. Van-e neked ebből a magból? Ezt veted-e el a tieid lelkébe, vagy hazugságot, önzést, káromkodást, mérges, fekete konkolyt vetsz? Jézus Krisztus 2000 évvel ezelőtt elvetette saját testét érettünk. Életét, hogy mint rohadt gabona-magból új élet fakadjon. Így Ő békét és örök életet adott millió és millió élet számára.
147. zsoltár: Az Urat dicsérjétek, mert jó…
