Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 1. részének 38a. verse:
„Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: Mit kerestek? …”
dr. Carl Eichhorn lelkipásztor gondolatai:
János és András, e két istenkereső ember előzőleg Keresztelő Jánoshoz csatlakoztak, s most Jézus felé fordulnak. Keresztelő János bizonyságtétele: „Íme, az Isten Báránya!” adta ehhez az indíttatást. Az a prédikáció, amely a lelkeket nem indítja keresésre és a keresőket nem segíti abban, hogy találjanak: teljesen értéktelen, még ha szépen hangzó és érdekes is. Átütő ereje igazán csak Jézusról, az Isten Bárányáról való bizonyságtételnek van, aki magára vette és ezzel elvette a világ bűnét. Az Isten Bárányáról való bizonyságtétel annyira mélyen belevésődött annak idején János apostol szívébe, hogy később evangéliumában és a Jelenések könyvében főleg Jézusnak ezt a képét állítja elénk.
Jézus megfordult. Érezte, hogy két kereső lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen ő kereste azokat. Meg akarta őket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: „Mit kerestek?”
A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erőszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez. Sohasem szabad a lelkeket rábeszéléssel „lerohanni”. Ki-ki előtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javak után.
Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külső segítséget testi szükségleteidre? Akkor csalódás ér majd. Külső emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni és nem a bűn uralma alól.
De aki ezzel az égető kérdéssel jön: „ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem…?” (Róma 7,24) – annak Jézus azt mondja: „jöjj és lásd meg!” És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal: „elmentek.. meglátták…nála maradtak.” Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek. „Körülbelül tíz óra volt.” (délután négy óra) – írta le János vagy 60 évvel később evangéliumában. S e hosszú időszak alatt Jézus mindig csak nagyobb és nélkülözhetetlenebb lett számára Az igazi keresésből megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.
823. dicséret: Jézus hív, bár zúg, morajlik… (a régi énekeskönyvben: 299. dicséret)
