Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15. részének 3-8 versei
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15. részének 4-5. versei:
„4, Eltemették, és – ugyancsak az írások szerint – feltámadt a harmadik napon,
5, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek.”
Szabó Imre lelkipásztor (Sárbogárd) gondolatai:
Régi feljegyzések szerint az őskeresztyén gyülekezetben már nagyszombat estéjén megkezdődött a Húsvét ünneplése. Imádsággal és énekléssel virrasztották át az egész éjszakát. Mikor aztán az égbolton felragyogtak a hajnal első sugarai, felzúgott az örömének: a nagy halleluja. A gyülekezet szent csókot váltott és így üdvözölte egymást: Feltámadott az Úr! Mire a válasz így hangzott: Bizonnyal feltámadott!
Ez a „bizonnyal” a húsvéti hit erejét fejezte ki, de arra is utalt, hogy ez a bizonyosság nem volt magától értetődő dolog. És csakugyan: ha figyelmesen végig kísérjük a Bibliában a Húsvét történetét, akkor azt látjuk, hogy az első kételkedők maguk az apostolok voltak. A Biblia egészen őszintén beszámol arról, hogy milyen fantáziátlanul és hitetlenül álltak a feltámadás tényével szemben. Tamás drasztikusan kimondta: „Ha meg nem látom az ő kezein a szegek helyeit és ha be nem bocsájthatom ujjaimat a szegek helyébe, semmiképpen sem hiszek”. (János 20,25) Nincs nevetségesebb dolog tehát, mint azt állítani, hogy az egész feltámadást az apostolok találták ki.
Hogyan jutottak el mégis a feltámadás bizonyosságára? És hogyan juthatunk el mi is diadalmas húsvéti hitre? Igen fontos kérdés ez, hiszen a feltámadás az egész keresztyén hitünknek az alapköve. „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is” – írja Pál apostol. (1Kor 15,14)
A Biblia egyszerű választ ad erre a nagy kérdésre: A feltámadásról maga a feltámadott Úr tett bizonyságot azáltal, hogy megjelent tanítványainak és ezzel meggyőzte őket arról, hogy valóban feltámadott és él. Mi is úgy bizonyosodhatunk meg Jézus feltámadásáról, hogy találkozunk vele, mint élő Úrral.
Mai olvasásra ajánlott igeszakaszunkban Pál apostol elmondja, hogy kiknek jelent meg személyesen a feltámadott Úr: „…megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek, …” Tehát nem az üres sír, nem egy hátrahagyott üzenet vagy jel, hanem maga a feltámadott Úr Jézus volt az, aki személyes megjelenésével bizonyossá tette tanítványait arról, hogy ő feltámadt és él. Valahány bizonyságtételt olvasunk a Bibliában Krisztus feltámadásáról, mind a vele való találkozásnak ebből a boldog élményéből fakadt.
Ezek a találkozások azonban nem csupán az apostolok, hanem a mi hitünk építésére is adattak. Mert az apostoli elhívás lényege éppen az volt, hogy szemtanúi legyenek Jézus életének és feltámadásának – és ennek örömhírét szétvigyék a világban. „Láttuk az Urat” – mondták a tanítványok Tamásnak (János 20,25). De ő nem akart hinni szavuknak. Mire a később neki is megjelenő Jézus ezt mondta: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (János 20,29).
519. dicséret: Jézus, ki a sírban valál… (a régi énekeskönyvben: 347. dicséret)
