Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 23. részének 43. verse:
„Erre ő így felelt neki: Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”
dr. Carl Eichhorn lelkipásztor gondolatai:
Jézus világos ígéretet tesz neki s mintegy pecsétül a „bizony” szóval erősíti meg azt. Most már a gonosztevő egészen bizonyos abban, hogy Isten őt elfogadta. Teste még a kínok poklában gyötrődik, de lelke már az üdvösségben van. Szenvedni vigasz nélkül rettenetes. Az Isten szeretetének vigasztalásában szenvedni nem elviselhetetlen. Mindenesetre a gonosztevő üdvbizonyosságát még néhány dolog próbára tette; például Jézusnak ez a kiáltása: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Hogyan? Hát még ezt a Jézust is elhagyhatja Isten? Mi lesz akkor velem? De Jézusnak a kereszten mondott két utolsó szava ismét vigasztalást nyújtott neki. Akkor azonban egy újabb próba jött, az Úr Jézus kiszenvedett. Most már egyedül maradt és Jézus látható jelenléte nem tudta többé erősíteni. Hite most már csak azokra a szavakra támaszkodhatott, amelyeket az Úr mondott neki.
A hitnek mindig az ígéret soha meg nem ingó szavára kell támaszkodnia. Tulajdonképpen az a teljes hit, melynek nincs egyéb támasztéka, csak az Ige. S ekkor jött az utolsó próba. Neki és társának a katonák szétzúzták végtagjaikat. Ez aztán minden egyéb volt, csak nem csendes befejezés. És mégis tudta: ma a Paradicsomba jutok. Nem mindenkinek jut a békés meghalás. Gyakran éppen Isten gyermekei a végén még súlyos szenvedéseken mennek keresztül, de a fő dolog a küszöbön álló boldog hazatérésről való szilárd meggyőződésük. Oda pedig éppen úgy eljuthatunk, mint a gonosztevő Vállalod-e, hogy hajszállal sem vagy különb, mint ő volt? Tudsz-e te is kizárólag arra a kegyelemre építeni, mely a bűnöst saját érdeme nélkül is üdvözíti?
E gonosztevő kegyelemre jutása régóta nagy vigasztalás azoknak, akik úgyszólván életük végén ismerik meg a Megváltót. Valóban igaz az, hogy soha nincs késő az őszinte bűnbánatra. Persze a gonosztevő példája könnyen félre is magyarázható. Óvakodjunk attól a gondolattól, hogy van még idő, elég ha a halál kapuja előtt ragadjuk meg a kegyelmet. Ne feledjük el, hogy ez a gonosztevő ott a Golgotán találkozott első ízben Jézussal és már az első találkozáson átadta magát neki. Milyen gyakran lépett már Jézus a közelünkbe! Aki a megtérést halogatja, az a hozzá vezető utat is lassan elrekeszti.
822. dicséret: Testvérek, menjünk bátran… (a régi énekeskönyvben: 455. dicséret)
