Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 26. részének 14-15. versei:
„14, Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskariotes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz,
15, és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Kajafás főpapja az ószövetségi Istenben hívő nép jeruzsálemi gyülekezetének Jézus idejében, őrállója a Tóra, a „Mózes öt könyve” szellemében való törvény érvényesítésének e közösség életében és kötelességszerűen kíméletlen akadályozója minden általa látott és a közösség szerint felmerülő eretnekségnek, mely e törvény ellenében a tiszta hit ellen támad. Hiszen minden ilyen támadás az Istenhez való alapvető viszonyt sérti és az Ő ószövetségi választott népének puszta evilági létét és ezen túl: örökkévaló kitekintését és célba érését veszélyezteti. – Mózes öt könyve, igéinek döntő jelentőségű üzenete a tételes életszabályozó törvényeken és azok 613 rabbinista magyarázatán túl – a Messiás végső eljöveteléről szóló üzenet. Az asszony magváról (1Móz 3, 15), a Jákobból származó Csillagról (4Móz 24,17), a Mózeshez hasonló prófétáról (5Móz 18,18) stb. szóltak a jövendölések, Izráel nagy prófétái gazdagon ezt sokszorozták. Ezeket a főpapi – írástudói értékelés döntően nem szenvedő, hanem hódító, döntő győzelmet arató messiási jövendölésnek fogadta el, sokak szerint a római vagy bármikori megszállók ellen, a Szentföld népének felszabadítására.
– Jézus viszont igeileg hitelesen szenvedő Megváltóként jött az ézsaiási „Ebed Jahve dalok” szellemében (Ézsaiás 42-35 fejezetek). A názáreti zsinagógában felolvasott tekercs szerint a „foglyoknak szabadulást, a megkötözötteknek megoldást” hozva hirdeti az Úrnak kedves esztendejét: a bűnök, adósságok elengedésének évét, de nem „Istenünk bosszúállása napját” (Ézsaiás 61,1-2. v. Lukács 4,17-21)! A Kajafás és Jézus Messiás-látása közti alapvető ellentét természetesen állandó ellenséges állásfoglalást gerjeszt Kajafásban, s helytállás igazságát és kegyelmét kelti Jézusban. E területen az evangélium ezt írja le: Kajafási előítélet a jézusi meggyőződés ellen.
– Mikor Lázár feltámasztása nyomán a nép Messiásnak hirdeti Jézust, a főpapok és írástudók elhatározzák megölését. Kajafás adja a megokolást: Jobb nekünk „hogy egy ember haljon meg a népért és az egész nép el ne vesszen” (János 11,50). Ő csak az akut Jézus-megölésre gondolt, saját „versenytársuk” kiiktatása végett. De az Írás hozzáteszi: ezt nem magától mondta, de tudtán kívül főpapi jelzésként arról, hogy Jézus meghalna a népért, és azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse. Íme: a szerte-széjjel szórt nép egybegyűjtése elsőrenden sem politikai-, hadászati, hanem döntően krisztológiai megalapozású történelmi folyamat kell, hogy legyen.
– Amint Jézus szenvedésének nagyhete közeleg és ideje sűrűsödik, Kajafás a főpapok élén fogadja Júdást és elfogadja felajánlkozását az árulásra. Rendelnek érte – Jézusért! – 30 ezüstpénzt; egy szökött rabszolga árát. Ehhez nincs kommentár. Ez ügy lezárása: a visszavitt 30 ezüstpénz templom-kincstáron kívüli értékesítése: a Vérmező megvásárlása.
– Aztán az „egyházi per” következik Jézus ellen Kajafás-i főpapi részről, hamis tanúk állításával, melyek nem egyeznek. Csak a templom lebontásának és felépítésének szószerinti hamis értelmezése alapján ítélhetik el. Majd fenyegetik hallgatásáért, s végül Kajafás kényszeríti Krisztust az élő Istenre, hogy valljon arról: Ő-e a Krisztus-Messiás? – Az evangéliumi harmónia szövegkritikája szerint Jézus válasza: „Te mondád!” = Ámartá! – Ez kettős értelmet rejt: Te mondád, nem én! és : Te mondád és úgy van. Tehát ennek alapján ítélni nem lehetne. – De Kajafás ruhát szaggatva kiált: „Káromlást szólt. Mi szükség van még bizonyságra?” – És mindnyájan mondják: „Méltó a halálra”.
– De halálos ítéletet csak az állami helytartó: Pilátus hozhat. Most hozzá küldik. Mert szerintük:
Jézus az „akinek meg kell halnia”. Csak az a kérdés: pokoli gyűlöletből, vagy égi szeretetből?!!
723. dicséret: Szelíd szemed, Úr Jézus… (a régi énekeskönyvben: 465. dicséret)
