Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Apostolok cselekedetei 9. részének 5-6. versei:
„5, Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
6, De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
Pál apostolt eredetileg Saulusnak hívták, Izrael első királyának nevét adták neki a kisázsiai Tarsusban élő zsidó szülei, akik a római polgárjogot is megszerezték maguknak és utódaiknak, mégpedig valószínűleg nem is vásárlás-fizetség útján (nem voltak kiemelkedően gazdagok), hanem szolgálat és érdem szerint. A Pál („kicsi”) nevet, talán ki termetére tekintettel – a pogány-világgal való érintkezése céljából vette fel, mert ez a diaszpóra zsidók közt elég gyakori szokás volt. Az ifjú Saulus-Pál a tarsusi, görög lakosság művelt, előkelő szellemének hatása alatt görögül írni-olvasni kiválóan megtanult. Majd Jeruzsálembe ment, ahol a híres törvény tanítónak: „Gamálielnek lábainál” rabbi-képzettségre tett szert. Emellett a magas fokú szellemi képzés mellett, mely az egész római világbirodalomban otthonossá és tárgyalóképessé tette, arra is volt gondja, hogy önálló létfenntartásának minden körülmények között való biztosítására, a korabeli írástudó szokáshoz képest, a sátor-ponyva készítést is elsajátította, aminek későbbi működése alatt igen nagy hasznát látta.
– Nevelésének szelleme a legszigorúbban farizeusi volt, akinek számára a mózesi törvény betűje és 613 szabályban (248 parancs, 365 tilalom) adott életrendje jelentette „Isten kimondott akaratát” és az azzal egyedül egyező életformát itt a földön és a feltámadással koronázott örökkévalóságban.
– Élete beteljesedését jelentő apostolsága szempontjából így 3 életszakaszát különböztethetjük meg: 1. Krisztus és keresztyén-gyűlölő fanatikus farizeusi életszakasz; 2. az élő Krisztus által telibe talált, az evangélium világ misszióhoz megtérő életszakasz; 3. a Krisztusban legszemélyesebb elköteleződéssel világ- és végtelen távlat szerint kibontakozó, evangéliumi igehirdető missziói élet korszaka.
1, Krisztus- és keresztyén-gyűlölő fanatikus farizeusi életszakasz. A fent leírt farizeusi alap-meggyőződés szerint Saulus-Pál csak mélyen felháborodhatott azon a gondolaton, hogy egy keresztre feszített zsidó ácsmester és eretnek tanító a világ Megváltójának címét igényelheti és tisztségét egyre növekvő számú hívei révén kisajátíthatja. Ahogyan nő a nazarénusok száma, úgy fokozódik a jeruzsálemi hivatalosok ellenséges indulata és nő Saulus-Pál haragos eltökéltsége. Mindenütt ott van, ahol ellenük kell állni. István vértanú megkövezésekor a kivégzők felső ruháikat az ő lábához rakják le. (ApCs 7,58) Mikor az üldözés miatt szétszóródik a jeruzsálemi gyülekezet, ő a főtanácstól megbízó levelet kér, hogy Damaszkuszba menjen „öldökléstől lihegve” a menekült keresztyének után és halálra adhassa őket. – Ekkor valóban pokoli Gondolkodó, akinek fanatikusan fixált „igazságába” nem szólhat bele halandó embernek fia és tömeggyilkos útjának követésében csak az embernek Fia állíthatja meg.
2, Az élő Krisztus által telibe talált megtérő életszakasz-ban ez a megállás és új életbe indulás meg is történik a damaszkuszi úton. Maga a feltámadott élő Krisztus jelenik meg előtte, földre vetvén sátánian önistenítő fanatikus emberségét, megvakítván hiú szemeit és közölvén vele megváltó igéit: Krisztus-üldözőből Krisztus-követővé és egyetemes Krisztus-hirdetővé változtatja őt, átalakító-megváltó szeretetével. A damaszkuszi Anániástól veszi a szent keresztséget, három évig Arábiában készül apostolságára, aztán indul, hogy az egész világnak hirdesse Krisztust.
3, A krisztusi evangéliumi világmisszió korszaka három missziói úton bontakozik ki Pál életében. Döntő üzenete: az Istentől elszakadó, önistenítő embert az Isten szerinti igazi emberségre Krisztusnak az egész világért meghaló kereszthalála s bűnt és halált legyőző feltámadása szabadítja meg, amit „kegyelemből hit által” fogadhatunk el (Ef 2,8), hogy élhessünk a „szeretet himnuszának” (1Kor 13) szellemében.
796. dicséret: Már keresztem vállra vettem… (a régi énekeskönyvben: 426. dicséret)
